A tinta csodákra képes

Chapter 6 Az elveszettek

Egy ideje ki lehetem ütve. Alig emlékeztem pár dologra. De a legfontosabbra igen. Meg kell mentenem Borist.
- Megyek már Boris.
Felkeltem és elindultam az S szint felfedezésére. Ez rögtön egy kereszteződéssel kezdődött.
- Menjünk.... Az archívum felé! - mondtam hosszas gondolkozás után.
Az ajtó olyan volt, mint egy tengeralattjárónak. Ne nevessetek ki. De tényleg olyan. Aki nem hisz nekem, az nézze meg.
Új volt, mert kör alakja volt a teremnek. Eddig nem nagyon láttam itt ilyet. Egy meglepő látvány fogadott. Egy kis színpad, amin öt tintaember állt, öt különböző pózban. Középen egy Bendy szobor. Felette meg megint ez a mondat:

Szabaddá tesz minket

Szóval, most Bendy ugyanaz a személy, aki a Tintadémon. De mégsem. Mert ő Joey is egyben, meg Bendy is. Most akkor mi van?
Mindegy. Gondolkozni ráérek később is. Most meg kell mentenem Borist.
Magam után hagyva ezt a termet, ismét egy kerek teremben voltam. A falon körbe könyvespolcokkal és kis szekrényekkel volt tele. A polcokból még egy kört alakítottak ki középen. Benne egy kis asztal és egy szék. Az asztalon könyvek feküdtek. A kör falához egy kivágott Bendy volt támasztva.
Leültem egy pillanatra és csukott szemmel visszaemlékeztem.

- Joey. Ha egyszer lesz irodád, akkor milyen alakú lesz?
- Kör alakú, Rose.
- Miért?
- Mert nem akarja, hogy a sarokban legyen pókháló. - szólt közbe a mindig vidám Sammy Lawrence.
- Vicces vagy, mint mindig Sammy. De nem azért. Hanem mert a kör az egész. És amikor ott ülök a közepén, akkor azt érezném, hogy én is teljes vagyok. Boldog lennék. Az álmaim valóra válnak. A barátaimmal lehetek halálomig. Ennyi. Így lesz teljes az életem.

- Hm. A barátaiddal halálodig. És ha azok nem nem halnak meg, mert te tettél velük valamit? Akkor is? Csak azért hívtál ide. Azt akarod, hogy olyan legyek, mint Sammy vagy Alice. De akkor van egy rossz hírem. Engem nem lehet csak úgy elkapni. Én menekülni fogok, ameddig fel nem adom. - gondolkoztam hangosan.
Megint menekülni. Ez volt életem fő dolga. Gyerekkoromban is ezt csináltam. Szóval, még élek menekülni fogok. Milyen gyáván hangzik. Pedig nem vagyok az.
Igazából... Már nem vagyok tisztában önmagammal kapcsolatban. Erősnek érzem magam, de közben gyenge vagyok. Bátornak hiszem magam, de elfutok minden elől, mint egy nyúl.
Gondolkozásom alatt kinyitottam egy "privát" feliratú ajtót és rajta keresztül beléptem a sötétségbe.
- Ki vagyok én? - kérdeztem a semmitől. Választ nem vártam, mert tudtam, hogy soha nem kapok rá. Ezt nekem kell eldöntenem. Rose vagy Annie vagyok? Ha Roset választom, akkor az életem boldogan és szeretetben telik Joeyékkkal. De ha Anniet választom, akkor gyenge, szomorú leszek.
Mindegy. Hagyjuk. Még van időm gondolkozni.
Igen, ám. De ha az ember nem figyel maga elé, akkor lezuhanhat. Velem most ezt történt. Gondolkoztam, nem figyeltem és majdnem lesétáltam az útról. Az még nem lenne baj, de az út mellett egy nagy, sötét lyuk volt. A leesés egyenlő a halállal.
Szóval, haladtam tovább. Egy furcsa gépezetet találtam. Egy kis kerék volt az oldálan. Azon választhatál, hogy mit kérsz. Lehet bögre, csont, magnó vagy fogaskerék. Furcsa tárgyak. Egyik se illik a másikhoz. De majd kell valamelyik.
Megfordultam. Ott egy kar volt, amit nem lehetett meghúzni. Hiába próbáltam. Majd megnéztem az oldalát. A hiányzó fogaskerék nélkül nem fog müködni.
- Adj egy fogaskereket! - rúgtam bele az automatába vagy mi ez. Nekem egy automatához hasonlított, ezért neveztem el így.
Kell valami belé, de micsoda...
Tovább indultam. A folyosó végén egy szobában egy nagy cső várt. Az ajtó mellett egy kar volt. Meghúztam. A cső teteje lassan, nyikorogva felemelkedett. Nem volt benne semmi, csak egy kis tinta.
Egy dolog viszont nagyon érdekes volt a teremben. A padlóból kinőtt egy növényke. Olyan... Szokatlan volt.
Miközben csodáltam a kis növényt, rátámaszkodtam egy tekerhető csapra. Ennek hatására az egy kicsit elfordult és majzdnem elestem.
- Áá! - megjelent egy tintalény. Egy nagy tintacsomó volt a hátán. Kedvességből levettem róla. Erre ő csak eltűnt.
Fogtam a kezemben és nézegettem. Mit csináljak vele? A gép....
- Próba cseresznye. - mondtam és visszamentem az automatához.
Beleraktam. Meghúztam a kart. Kiköpött egy fogaskereket. Beleadtam a karba, amit így már sikeresen meg tudtam húzni.
Egy kis lebegőszerű jött át a túl oldalról. Beleszálltam.
Szép, nyugodtan és nyikorogva ment. De a közepén megállt, amitől megijedtem.
- Basszus! Ha lezuhanok, akkor megölök valakit! - kiabáltam mérgemben. De szerencsére elindult.
Mikor beért akkorát csapódott, hogy majdnem kiestem. Kiszálltam belőle.
Mentem egyenesen. Nem néztem semmerre. Kivágtam egy folyosónak az ajtaját.
Ahogy beléptem elkezdett szörnyen fájni a fejem. Villant egyet a kép. Karok kezdtek kinyúlni a falból felém. Próbáltam úgy menni ne érjenek el. Majd egy halk beszédnek mondható dolgot kezdtem el hallani.
- Se.... Gíts...
Majd egy villanás és elmúlt. Nem tudom, hogy mi volt ez, de nem akarok még egyet.
Benyitottam egy szobába. Meglepett, amit láttam. Tintatestű emberek néztek rám a nagy, sárgán világító szemükkel segélykérően. Ismerősek voltak számomra ők. Ők voltak... Az elveszettek...

Sziasztok!
Tudom nem lett annyira jó. Nekem nem tetszik. Ez saját véleményem. Mindegy. Ajándékból kaptok még egy részt. Egy olyat, ami eddig ebben a könyvben nem volt.
Shapeshifter07 kilép.