A tinta csodákra képes

Chapter 0 2/3 Alice Angel

"-Az én döntésem, hogy..."

-... maradj.
- És azt, hogy írjam meg? Még sose írtam ilyen levelet. Segítenél?
- Persze. Rakd le az asztalomra.
- Oké. És kb mikor jöjjek érte?
- Nem tudom! Majd egyszer kész lesz! De ha ennyire akarsz, akkor menj!! Én nem tartalak vissza! És szerintem a többiek se. Menj. Láss világot. Mi már Henryvel elterveztük az egész jövőt. Ha Henry nem is hosszú távra, én igen! - mondta.
Tök hirtelen ideges lett. Úgy viselkedett, mint ha én lennék a baj. Az a fajta, amit el kell távolítani. A családomban élni is ez az érzés volt. Sose szerettem. Ettől mindig menekültem. Most is szépen, lassan sétáltam az ajtó felé. Megfogtam a kilincset és lenyomtam.
- Mindentől menekülsz. Még a családodtól is.
Nem bírtam tovább. Dühös voltam. Nem csak Joeyra, hanem az egész világra.
- Tudod mit. Mától nem fogok elmenekülni! - mondtam és elővettem a papírt, amire Alicet rajzoltam. - Őt én alkottam meg. Neked adom. Azt csinálsz vele, amit csak akarsz.
Furcsán nézett rám. Majd elvette és nézte. Szerintem tetszett neki, mert mosolygott rajta.
- Nagyon jó lett. És hogy hívják?
- Alice Angel.
- Szép neve van. Illik hozzá. Olyan, mint te. Legalább lesz utánad egy kis emlék.
- Igen. Most meg ha nem gond, akkor...
- Menjél csak vissza a próbára. Én majd megyek Alice Angellel. Te vezeted majd a próbát helyettem. És lenne még valami.
- Igen? Mi lenne az?
- Egy új forgató könyv. Még ma legyen Alice bemutatása. Sammyt meg megkérdezed, hogy új zenét csinálna majd neki?
- Persze. Meglátom mit tehetek. - mondtam és kiléptem az irodából.
Joey is jött utánam, de ő másik irányba ment, az Ink Machine felé. Mindig is érdekelt az a gép. Bevallom, sose láttam, pedig már az elejétől fogva itt dolgozok. Valamiért nem engedi Joey és Henry, hogy megnézem. Már próbáltam belopakodni is, de valahogy észrevettek. De eldöntöttem életemben egyszer látni fogom azt a gépet.
Benyitottam a szobába, ahol a többiek már nagyban készültek a próbára. Senki sem vett észre, ezért odasétáltam Henryhez. Henry magasabb volt, mint én. De ez persze normális is volt, mert még idősebb is volt nálam 4 évvel.
Mikor odaértem hozzá, akkpr megfogtam az ingét a könyökénél. Elkezdtem húzogatni, mint egy kislány szokta az apjájét, hogy figyeljen rá.
- Igen?
- Valamit szeretnék elmondani nektek. De tudod, hogy félek a szerepléstől. Szólnál a többieknek, hogy ők is rám figyeljenek.
- Persze. Figyeljetek srácok! Rose akar valamit mondani. - erre mindenki elkezdett meredten rám figyelni. - Rose.
- Figyu. Valami fontosat akarok bejelenteni. Csak olyan nehéz...
- Egy új munka? - kérdezte viccesen és nevetve Sammy.
- Igen...
Meredten néztem a földet pár percig. Láttam, ahogy Sammy arcáról is szépen lassan lefagy a fülig érő mosolya. Némán álltunk. Senki sem nézett senkire, semmire. A csendet Bendy törte meg.
- Akkor... Ez az utolsó napod?
- Igen. - mondtam szomorúan. - Azt hittem, hogy később vagy soha nem kell kimondanom nektek, hogy viszlát.
- Joey tudja?
- Igen. Bocsi. Vele akartam először tudatni.
- Semmi. Érthető. Ő vezeti ezt a helyet.
A válaszomat egy ajtónyitás miatt nem tudtam elmondanom. Joey lépett be.
- Mi ez a síri hangulat, srácok? - mondta vidáman.
- Most mondta el Rose.
- Értem. Rose. Meséltél róla?
- Még nem.
- Kiről? - mindenki egyszerre kérdezte és nézett rá az ajtóra. Ha mesélni kell valakiről, akkor az azt jelentette, hogy valaki érkezik.
- Rajzoltam valakit és Joey életre keltette. És most őt szeretné bemutatni.
- Igen, ahogy mondod Rose. - kinézett az ajtón. - Gyere be! Nem harapnak. Nem kell tőlük félni.
És belépett Alice. Gyönyörű volt. Sokkal szebb volt, mint lerajzolva. Angyali volt és... tökéletes. A fiúk nagyon megdöbbentek. Furcsa volt, hogy rajtam kívül most a szobában van egy lány. Egymás után mentek hozzá bemutatkozni.
- Szia! Henry vagyok.
- Sammy Lawrence. De csak hívj csak Sammynek.
- Bendy vagyok.
- Rose vagyok. Én rajzoltalak meg. Ő itt Boris. - mutattam rá. - Szegény nem beszél. De jó hallgatóság.
- Értem. - mondta Alice, szépen csengő hangon. - A nevem Alice Angel. Hívhatok, ahogy akartok. De nevemet már Rose úgyis tudja.
- Tényleg. Rose. Készen vagytok? - fordult felém Joey.
- Még nem. Még csak most kezdtem volna Bendyékkel a próbájukat.
- Értem. Nem is zavarok többé. Meg amúgy is dolgom van. Mentem. - mondta és kilépett a szobából.
Ránéztem az órámra. Tényleg ideje lenne próbálni. Felemeltem a kezem és kiálltottam egy kicsit.
- Próba! Mindenki a helyére! - odafordultam Alicehez. - Te ülj le ide. Veled majd még beszélnünk is kell. Sammy! A zene és a hangod?
- Mindkettő rendben van. Legalábbis a hangom még nem ment el.
- Nagyon vicces vagy. De ne is menjen el. Bendy! Boris! Meg van a helyetek?
- Igen! Még a torták is meg vannak!
- Rendben. Henry! Kérlek figyeld a próbát és itt van a forgató könyv is. - adtam át neki a több oldalast "kis könyvecskét". - Ezt is ha tudod figyeld mellette.
- Persze. Megpróbálom...
- Köszi.
Elvettem egy kupac papírt, tintát és tollat. Meg kellett írnom Alice Angel külön részét, amit este bemutatunk.  És még a próbát is rendeznem kellett, hogy minden tökéletes legyen. Ezért a forgató könyvet hagyom is egy ideig.
Most a próbára kell 100%-ig figyelnem. Két ujjammal rácsaptam a csuklómra, majd felemeltem a mutatóujjamat.
- Próba egy! The wolf who cried!
Kezdődött a próba. Sammy az előre felvett, lágy zenét kezdte el játszani. Boris és Bendy is elkezdte játszani a szerepét.
A próba hamar lement nekik. Már pakoltunk össze, mikor Henry megkérdezett tőlem egy furcsa dolgot.
- Rose. Figyelj. Este tudnánk beszélni a bemutató után?
- Persze... - mondtam vörös arccal.
Mindig is szeretem őt. Vele meg Joeyval nőttem fel szinte. De mégis... Valahogy sikerült belé szeretnem. Nem tudom, hogy miért vagy mikor, de megtörtént. De mint minden szerelemben történt valami, ami miatt nem lehetett elkezdeni sem. Henry megismert egy lányt a suliban és rögtön belé szeretett. A neve Linda és még mindig együtt vannak. Linda mindig eljár a bemutatókra, ahol lefoglalja Henryt, hogy csak vele legyen.
De ebben én is hibás vagyok. Nem mondtam el a legelején neki, hogy szerelmes vagyok. Hagytam elmenni, hogy boldog legyen egy másik személlyel. Ez vagyok én. Nekem fontosabb mások boldogsága, mint az enyém. De miért van ez így velem, azt nem tudom.
Sammy el is indult volna, de megöleltem. Persze, egy kicsit meglepődött, de nálam ez szokásos volt, hogy mindenkivel úgy viselkedek, mintha testvérek lennénk.
- Maradj még. Valamit meg kell beszélnem veled és Aliceszel.
- Jó. - hátra hajtott a fejét úgy, hogy az én fejemhez érjen. - A te kedvedért szerelmem. Csak miattad.
- Mondtam, hogy még viccből se hívj így. Sammy G. L. Lawrence Junior.
- Nem hívhatsz így.
- De te se hívhatsz a szerelmednek.
- Jó. Akkor csak... Akkor hívhatsz így, ha mérges vagy. Én meg csak néha. Oké?
- Igen. De ez így maradjon öröké.
- Jó. Mit akartál?
- Igen. Egyetértek. Mit akarsz velem és Sammyvel csinálni?
- Szóval... Improvizáció.
- Mi? Miért?
- Mert Joey már este be akarja mutatni Alicet. Igaz forgató könyvet még nem írtam, de itt van a fejemben ez az egész. - mutatam a fejemre.
- Szóval... Ez az egész csak a fejedben van? Kéne félnem, Sammy? - nézett ránk nagy, aggódó szemekkel.
-  Nem kell félni Alice. Volt már olyan, hogy a fejéből dolgoztunk. És jól sikerült. Néha beleszól Joey, de általában azt mondja, hogy tökéletes lesz.
- Hé! Az nem igaz, hogy beleszól. Mert az azt jelenti, hogy megigazít benne pár dolgot. De Joey nem ezt csinálja. Ő átrendezi az egészet. Felbontja az egész rendet, amit csináltam. Mindent úgy csinál meg benne, hogy tetszen neki.
- Jó. Mindegy. Kezdjük. Miről fog szólni?
- Aliceről. Hogy a mennyből jött. És egy igazi kis angyal. - simiztem meg a haját vidáman Alicenek.
- Értem. És... Még egy utolsó kérés.
- Igen?
- Kezdhetjük?
- Oké. Próba egy! Sent from above...

Hello~!
Itt vagyok az új résszel. Nem tudom mikor lesz a következő, de valamikorra jövő héten hozom, ha tudom. Remélem tetszett. Szerintetek nem lett rövid? Nekem annak tönnik. De majd ti eldöntitek, hogy az volt vagy nem saját döntésetek szerint.
Szóval... Ennyi.
Shapeshifter07 kilép