Könyvtári alvótárs /befejezett/

15. Itt hagytak

Amikkor már a leszálló pályához közeledtünk. Megböktem a vállát, amitől halkan elkezdett mormogni.

Közelebb hajoltam hozzá. A kezemmel vissza simítottam a haját a füle mögé hogy mindent jól haljon.

-Zuhanunk, ébredj!-ordítottam a fülébe

Rögtön kinyíltak a szemei belekapaszkodott a karomba. Én próbáltam vissza tartani a nevetést, de nem tudtam.

Az ablakon kinézett és egy pillanat alatt elenged. Amint vissza fordult oldalba ütött erősen. Nekem már lassan a könnyeim folytak a nevetéstől. Össze húzta szemöldökét és próbált mérgesen nézni, de nekem még így is aranyos volt.

-Idióta.

-Uh... ezek erős szavak.-mondom miközben a kezemet a szívemre raktam.

Aliz szemszöge

Halkan nevetnem kellet, amire Áron elmosolyodott. Még mindig álmos voltam mondjuk sikerült eléggé megijesztenie.

A gép megérkezett Franciaországba. Amikkor megállt összeszedtük a cuccunkat és leszálltunk. Egy hosszú séta után kiértünk a reptéről, kint már várt minket egy busz.

-Gyerekek mindenki az mellet fog ülni, aki mellet a gépen ült. Ez azért kel, hogy ne legyen veszekedés, meg hogy időt spóroljunk. Sietnünk kell.-mondta a tanár

Mindenki kicsit mérgesen felszállt a buszra. Én beültem az ablak mellé ismét.

-Lám. Lám. Megint összekerültünk.-mondta az idegesítő utazótársam

-Tudok róla.

-Ezt úgy mondod, mintha nem is őrölnél.

-Mert nem is.

-Ez nagyon fáj a kicsi szívemnek.-megint kezdi

De valahogy mindig mosolyognom kell, ha ilyen gyerekesen beszél. Akármennyire se akarok, mellé ülni, mindig mosolyra bír.

Most ha jól tudom egy tavat vagy forrást nézzünk meg majd. A busz egy erdő mellet állt meg. Mindenki leszállt róla. Egy hosszadalmas napnak nézzünk előrre az erdő láttán.

-Na, el mondom mi lesz a mai program. Röviden fogom elmondani. Most egy tavat meg nézzünk. Utána egy híres hidat. Majd meg állunk a főtéren enni utána megyünk múzeumba. Végül a szállás előtt egy kilátóba megyünk. De ezt a várost nem hagyjuk el. Most mindenki kap egy térképet az útról.

A program nem igazán mondható izgalmasnak, de nem is mondható rossznak. Majd meglátjuk mi lesz belőle. Amint a térkép a kezünkbe került indultunk is a tervezett út szerint.

(délután)

Nemsokára újra indulunk a busz már vár ránk. A főtéren voltunk ebédeltünk meg minden, de most megint sétálni kell mivel a busz csak két utcával talált megálló helyet. Itt meg olyan egyformák az utcák nagyon könnyű elkeveredni és még tömeg is van.

Egy kicsit megbotlottam amint megnéztem miért feltűnt kivan, kötődve a cipőfűzöm. A többieknek lehet szólnom, kellene, bár csak egy utca sarknyira van a busz én, meg mint mindig lemaradtam. Gyorsan leraktam a cuccomat és neki álltam megkötni, nem hiszem, hogy oda érek időre, ha nincsen bekötve.

Egy kéz érintette meg a vállamat. Össze rezzentem, de csak Áron volt az. Leguggolt hozzám.

-Mi csinálsz? Találtál valamit? Mert ha találtál valamit a fele az enyém.

-Cipőt köttök. De ha már itt vagy szólj, a többieknek mindjárt megyek, mert görcsre ment.

-Oké. De inkább ne segítsek?

-Inkább szólj a többieknek.

-Rendben.

Felállt előlem és elindult a többiek után.

Áron szemszöge

Már az utcasarkon voltam, amikkor a busz a port az arcomba söpörte. Szóval itt hagytak nagyon kedves kis társaság. Visszamentem Alizhoz, aki még mindig a cipőjével kínlódót.

-Szóltál?

-Hát... hogy is mondjam.

-Mond már.

-Itt hagytak minket.