Caspian Legendája - Az 'Én, a szellem meg a vámpír' folytatása //BEFEJEZETT//

🎃O K T Ó B E R 22.🎃

Caspian és Trudy kézen fogva ücsörögtek Max ágyán.

Összehívtunk egy találkát a vámpírbázison ismét, de ezúttal mindenki ott volt. Tomot és Blossomot is beleértve. Csak Abby hiányzott. És ez érezhető volt.

- Baró! – kiáltott fel Chris, majd összepacsizott Gregoryval. Mint mindig, most is roppant szórakoztatta őt az a tény, hogy itt lehet. Úgy fogta fel, mintha minimum egy titkos tanács tagja lenne és félpercenként felröhögött. Bevallom, ha ő a közelben volt, már én sem tudtam komolyan venni semmit. Pedig ezt jó lett volna annak venni.

- Szóval az Apokalipszis már a közelben van – dünnyögte el Max a tényeket, mire helyeslően bólintottam.

- És az áruló alakja is körvonalazódott – tette hozzá Sarah, mire szintén bólintással nyugtáztam a kijelentését.

- Edward, te hogy vagy? – érdeklődött Max, mire a fiú vállat vont.

- Fizikailag okés, lelkileg már kevésbé. De arról nem az átok tehet, hanem az én egyetlen Abbym! – sóhajtott fel gondterhelten, mire lebiggyesztettem az ajkaimat.

Trudy szomorúan belefúrta az arcát Caspian vállába, mire a fiú simogatni kezdte a haját. Hiába, imádnivalóak voltak, még a körülmények ellenére is.

- Nektek ez nem furcsa amúgy? – tette fel a kérdést Gregory. – Mármint... Abby hirtelen attitűdváltása. Egyáltalán nem rá vall ez a viselkedés, Rileyval szinte elválaszthatatlanok voltak ezidáig.

- Ezzel célozni szeretnél valamire? – vonta fel a szemöldökét Hayden, mire Gregory határozottan bólintott.

- Igen. Mi van akkor, ha... ha Abbyt megátkozták? – tette fel a kérdést, mire végigfutott a gerincemen a hideg. Naná, erre az opcióra még nem is gondoltam. Annyi furcsaság történt körülöttem október kezdete óta... miért ne lett volna ez is egy? Hiszen jogos, Abby túlságosan hirtelen vált féltékeny, megjátszott személlyé.

- Ebben van valami! – értettem egyet Gregoryval, de Max elfintorodott.

- Ugyan már! Mégis minek átkozná meg bárki is Abbyt? – kérdezte. – Ez abszurd!

Edward felnevetett.

- Te soha nem kedvelted őt, mi? – kérdezte, mire Max felsóhajtott.

- Nem túlzottan. De az nem azt jelenti, hogy utáltam volna, csak egyszerűen idegesített! – jelentette ki, mire Blossom jó hosszasan méregetni kezdte őt.

- Én egyáltalán nem szeretnék ebbe beleszólni, de... mi van akkor, ha Max az áruló? – tette fel a kérdést, mire a klánvezér enyhe meglepettséggel nézett rá.

- Pardon? – kérdezte.

Blossom már egyből válaszolt volna, de Tom megelőzte.

- Igaz, nem kizárt! – vakarta meg az állát, mire Max kifakadt.

- Na de Tom, ezt... ezt nem gondolhatod komolyan! – ráncolta össze a homlokát, mire a Halál csak sunyin elmosolyodott.

- Mert nem is gondoltam komolyan! – kezdett el hahotázni, aztán pedig Maxre mosolygott. – Úgy értem, túlságosan ártatlan ahhoz, hogy bárkit eláruljon közületek. Hoppá, kicsit elszóltam magam, felejtsétek el! Mindenki éljen azzal a tudattal, hogy Max egy igazi barbár! – nevetett tovább.

A klánvezér totál elvörösödött, de nem lehetett eldönteni, hogy a dühtől vagy pedig a szégyentől. Mindenesetre furcsa volt ez a jelenet kettejük között, azt meg kellett hagyni. Ha árulás nem is, volt valami itt a háttérben, amiről mi nem tudtunk semmit.