A tinta csodákra képes

Chapter 4 Találkozás az angyalokkal

Nyújtozkodtam egyet. Hosszú idők után most tudtam igazán kialudni magam.
Boris hozott ide. Ő kint várja, hogy felébredjek.
De egyszerűen nem bírok felkelni innen. Igaz, egy függőágy volt, de olyan kényelmes. Ha csak látogatóba jöttem volna, akkor egész végig csak itt lettem volna.
Pár perc után sikerült meggyőznöm magam és kimentem Borishoz.
Előtte lévő Bacon Soupot ette. Kis szerszámos ládáját maga mellé rakta. Leültem vele szembe.
- Még mindig nem fogsz megszólalni? - ő válaszul belenézett a szemembe. - Értem...
Nem zavartam tovább. Elindultam kifelé. Az ismerős gépek zörgése nem tette annyira unalmassá ezt az egészet.
Halottam, hogy követ valaki. Hibáztam. Hátranéztem.
- BORIS! - üvöltöttem. Ő csak nézett némán.
Mentem egyenesen. Nem érdekelt merre megyek. Csak lássak még valakit vagy valakiket élve. Nem hiszem el, hogy Boris, Sammy és az a Tinta démon maradtak életben.
Nem figyeltem. Mint mindig. Megint fejjel neki mentem egy ajtónak. Boris csak nézett és egy szellőző előtt állt.
- Tessék. De kérlek nyisd ki az ajtót. - adtam át a zseblámpám.
Elvette és bement. Egy ideig még hallottam. Az ajtó kinyíl.
Elájultam a csodálattól. Mint egy álomba érkeztem volna. Vagy lehet, hogy a mennybe?
A táblán, ami a terem közepén lévő oszlopon helyezkedett el, csak ennyi állt:

Mennyei játékok

Szóval, még egy meglepetés kedves Joey Drewtól.
Nem sok minden volt benne. Csak plüssök. Meg egy baba....
- Alice! - rohantam oda hozzá.
Sírva megöleltem a babát. Ő volt Alice. Joey és Henry előtt lévő legelső és legjobb barátom. Fekete ruhája és haja volt. Most vettem észre. A fejéből két kis háromszög állt ki, ami ördögszarv akart lenni. Mégis ő volt számomra az első angyal.
Gyerekkoromba neki sírtam. Ő volt az egyetlen, aki meghallgatott. De aztán odajöttek hozzám Henryék.
Megígérték, hogy visszaadják. De igazából, már minket nem nagyon érdekelt egy idő után.
- Szia Alice. Régen láttalak. De most mennem kell... - mondtam és letettem oda, ahol találtam.
Elindultam. Egy terembe értem, ahol minden tele volt Alice Angellel. Egy kellemes zene játszódott. A lámpák lekapcsolódtak. Mint egy vetítés kezdette lenne. Majd a terem elején lévő kis üveg fal mögött felkapcsolt a lámpa. Ott csak egy ajtó volt. Egy csillag és Alice. Ennyi volt rajta.
- ÉN VAGYOK ALICE ANGEL! - jelent meg egy nő alak és ökleivel az üveget megütötte.
Teljes sötétség lett. Lefagytam. Hogy miért? Őszintén? Azt hittem, hogy meghaltam ijedtemben. De még éreztem a szívem dobogását a torkomba.
- Látlak... - suttogta a a fülembe. - Egy új légy a végtelen hálomban... Nézzük... Mennyire vagy érdemes, hogy sétálj az angyalokkal.
Világos lett. A teremben márcsak én voltam. Az üveg széttört. És a fal, amellett álltam kinyílt.
Szóval, azt mondta, hogy angyalokkal sétálni. Ezt csak egyet jelenthet... Susie és Alice életben van! Yey! Nem vagyok egyedül teljesen!
Örömbe futottam, de egy kereszteződésbe értem. Táblak mutatták az utat. A bal oldalán volt a Démon, a jobb oldalán pedig az Angyal. Magamról kell eldönteni? Mert, ha igen, akkor a démont választom.
Nem gondolkodtam tovább ezen. Mentem balra.
- Nem változtathatok. - mondtam, amikor becsukódott a másik oldal bejárata.
Tintában mászkáltam. Igazából nem zavart, de nehéz volt benne mozogni. Egy széken még egy hangfelvevőt találtam. Joey Drew hangja.... A szívem megint a torkomba dobogott. Régen láttam és hallottam. Remegő kézzel indítottam el..

Nincs semmi baj az álmodozassal. A lehetetlen kívánni az csak emberi természet. Így kezdtem. Egy ceruzával és egy álommal. Mindannyian mindent megakarunk tenni egy ujj emelés nélkül. Azt mondják, hogy csak hinned kell.

A hit sikeressé tesz.
A hit gazdaggá tesz.
A hit erőssé tesz.

Elég hittel még a halált is át lehet vágni.

De ez most... csak egy szép, pozitív, főleg hülye gondolat.

Ijedtemben elfutottam és lelöktem a hangrögzitőt. Összeállt a kép. Joey a többieket felhasználva akart halhatatlan lenni. Azért nézett ki úgy Sammy. Ezért hívott ide. Engem is csak fel akart használni.
Nem vettem észre, de sírva befutottam a liftbe Boris mellé. Meleg, puha ölelést kaptam tőle.
- Köszi Boris... - bújtam hozzá és néztem fel a nagy szemeibe.
Megrázta a fejét. Egy kis papírt kezdett kihajtani. Majd odaadta nekem. Csak egy név volt rajta, gyöngybetűkkel írva.
- Wally Franks... Akkor te nem Boris vagy, hanem ő. - némán bólintott.
Nem bírtam tovább. Leültem a lift padlójára. Túl sok volt nekem. Szóval, Boris nem létezik már, hanem csak Wally van az ő testébe.
- Érdekes vagy... Annyira más... - hallottam Alice hangját.
Figyelés alatt vagyok. Egészen a kilences szintig mentünk. Ez volt Alice szintje.
- Wally Boris. - nézett rám kérdően. -  Bocsi, hogy így hívlak, de ez illik rád. Szóval, maradj itt én megyek Alicehez.
Bólintott és neki támaszkodott a lift falának.
Elindultam. Nem figyeltem semmire. Csak siettem előre. Egy nagy Alice fej volt az ajtó felett. Két kéz tartotta egy táblát, amin ez állt: She's a quite a gal.
Az ajtó előtt, a lépcsőn ott ült ő. Kicsit máshogy nézett ki. Magasabb volt. Keze fekete volt majdnem a válláig, mintha tintába nyúlt volna. Fekete cipőben és harisnyában volt. Szinte összeolvadt. Ruhája szintén ilyen színű volt. A mellkasán és hátul, a derekán fehér madni dízselgett. Arca bal oldala kicsit el volt torzulva. Azon az oldalon kilátszott az állkapcsa, ami hasonlított egy emberéhez. Felette a a szeme teljesen fekete volt és egy kicsit folyt belőlel a tinta. A másik szeme olyan volt, mint egy emberé, de kicsit világított. A glóriája a fejébe állt és kettétört.
Odamentem és leültem mellé.
- Jól vagy?
- Rose?! - nézett rám ijedten.
- Igen... - öleltem át. Éreztem, hogy az ép szeméből folyik egy csepp könny. - Ne sírj... Itt vagyok és megvédlek. Mindentől...
- Köszi. Mindig is kedves voltál hozzám. Már suli óta...
- Te Susie vagy?
- Ő is. Meg Alice.
- Várj... Hogyan...?
- Joey tette ezt velünk. Mindig is azt  mondtam, hogy Alice egy részem. De ő megcsinálta, hogy tényleg az legyen. Most már két személy vagyok.
- Joey... És milyen ilyenek lenni?
- Furcsa érzés. De meg lehet szokni. Szerencsém, hogy Aliceszel jól ismertük egymást. És te tudod? Tudod milyen érzés egyszerre két személynek lenni?

Sziasztok!
Itt az új rész. Remélem tetszett. Még mindig áll az, hogy ha tetszik, akkor bátran megnyomhatjátok azt kis, aranyos csillagot vagy kommentelhetek. De nem muszáj. Szóval... Majd tali a köviben.
Shapeshifter07 kilép