Könyvtári alvótárs /befejezett/

2. Beszélnünk kell

Elindultam, hazafele de valahogy nem bírtam megnyugodni. Az agyam ezerrel pörgött a történteken. Valahogy fájt, hogy az első csókom egy erőszakos dologból jött létre.

Viszont a múlt már múlt ezt szokták mondani. Szóval el kellene felejtenem. Vettem egy mély levegőt és próbáltam másra gondolni Meg kell nyugodnom nem, mehetek így haza. El kell felejtenem.

Áron szemszöge

A könyvtár estére teljesen kiürült és már csak egymagam voltam. Nem is értem, hogy tehettem ilyen dolgot egy ártatlanlányt letámadtam. Ez egyáltalán nem való rám, de mégis meg tettem.

Miért volt ő itt egyáltalán? Talán könyveket olvasni jött? Mondjuk egy könyvtár, de akkor is furcsa.

Már majdnem késő van, de Kitti még sehol nincs, lehet csak felültetett?

Pár perc múlva kimentem elkezdtem keresni Alizt, mivel a bűntudatom mardosni kezdett. De sehol sem találtam. Remélem nem sír még mindig. Utálom mikkor egy lány miattam vagy egyáltalán sír. Nem akarok bunkó, ezért holnap bocsánatot fogok kérni.

Aliz szemszöge

Ahogyan sétálgattam. Kezdtem jobban lenni. Hirtelen el kezdett esni az eső ezért gyorsabban szedtem a lábaimat. Már a ház előtt lehetem, amikkor egy hatalmasat villámlott. Kicsit össze rezzentem. De gyorsan beszaladtam a házba. Anya és Apa is itthon volt.

-Aliz menj fel és szárítkozz meg.-utasított anya

Nem szóltam semmit csak felmentem. Remélem nem vették észre hogy sírtam.

Félek, a holnapi nap miatt nem akarom látni Áront.

(másnap)

Reggel az ébresztőm keltett, gyorsan el is készültem. A szokásos rutinra figyeltem, hogy mindent pontosan meg csináljak és nem hagytam, hogy a gondolatok elárasszanak. Mire kész lettem Kata már kint várt.

Miközben az iskola felé tartattunk egy folytában csak beszélgettünk viszont egy szót sem szóltam a tegnap történtekről és nem is fogok, soha.

Terembe beérve a rögtön körbe néztem, Áron szerencsémre még nem volt itt. Remélem nem is jön.

De persze engem a sors nem igazán szeret, mert miután leültem olyan tíz percre rá becsöngetés után meg is érkezett ő. Elfordultam tőle így a beszélgetés és a szemkontaktus lehetőségét is kizártam. A tudatott viszont nem tudtam kizárni, hogy itt ül mellettem.

Szerencsére sikerült kibírni. Nem szólt hozzám, ahogyan én se hozzá. Szerintem már el is felejtette. Le fogadom, naponta legalább három nővel van.

Az óra végeztével a fizika teremfelé indultam magamban, hiszen Katának ilyenkor kémia lesz és ő a másik csoportban van. A fizika terem a tornaszoba mellett van, nem igazán értem miféle kivitelezés ez.

Éppen a tornaszertár mellett haladtam el, amikkor valaki karon ragadott és berántott a szertárba. Egy halk sikoly hagyta el a számat és amint sikerült visszanyernem az egyensúlyom észre vettem Áront, aki bizonyosan az az ember volt, aki behúzott. Mit sem törődve a hely méretével próbáltam ki menni, de be volt zárva az ajtó.

Nem sokára úrrá lett rajtam a pánik. Elkezdtem hátrálni, míg végül neki nem ütköztem a falnak.

-Hé, beszélnünk kell.

Nem igazán hallottam a hangját, csak a fülemben dobogó szívemet. Lassan leereszkedtem a földre mivel éreztem, hogy elkezd remegni a lábam.

-Ígérem, nem mondom el senkinek. De kérlek, ki engednél?-kérdeztem halkan

Áron közelebb jött és leguggolt mellém és egyik kezével megragadta a vállamat.

-Kezdesz sápadt lenni. Jól vagy?

-Jól vagyok. Csak nyisd ki az ajtót. –mondtam miközben az előtörő könnyeket próbáltam hiába elfolytani de nem ment

Áron szemszöge

Miért sír? Nem értem, hiszen semmit nem csináltam. Nem akarom kényszeríteni.

-Figyelj, kinyitom, de akkor ígérd, meg hogy legalább meg hallgatsz.

Elkezdett bólogatni miközben még mindig a térdét ölelte. Oda léptem az ajtóhoz és kinyitottam a kulccsal.

Visszamentem és leguggoltam eléje. Egy fokkal már nyugodtabbnak nézett ki, lehet, klausztrofóbiája van.

Egyre csak nagyobb idiótának érzem magam. Csak ártottam neki eddig, pedig nem akartam.

Közben letörölte a könnyeit Aliz és nyugodtabban kezdte el szedni a levegőt, mint eddig.

-Mondhatom?

-Igen.-mondta alig hallhatóan