Caspian Legendája - Az 'Én, a szellem meg a vámpír' folytatása //BEFEJEZETT//

🎃O K T Ó B E R 31.🎃

Kiderült, hogy egyedül Alexának köszönhettem, hogy életben maradtam.

- A lelkiismerete győzelmet aratott felette és az utolsó pillanatban szólt nekünk arról, hogy hol vagy és Adrian mit készül tenni veled! - magyarázta Hayden, miközben a kezemet szorongatta. - Nem tagadom, teljesen kikeltem magamból, amikor megtudtam, hogy az a mocskos állat egyáltalán hozzád mert érni és legalább hatszáz mód jutott eszembe, hogy hogyan tudnám kinyírni!

- Te jó ég, ez annyira félelmetes! - suttogta Abby. - De már mindent értek. Az átok, a támadások...

- ... és Edward rémálmai, víziói és rosszullétei is. Mind-mind Adrian ördögi tervének részletei voltak. Alexa mindent kitálalt és... hát hűha. Nem semmi, hogy mit forgatott a fejében!

Edward előre hajolt, majd felsóhajtott.

- Azt nem árulta el, hogy mégis miért akart engem megölni? - kérdezte. - Mert nekem ez még mindig nem tiszta!

Mindenki a fejét rázta vagy vállat vont, én viszont nyeltem egyet.

- De igen. Nekem elmondta! - suttogtam.

Mindannyian érdeklődve néztek felém, én pedig felsóhajtottam izgalmamban. Semmi kedvem sem volt elmesélni, mert nem tetszett a történet, de muszáj volt megtennem.

- Azt mondta, hogy miattad átok ül a családján, mivel amikor először voltál életben, nos... Adrian azt állította, hogy belökted a dédnagyapját egy szakadékba és ott hagytad meghalni meg hogy amiatt a családja férfitagjai nem éltek többet 25 évnél és attól félt, hogy ő is erre a sorsra jut. Szóval bosszút esküdött és hát... nagy vonalakban ennyi! - hadartam el egy szusszra és a figyelem egyből átirányult Eddiere, aki meglepettségében csak pislogni tudott, semmi többet.

- Ez igaz? - kérdezte Abby, mire a fiú felócsúdott, majd szomorúan nézett a lányra és megszorította a kezét.

- Igen, ez így van - felelte. - Addig a részig legalábbis, hogy Samuel a szakadékba esett! - jelentette ki, majd felsóhajtott. - Baleset volt! Mi... fácánra vadásztunk, ráadásképpen illegális területen. Sam üldözőbe vett egyet és olyannyira messzire merészkedett egy sziklaszirthez, hogy... nos, hogy beleesett. Én pedig nem tehettem semmit. Vagyis... de, tehettem volna! Szólhattam volna valakinek, de gyáva voltam, megijedtem és... és napokig hallgattam az esetről. Attól féltem, hogy megbüntetnének, amiért illegális helyen jártunk és... Istenem! - egy pillanatra a kezeibe temette az arcát, de aztán tovább magyarázkodott. - Gyerekek, tizenhét évesek voltunk. Tizenhét! Gyerek voltam, nem tudtam tisztán gondolkodni és... és ez azóta is kísérti a lelkiismeretemet. Nem akartam őt otthagyni. Nem akartam, hogy meghaljon és minden az én hibám!

- Ugyan, mit beszélsz! - csattant fel Tom. - A srác egyből szörnyethalt, amint leesett, már semmit sem tudtál volna tenni érte. A földetérése pillanatában rögtön alkalmaztam a halálcsókot. Egyszerűen lejárt az ideje, ahogyan Billy Hawthorne-nak is húszonnégy éves korában és Jamie Hawthorne-nak húsz évesen. Ennek semmi köze átkokhoz, ennek csakis a kicsapongó életükhöz van köze! - jelentette ki, mire mindannyian ámulattal hallgattuk.

- Várj, te emlékszel Adrian rokonaira? - vonta fel a szemöldökét Max.

- Hogyne! Minden egyes emberre emlékszem akit valaha a túlvilágra küldtem. Samuel Hawthorne fiatal volt, de ostoba. Saját maga vesztét okozta. Meg Edward, te is azért, már meg ne haragudj! - nézett rá Tom, szúros szemekkel, mire Eddie felemelte a kezeit.

- Nem tagadom. Én is a saját hülyeségem és vakságom miatt haltam meg. Reméljük másodjára már nem alakul így. De most picit megnyugodtam, hogy ezt mondtad. Ugyan nem helyes az, amit tettem, de tudva, hogy nem menthettem volna meg amúgy sem... nos, kissé könnyített a lelkemen. De attól még mindig nem volt helyes, hogy napokig hallgattam róla.