Caspian Legendája - Az 'Én, a szellem meg a vámpír' folytatása //BEFEJEZETT//

🎃O K T Ó B E R 4.🎃

Torka szakadtából üvöltött és egyszerűen sehogy sem tudtam leállítani.

Meglepő módon nem ő ébresztett fel hajnalban, hanem az idegösszeroppanás szélén álló Abby, aki nálunk töltötte az éjszakát, pontosabban Edward szobájában, s kisírt szemekkel riasztott fel az álmomból azzal a hírrel, hogy a fiú rosszul van.

Azonnal kipattantam az ágyból, s magam is meglepődtem azon, hogy ennyire fitt és éber vagyok, viszont nem én voltam a prioritás, hanem Eddie, aki a fejét fogva üvöltött, miközben a padlón fetrengett kínjában.

- Elég, elég! Állítsd le, hagyd abba, könyörgöm, hallgass el! – kiáltotta egymás után a szavakat, én pedig úgy éreztem, hogy tehetetlen vagyok és gyenge. Ez volt a legdurvább eset, ami az ilyen rohamai során történt.

- Riley, csinálj valamit! – kezdett el Abby hangosan, kétségbeesetten bömbölni, ám mielőtt bármit is tehettem volna, anya és nagyi rontottak be az ajtón, nyomukban Alexával, s mindhárman ijedten néztek a földön vonagló fiúra. Szerencsére a nagyi nem veszítette el a hideg vérét, hanem gyorsan cselekedett mindannyiunk helyett. Letérdelt a fiúhoz és a következőket kezdte el mormolni felette: Mollit dolore, qua expellit omnia Daemonium!

Addig-addig ismételte a varázsigét, ameddig Eddie el nem hallgatott, s a teste le nem csillapodott. Lehunyta a szemeit, s úgy tűnt, a légzése is kezdett visszaállni a rendes kerékvágásba.

- Elaludt – suttogta, majd egyenesen rám nézett. – „Csillapítsd a fájdalmát, űzd el minden démonát" – közölte velem a varázsigét, majd hátrébb lépett, én és Alexa pedig felsegítettük a fiút a földről és az ágyára fektettük.

- Mégis mi a fene folyik itt? – tette karba a kezeit anya, s kérdőn nézett rám. Elszégyellve sütöttem le a szemeimet, majd a száradt bőrt kezdtem el harapdálni a kiszáradt ajkaimról. Nem akartam elárulni Eddie titkát, de sajnos nem volt más választásom.

- Edwardot egy pár hónapja furcsa fejfájások, rémképek és hangok gyötrik folyamatosan – suttogtam, mire meglepett sóhajokat hallottam vissza, de nem mertem felnézni. – Azt hittem, hogy meg tudom állítani, mert eddig soha nem durvult el ennyire a helyzet, de nem sikerült. Edward nem akarta, hogy tudjatok róla, én pedig nem akartam elárulni őt. Sajnálom.

Abby ismét zokogásban tört ki, mire anya odalépett hozzá, hogy megvigasztalja. Szörnyen éreztem magam amiatt, hogy elhallgattam elölük ezt a dolgot, de nem tehettem mást. Az ígéret, az ígéret. Mégis, magamat hibáztattam Eddie állapotáért.

Az alvó fiúra emeltem a tekintetemet és egyszerre összeszorult a szívem. Nem volt rendben, egyáltalán nem volt rendben és én képtelen voltam megmondani, hogy miért. Pedig végigpörgettem minden varázskönyvet és kimerítettem az összes internetes oldalt az információ után kutatva, hogy mi lelhette a fiút, de semmit sem találtam. Az ügye éppen olyan megmagyarázhatatlan volt, mint az én álmaim, sőt, egy fokkal még rosszabb. A leghitelesebb dolog talán az volt azok közül, amiket olvastam, hogy valami megszállta. Egy sötét entitás, valami negatív erő... de ha őszinte akarok lenni, én ezt is szívesen kizártam volna, tekintve, hogy Edward megszégyenített minden férfit, aki úriembernek merte nevezni magát azzal, hogy ő legalább háromszorosan felülmúlta őket. A tenyerén hordozta Abbyt, sosem veszekedtek még amióta együtt vannak, mindenkivel kedves volt és tisztelettudó, segítőkész, miközben meg tudott maradni annak a humoros, csupaszív srácnak is, aki mindig is volt. Ezekért és még sok másért is nagyon tudtam tisztelni őt.

Elfordultam tőle, majd amennyire gyorsan csak lehetett, kisétáltam a szobából és bezárkóztam a fürdőbe. Nem akartam látni azokat a csalódott, felkavarodott tekinteteket, amiket ilyen esetekben mindig is kapni szoktam. Talán Alexa volt az egyetlen, aki nem így nézett rám, de ő is csak azért, mert gyanítom, nem látott még ilyen helyzetet korábban.