A tinta csodákra képes

Chapter 0 3/3 Az új kezdetek

Végük lett a próbáknak. Normannel beszéltem és gyorsan fel is vette a részeket. Alicenak is meg van a része. Csak.... Csak Joey! Az egészet átrendezte. Nem tetszett neki ez az egész, amíg bele nem raktam Bendyt. Azt mondta, hogy nélküle nincsen show. Nem tudom mit gondol Joey, de ha nem tetszik neki, amit csinálok, akkor írjon Ő forgató könyveket!
Mindegy. Ránéztem az órára és ijedten felugrottam. Annyira sokáig próbáltunk, hogy öt perc múlva kezdődik a bemutató.
A szekrényemben nem volt sok ruha. Fölöslegesnek tartottam. Kivettem egy hosszú, fekete ruhát és mellé egy fekete magassarkút. Átöltöztem és kezdődött a szokásos botladozás. Sosem tudtam bennük járni és sosem szeretem az ilyen cipőket. Mindig is egy fajta kínzó eszköznek tartottam.
Amilyen gyorsan csak tudtam menten a többieknek segíteni.
Először Bendynek kellett a segítség. Nem bírta megkötni a csokor nyakkendőjét. Ugyanez volt Sammynél is a probléma. Sose bírták megkötni, de én hamar megtanultam.
- Köszi Rose. Te néha olyan gondoskodó vagy.
- Köszi.
Olyan hihetetlen volt, hogy pont most kell itt hagynom őket, amikor Alice még csak most érkezett. Bűntudatom volt emiatt. De amit megtanultam itt, hogy néha el kell rejtened az érzéseid. Ha nem teszel így senki sem tud a munkára figyelni és Joey elkezd veled beszélgetni. Egyszer voltam olyan beszélgetésen. Nem kívánom senkinek.
- Rose? - szakította félbe a gondolkozásomat Alice.
- Igen. Miben segítsek?
- Megfésülnél?
- Persze. - megfogtam a fésűt és ellezdtem fésülni a gyönyörű fekete haját. Nem vettem észre, de dúdoltam. Egy dalt, amit régen Joey és Henry énekelt nekem, amikor szomorú voltam. Bevallom, még mai napig éneklem magamnak, ha szükségem van.
- Szép dal. - szólalt meg Alice. - Kérlek énekeld!
- Ja. Bocsi. - kaptam fel fejem. - Tényleg akarod, hogy énekeljem?
- Igen!
- Jó. Megpróbálom. Régen hallottam a szövegét. De... - becsuktam a szemem és elkezdtem énekelni. - There was a little girl
And she always dreaming...

~ A bemutató után ~

- Csodálatos voltál, Alice! - öleltem meg és mondtam már legalább harmadjára.
- Köszi! De nélküled nem lennék itt. - mondta boldogan, miközben szorosan ölelt.
Így maradtunk volna még hosszú percekig, ha Joey nem zavar meg minket.
- Rose. Sajnálom, hogy zavarnom kell titeket, de... Itt van az... Új főnököd. - láttam rajta, hogy fájdalmas neki ezt kimondani. De nekem is fájt szembe nézi az igazsággal. Lassan elengedtem Alicet.
- Megyek.
Az ajtóban tényleg ott állt egy férfi és a szemével engem keresett. Szégyenlősen közelítettem felé. Majd lassan odaértem és megszólaltam.
- Engem keres?
- Igen, Önt. Azt írta a levél végén, hogy dolgozna nálunk, a SillyVisionnél, de lenne pár feltétele.
- Igen. Azok a feltételeim, hogy tarthassam a kapcsolatot és írashassak forgató könyvet a Joey Drew stúdiónak. És, hogy az legyen a helyszíne minden bemutatónak.
- Rendben. Elfogadom, de cserébe nekem is van egy feltételem.
- Hallgattom.
- Nem találkozhat holnaptól senkivel, aki a stúdióban él és dolgozik.
Lefagytam. Ott álltam a férfi előtt és a földet bámultam. Nem bírtam felfogni. Meg... nem is akartam felfogni. Nem láthatom Bendyt, Sammyt, Borist, Alicet, Henryt és Joeyt. Már nem bírtam tovább. Összerogytam és elkezdtem sírni.
A férfi elment. Örültem neki, mert nem akartam újra látni.
Nem néztem fel, de egy ismerős ölelt meg engem.
- Mi a baj, Rose? Lemaradtam valamiről? - ez a hang. Ez csak egy valaki lehetett. Megfordultam és visszaöleltem.
- Mit keresel itt, Susie? Nem úgy volt, hogy körbe járod a világot?
- De úgy volt. Míg Mr. Drew nem küldött egy levelet. Amint megkaptam, jöttem is.
- Pont jókor jöttél. Kell valaki nekik helyettem. - néztem a mögöttünk álló kis csapatra.
- Jaj, Rose. Ez nem a búcsú napja. Még csak most kezdődik az élet.
- Igazad van. - letöröltem a könnyeket.
- Szóval.... Lehet egy kérdésem?
- Persze.
- Ki kicsoda? Joeyt és Henryt felismerem, de a többiekkel bajban vagyok. - nézett rám segélykérően.
- Mondom...
- Sammy Lawrence. Személyesen. Én felelek a zenéért és Bendy hangjáért - hajolt meg előttünk, ezzel megelőzve engem.
- Örülök, hogy megismerhrtlek. - pirult el Susie nyújtva a kezét Sammynek - Susie Campbell. A reményeim szerint Alice Angel jövőbeli hangja.
Kezet fogtak. Első látásra egymásba szerettek. Boldogan néztem rajtuk végig.
- Üdvözlöm, Susie. Én Bendy vagyok, a stúdió démonja. - lépett Sammy mellé.
- Én Alice Angel vagyok. - lépett félénken elő a fiúk háta mögül. Susie odafutott és szorosan magához ülelte, míg Alice csak lágyan visszaölelte.
- Bocsi. De olyan hihetetlen, hogy egy igazi angyalnak lehetek a hangja. És gyönyörű vagy. Tudtam, hogy Henry szépen rajzol, de hogy ennyire.
- Nem én rajzoltam. - lépett mellém Henry és átkarolt.
- Jaj, Henry. Ne légy szégyenlős. - kellt fel Susie és szembe állt velünk.
- Tényleg nem ő rajzolta. - álltam Henry oldalára. - Én rajzoltam.
Lefagyott Susie. Nézett minket egy ideig, majd megfogta a kezem és kezet rázott velem.
- Gratulálok. Lenyűgöztél. És... Bocsi, hogy azt hittem, hogy Henry rajzolta.
- Semmi baj. És ott Bendyék mögött van Boris. Csak nem tud beszélni, ezért nem jött ide bemutatkozni.
- Nem gond. Majd megtanítom őt.
- Látom, sikerült beilleszkedni, Susie. - jött oda végre Joey hozzánk.
- Sose volt azzal bajom, Mr. Drew.
- Sosem változol, Susie. Gyere, Bendy.
Bendy némán bólintott és elment a színpad mögé Joeyval.
Hiányozni fog ez az érzés, ami a bemutató után szokott lenni. Ez a nyugalom, amiben mégis van valami izgatottság. De mégsem érzés volt most. Inkább vidámság, amiben lehet érezni egy kis szomorúságot. Érthető volt. Alicenak és Susienek örültek, közben meg sírtak a távozásom miatt.
- Rose. Köszönünk mindent, amit tettél értünk. - nyújtott felém Bendy egy csokor sötét vörös rózsát.
- Oh, Bendy... - újra elkezdtem sírni. - De nem kell semmit megköszöni.
- Rózsát a rózsának. - ölelt át Joey és éreztem, ahogy a könnyek végig csurognak az arcán. A többiek is könnyes szemmel néztek rám.
- Mi az a síri hangulat, emberek? - nyitott be nagy hanggal Linda.
- Joey. Kérlek engedj el. - taszítottam el magamtól. Joey lassan elengedett, majd Linda elé léptem. - Linda. Vagy most rögtön elmész. Vagy. Úgy kirúglak páros lábbal, hogy a földet se éri a lábad.
- Hallottad mit mondott, Henry?! - bújt oda hozzá.
- Igen. És kérlek, menj el. Ez az utolsó napja.
- Tudtam, hogy egy nap kirúgják. - mondta és kiment a szobából. - De csak a kedvedért elmegyek, Henry baba.
- Henry baba?! - nézett furcsán Sammy.
- Igen... - válaszolt gondterhelten. - Mindig kitalál nekem valamilyen becenevet.
- Értem. De most térjünk vissza. - ment oda Susiehoz és nyújtott a kezét. - Felkérhetem egy táncra, Susie Campbell?
- Igen, Mr. Lawrence. - hajolt meg Sammy előtt.
Mindenki elkezdett táncolni. Nem tudtam miért, de mindenkivel akartam és táncoltam is. Csodálatos este volt. Sosem fogom elfelejteni. De későre jár és holnap indulok. Jó lenne, ha ilyenkor lassabban telne az idő. De pont fordítva van. Ilyenkor gyorsabban telik.
A szobámban még pakoltam egy kicsit. Egészen addig míg nem találtam egy fekete borítékot az asztalamon...