Könyvtári alvótárs /befejezett/

24. Meglepetés?

A buszüvegén keresztül már a távolban meg lehetett pillantani egy nagy tóhoz hasonlók a sok fa takarta azért nem tudtam tisztán kivenni.

-Mindenki szedje össze a cuccait, mindjárt leszállunk. Itt lesz egy kis bazáros, aki akar, mehet. De fél óra múlva a parton találkozunk-mondja a tanár

Amint a busz megállt, mindenki leözönlött róla valaki neki állt enni mások pedig a telefonnal mindenféle képeket csináltak vagy vásárolni. Nekem egyik sem volt kedvemre való ezért csak leültem az egyik padra, ami éppen a közelben volt. Kivettem a táskámból egy vékonyabb könyvet, amit direkt ezért hoztam, mert vékony és tudom olvasni mindenhol.

A szellő gyengén fújdogált. A hajam körül lassan már egy glória lesz látható mivel a baba tincsek szeretnek felállni, ezt megelőzve sokszor simítottam el a hajamat olvasás közben.

A pad recsegve jelezte, hogy más is helyet foglalt. Az olvasásból kizökkentem és oldalra pillantottam, ahol a szokásos mosolygós fej köszönt vissza.

-Adhatok neked egy ajándékot?

-Mi?-kérdezem döbbenten

-Meglepetés.

-De miért adsz? Hiszen nincsen okod, hogy adj.

-Te jutottál eszembe róla ezért neked adom, hogy neked pedig én jussak eszedbe róla. Ez szerintem egy elég jó ok. Akkor elfogadod?

Hogy tud ilyen nyakatekerten édes dolgokat mondani?

-Persze, bár attól függ mi.

-Tetszeni fog, csak csukd be a szemed.

-Rendben.

Behunytam a szemeimet, kiszolgáltatva éreztem magam viszont valamennyire megbízok Áronba, csak az érzékszerveimnek köszönhetően tudtam mit csinál.

Felállt a padról és mögém sétált. Egy kis zacskót vett elő, amivel neki állt csörögni. Nem sokára a leheletét a fülemnél éreztem majd egy hideg fémet a nyakamnál olyan, mint valami könnyű vékony kis lánc. Miután a kezei abba hagyták a matatást a tarkómnál vissza ült.

-Kinyithatod a szemed.

A szemeimet kinyitottam és rögtön a nyakamban lévő dologra emeltem fel a figyelmemet. Egy vékony kis lánc, aminek a végén egy kristály medál helyezkedik el. A kristály hófehér viszont vannak benne apró fekete töréshez hasonlóak. Formáját tekintve eső csepphez hasonlít a leginkább. Szép darab, de nem igazán értem miért hasonlít rám.

-Tetszik?

-Igen, köszönöm. Viszont nem értem honnan jutottam róla eszedbe.

-Mert olyan, mint te.

-Mint én? Nem értelek.-kérdezem kicsit furcsállva

-Én téged látlak benne. Te is egy gyönyörű ékkő vagy, a fehér szín pedig az ártatlanságodat jelképezi. A benne lévő fekete hibák a belsődben rejlő fájdalom bánat, amit magadnak vagy mások okoztak, mint például én. A szíved éppoly törékeny, mint ez a kis kő. A jövőben sokszor fogsz sírni és fájdalmakat is fogsz szerezni, lehet tőlem, lehet mástól.

Közelebb hajolt és szorosan megfogta a kezeimet.

-Én nem akarom, hogy miattam legyél szomorú. Nem tudok adni semmilyen védőeszközt ami, megvédd a világ összes fájdalmától. Én tudom, hogy nem leszek képes. Ezért kérlek mindig vigyázz magadra és ne törj össze.

Ledermedtem egy szó sem jött ki a számon. Sírni volt kedvem és Áront szorosan átölelni. Még senkinek a szavai nem voltak ilyen mély jelentéssel számomra. Valahogy összezavart a tetteivel, a jelenlétével,

Felállt mellőlem miközben elengedte a kezeimet. Közelebb hajolt és egy apró puszit nyomott a homlokomra.