A tinta csodákra képes

Chapter 16 Változás

Némán néztük egymást.
Vajon mit ért beszélgetés alatt? Megbeszéli velem Rose ötletét? Vagy mit akar?
Elővett egy vödör tintát és egy ecsetet. Majd egy kérdőjelet rajzolt a levegőbe.
- Kérdezzek? - kérdeztem, amire egy bólogatás volt a válasz. - Ki vagy te? Tudom, hogy a Tintadémon, de ki vagy valójában? Mert szerintem nem véletlen mondta rád Rose, hogy 'Joey Drew'.
Válaszul elkezdett festeni a falra. Ezt írta fel:

Joey + Bendy ->

A nyíl alá állt. Szóval, ő Joey is, meg Bendy is. De hogyan? Mit csinált?
- Várj, várj, várj... Akkor te írtad a levelet? Te akartad, hogy mindketten visszajöjjünk? Miért?
Felrajzolt egy levelet és egy pipát. Ez volt az első két kérdésre a válasza. A harmadiknál elakadt. Az ecsetet a falnak nyomta, míg ő földet nézte.
Majd elkezdett írni. Miután leírta, elállt onnan, hogy el tudjam olvasni.

Hiányoztatok. Bocsánatot akartam kérni. Minden az én hibám.

- Nekem is hiányoztál. - tettem a kezem a vállára. - És még nem késő kijavítani, amit elrontottál. Lehet, hogy rossz dolgot tettél, Joey. De ez nem azt jelenti, hogy nem lehetsz jó ember. Hiszek benned. És nem csak én. Az angyalod, Rose is hisz benned.
Felirta az utolsó mondatot, ami ez volt:

Köszönöm...

Majd odajött hozzám és átkarolt az egyik kezével. Éreztem ebből mindent. Sajnálta, hogy ezeket megtette és megköszönte, hogy most segítettem neki.
Most már belátom, hogy Rose-nak igaza volt. Segítenie kell a többieknek, akkor is, olyanokat kell csinálnia, mint Joey tett. Mert jelenleg ez az egyetlen járható út.
- Joey. Akarsz segíteni? - kérdeztem, amire egy bólogatás volt a válasz. - Akkor segíts meggyőzni a többieket, hogy belemenjenek Rose ötletébe.
Meglepetten nézett rám, de rájött, hogy miért mondtam ezt. Vállat vont és kezemet fogva vezetett a falhoz. A fal tintává változott és egyszerűen átléptünk.
Sammy szobájában voltunk, ahol ő nekünk háttal. Majd megfordult egy és Bacon Soup-os konzervet ivott. Amikor meglátott ki is köpte, annyira megijedt.
- Szi... Sziasztok... - mondta ijedten. - Megijesztettek.
- Sammy. Kérhetek tőled valamit? - léptem közelebb hozzá.
- Persze, Henry. Bármit, ami megvalósítható.
- Köszi. Ide tudnál hozni mindenkit, amilyen gyorsan csak tudod?
- Csak ennyi?
- Igen.
- Akkor... - mondta és fütyült egyet.
Elkezdtek a földből előjönni a Keresők. Felsorakoztak Sammy előtt, aki kedvesen, de szigorúan nézett rajtuk végig.
- Hozzátok ide Alice-t, Allison-t és Tom-ot. Olyan gyorsan, ahogy csak tudjátok. - mondta és ezzel el is tűntek.
A Tintadémon meglepett arccal nézte a jelenetet. Nem tudta, hogy Sammyre hallgatnak a Keresők. Majd elégedett arccal bólogatni kezdett.
- Mennyire fontos, hogy beszélj mindenkivel? - fordult felém Sammy.
- Ez a legfontosabb dolog. És szeretném hamar megbeszélni, hogy ne legyen túl késő.
- Értem.
Nem beszélgettünk tovább. Vártuk a többieket.
- Sammy! Mit szeretnél, hogy ez idehozott? - jött be Alice.
- Hé! Ő nem ez! Ő egy kedves kis Kereső. - védte meg Sammy. - És nem én szeretnék beszélni veletek.
- Akkor ki? - lépett be Allison és Tom is a szobába.
- Én. - léptem elő.
- És miről?
- Gondolkoztam. És rájöttem, hogy amit Rose mondott, az az egyetlen út, hogy úgy nézettek ki, mint régen.
- Mégis miért? - kérdezte Sammy. - Nem szeretnénk újra átélni. Meg ha bele is mennénk, akkor inkább Joey-ra bíznám magamat.
- De jelenleg ő nem tudná megcsinálni.
- Ja, biztos. Attól, hogy akkor nem volt otthon, az nem azt jelenti, hogy nem is lesz ott, egyszer.
- Egyszer biztos. De nem mostanában.
- Miért? Hol van? - kérdezte Alice.
- Nincs a stúdión kívül.
- Akkor... Itt van a stúdióban? - kerekedett el a szeme. - És a stúdión belül, hol?
- Itt. - mutattam a mellettem álló Tintadémonra, aki meghajolt.
- De...
- Mi...? - fordította el a fejét Sammy.
- Ő itt Joey és Bendy. Tudom, először hihetetlen, de igaz. Kérlek, higyjetek nekem.
- Rendben. Hiszünk neked, ha bebizonyítja, hogy tényleg ott van Joey is valahogyan.
- Rendben. Adjatok neki tollat és papírt, mert nem nagyon tud beszélni.
- Tessék. - nyújtotta Sammy a kért tárgyakat. - Pont volt a fiókban.
- Rendben. - mondta Alice. A Tintadémon megfogta a tárgyakat és várta a kérdéseket. - Ha te vagy Joey, akkor...
- Akkor tudod, hogy mit ígértettem meg veled, mielőtt ilyen lettem. - mondta Sammy.
Először elgondolkozott rajta, majd elkezdett járni a keze. Miután végzett, akkor odaadta Sammy-nek a papírt. Elolvasta és bólintott egyet. A lapot összegyűrve elrakta az egyik zsebébe.
- Ezek szerint tényleg ő az. - jelentette ki Alice. - Akkor...
A szájához rakta a kezét. Rájött ő is,  hogy Rose-nak igaza volt. Elkezdett hátrálni, majd megfordult és futni kezdett. De időben elkaptam a csuklóját.
- Várj. Együtt menjünk beszélni vele.
- Egyetértek Henry-vel. Tudnia kell, hogy mi a mi véleményünk. - állt mellém Allison.
- Rendben. De hol van?
- Én tudom. Gyertek. - mentem előre.
Régen, amikor valami baja volt vagy mérges volt mindig bezárta magát a szobájába. Egyszer az ajtaján át beszélgettünk....

Rose becsapta az ajtaját előtten. Megharagudott rám. De csak az én hibám volt. Nem gondolkoztam.
- Rose! Kérlek, nyisd ki! Meg szeretném veled beszélni Azt.
- Nem kell mit megbeszélnünk! Te elmondtad a véleményed és ezt jól tetted! - mondta olyan hangon, mint aki mindjárt sír.
- Sajnálom. Nem mondtam komolyan.
- Pedig egészen komolyan hangzott.
- Bocsánat. Légyszíves, nyisd ki az ajtódat. - kérleltem.
- Egyszer kinyitom. - hallottam, hogy leült az ajtóba, ezért én is így tettem.
- És mikor lesz az az egyszer?
- Majd megtudod...

Milyen aranyos volt. De felnőtt. Egy komoly, bátor, kedves személy lett belőle, akinek a legfontosabb a barátai és azoknak a jóléte.

¤Rose szemszöge¤

Lépesek zaját hallottam. Biztosan a többiek és valami fontosat keresnek. Nem is gondolva rám. Hiszen nem hisznek nekem, akkor miért keresnének?
- Rose... - kopogott be Henry.
- Mi az?
- Ki tudnál jönni egy kicsit? Valakinek van egy meglepetése.
- Bocs, Henry, de most nem fogok veled és a meglepetéseid foglalkozni. - nyitottam ki az ajtót, de valaki a kezével eltakarta a szemem. Ő volt az, a Tintadémon.
- Nem nekem, hanem neki van egy meglepetése.
- Rendben. De utána megyek vissza.
- Ahogy gondolod.
Lassan elvette a kezét a szememről. Mindenki ott állt és mosolyogva néztek rám.
- Mi... Mi az?
- Rose. Mi mindannyian sajnáljuk, hogy megbántottunk, pedig nem akartunk. - lépett elém Alice. - Henry és a Tintadémon elmondta, hogy mi a helyzet.
- Igen. Rájöttünk, hogy neked van igazad. - folytatta Sammy.
- Kérünk téged, hogy tedd azt. - fejezte be Allison.
- De csak akkor teszem meg, ha ti is akarjátok. Nem akarom rátok erőszakolni.
- Nem fogod. Bízzunk benned. - mondta Tom.
- Rendben....

~Timeskip~

Mindenki már a régi és jól is vannak. Henry segített bevinni őket a szobába, amibe bevittünk ágyakat, hogy kipihenjék magukat.
- Ez is meg van. - mondta Henry, aki kikapcsolta a Tintagépet.
Olyan furcsa érzésem támadt, ahogy kikapcsolta a gépet. Valami szokatlan. Mintha rosszul lettem volna attól, hogy kikapcsoltuk a gépet.
- Rose, jól vagy? Fal fehér vagy. - vette észre rögtön Henry.
- I-igen. Csak fázok. - húztam összébb magamat.
- Gyere. - átkarolt, hogy jobb legyen. - Menjünk vissza a többiekhez.
- Re... - nem bírtam befejezni. Elkezdtem köhögni. A szám elé raktam a kezem és elkezdtem valami meleget és folyékonyat érezni. Óvatosan megnéztem, nehogy Henry meglássa.
A kezemben tinta volt és éreztem ahogy folyik végig az álamon. Újra köhögnöm kellett, de nem akartam. Neki nyomtam a kezemet a számhoz, hogy ne tudjak.
- Rose! Mi a baj? Megállhatunk egy kicsit, ha akarsz. Megálljunk? - próbált segíteni Henry. Nem akartam, hogy megtudja, hogy mi a bajom.
Megráztam a fejem és remegő lábakkal elindultam.
Rossz ötlet volt. Ahogy megtettem az első lépést, úgy rögtön elkezdett velem forogni a stúdió. De nem csak ez volt az egyetlen baj. Majd megfagytam, a fejem nagyon fájt és még mindig köhögnöm kellett.
Megpróbáltam megtenni még egy lépést, de nem sikerült. Gyengének éreztem magam.
Lassan elsötétült minden előttem. Éreztem, ahogy földre érkezek.
- Rose! - hallottam, ahogy még Henry kiálltja a nevem....