Caspian Legendája - Az 'Én, a szellem meg a vámpír' folytatása //BEFEJEZETT//

🎃O K T Ó B E R 3.🎃

Abby az idegeimre ment.

Képes volt eljönni a munkahelyemre csak azért, hogy azzal zaklathasson, hogy hogyan veszítette el a szüzességét Edwarddal. Oké, persze, ez végül is elég nagy dolog volt, de szerintem igazán ráért volna később is megbeszélni, mondjuk egy olyan időpontban, amikor nem volt tele emberekkel a Starbucks.

- Abby, ne haragudj, de ennyire részletesen nem vagyok kíváncsi a szexuális életedre! – jegyeztem meg, félig szórakozottan, félig pedig bosszúsan, mire a fiatal srác, aki a pultnál állt Abby mellett, a cappucinojára várva, felvont szemöldökkel kezdett el méregetni minket. Ami a legjobb barátnőmet illette, úgy nézett rám, mintha nem lenne ki mind a négy kerekem, biztos voltam benne, ő úgy látja, hogy bizony ez egy fontos és halaszthatatlan téma.

- Riley, ne viccelj, mégis kinek mesélném ezt el, ha nem neked? – kérdezte felháborodottan. Próbáltam jelezni neki a szemeimmel, hogy a kedves fiatalember, aki éppen ott állt mellette mindent látott és hallott, de úgy tűnt, Abby vagy nem vette a lapot, vagy pedig hidegen hagyta az alak jelenléte. Mivel nem reagált a gesztusomra semmit, felsóhajtottam.

- Persze és meg is értem meg szívesen meghallgatnám, de ne a munkaidőm közepén egy emberekkel telezsúfolt helyiségben akard már kibeszélni ezt a dolgot! – mondtam ki azt, amit gondoltam, mire Abby körülnézett, mintha csak akkor tűnt volna fel neki az, hogy mások is vannak körülöttünk. Közben a munkatársam elkészítette a srác elvitelre kért italát, amelyre én gyorsan felfirkantottam a Connor nevet és olyan hirtelen nyomtam azt a tulajdonosa kezébe, hogy majdnem kiöntöttem. Persze a srác sem volt rest, olyan sebesen slisszolt ki a helyiségből, amennyire csak tudott. Ő sem fog egyhamar visszatérni, az is biztos.

- Az előbb még nem is voltak ennyien! – tette a csípőjére a kezé, én pedig felvettem a soron következő két, velünk egykorú lány rendelését is. – Amúgy visszatérve a témára, ugye te és Hayden is átestetek már rajta, nem?

Szinte lefagytam a mondatát követően, egyrészt azért, mert nem számítottam a kérdésre, másrészt meg azért, mert Abby láthatóan semmibe vette a figyelmeztetésemet és teljes talppal belegázolt a magánéletem talán legszemélyesebb témájába. Egy pillanatra nem tudtam gondolkodni, s szerencsétlen módon le is vertem a legnagyobb papírpohárkészletet. Amint összegyűjtöttem őket, Abbyhez fordultam ismét.

- Nem – jelentettem ki kurtán. Igazából egyáltalán nem szerettem volna magyarázkodni neki, de én és Hayden megbeszéltük, hogy csak szépen, lassan fogunk haladni. És nem, nem én éreztem magam felkészületlennek erre, hanem ő. Igen, az tény, hogy már lassan egy éve jártunk egymással, de nem erre alapoztuk a kapcsolatunkat és nekem Hayden érzései voltak a prioritások, nem a teste.

- Nem mondod! – képedt el Abby, de megjátszottnak tűnt az egész. Az utóbbi néhány hónapban igencsak furcsán viselkedett velem, néha nem értettem, hogy mit miért tesz vagy mond, de nem kötöttem az orrára semmit sem ezek közül. Arra fogtam, hogy biztos a nagy szerelem változtatta meg ilyen módon. – Pedig biztos voltam benne, hogy már régen túl vagytok rajta, csak titkoljátok. Hűha, nem hiszem el, hogy leelőztem ebben Riley Addingtont! – mondta, egészen győzelemittas hangon, én pedig próbáltam nem kimutatni, de egy picit bökte a csőrömet a dolog. Nem, nem az, hogy előbb veszítette el a szüzességét, hanem az, hogy így az orromra kötötte azt, hogy én még nem, s ráadásul még gúnyt is űzött belőlem miatta.

- Én mondom, nagyon gyorsan pótoljátok be! – mondta, szinte utasításszerűen, én pedig felvontam a szemöldökömet. – Az első még fáj, de aztán lassan megszokod! – vázolta fel, mire morcosan néztem rá. Egyszerűen már nem ismertem rá Abbyre.