Caspian Legendája - Az 'Én, a szellem meg a vámpír' folytatása //BEFEJEZETT//

🎃O K T Ó B E R 1.🎃

Ismét migrénnel ébredtem fel az éjszaka közepén.

Automatikusan a telefonom után nyúltam, amin a kijelző 01:30-at mutatott, hajszálpontosan. Mondanám, hogy meglepődtem, de az az igazság, hogy nem. Mondanám azt is, hogy megijedtem, de ez sem volt igaz, holott lett volna okom félni, mert már ötödik napja történt ez meg velem.

Minden éjjel ugyanabban az időben ébredtem, fejfájással, átizzadt testtel és ugyanazzal az álomképpel.

- Siess, Caspian! – hangzott el ez a mondtat a fejemben mindig, mielőtt felébredtem volna. És ott volt az a rövid, vörös hajzuhatagú alak is, aki kapkodva a sötétbe rohant. Félhettem volna, de mégsem tettem. Hogy miért?

Október volt. Ismét. Egy év telt el a hírhedt incidens óta, de a nagyiék azt mondták, ezen hónap környékén beköszönthetnek megint furcsaságok, ne lepődjek meg rajta, Mary is átesett hasonló dolgokon, erről ugye tavaly Max is mesélt. Így nem is tettem. Valahogy egyfajta allergiával asszociáltam őket: csak csendben tűrtem, abban reménykedve, hogy a hónap végére elmúlnak majd.

De aznap már megint többet láttam az álomból, mint korábban. Mert addig sosem tudtam a hajszínét megállapítani, de most már biztos voltam benne, hogy élénkvörös volt és hogy a fiú vissza akart fordulni a sötétségből, amibe belerohant. Talán mondani akart valamit, talán csak én emlékszem rosszul, de úgy tűnt, mintha ijedt lenne. Az arcát nem láttam, viszont a mozgásából nagyon jól látszott, hogy megriadt valamitől.

Halk kopogást hallottam meg a szobám ajtaján, majd egy ismerős arc dugta be a fejét rajta. Már mondanom sem kellett neki, hogy bejöhet, hisz minden éjjel eljátszottuk ugyanezt az első rémálmom megjelenése óta.

- Megint megtörtént? – kérdezte, mire bólintottam, ő pedig egy halvány mosoly keretein belül lépett be a szobámba, kezében egy átlátszó, vízzel teli poharat szorongatva. Csak csendesen bezárta az ajtót maga mögött, majd besétált, leült a barackvirágos takarómra, s átnyújtotta nekem a poharat.

- Köszi, Eddie! – motyogtam, majd beleittam a pohárba. A friss, hideg víz csillapította az égető érzést a kiszáradt torkomban, s szerencsére a remegést is visszafojtotta egyben. Amint a fele vizet elfogyasztottam, a poharat az éjjeliszekrényre helyeztem, majd egy szomorkás grimaszt vágtam a szőke fiúra nézve.

- Hogy van a Caspianed? – kérdezte, majd elnevette magát, mire megforgattam a szemeimet. Edward meg volt róla győződve, hogy ez a bizonyos Caspian „álmaim férfija" szó szerint és metaforikusan is, no meg folyton cikizte Haydent vele, azt állítva, hogy elhagyom majd a vámpírt az álom-srác miatt.

- Vörös a haja – feleltem erre. Minden éjjel újabb és újabb információk birtokába jutottam a fiúval kapcsolatosan. Az első éjjelen csak a nagy sötét semmiben láttam a körvonalát és hallottam, ahogyan zihálva rohan. A második éjjelen megtudtam a nevét is: Caspian. Ekkor már tudtam, hogy csakis egy fiú lehet az. Utánanéztünk Edwarddal a neten, de a Kaszpi-tengeren, a Caspian együttesen és C.S.Lewis Narnia-krónikáinak címszereplőjén és az őt alakító Ben Barnes-on kívül nem találtunk semmilyen hasznos információt, nem volt a névnek semmilyen különösebb jelentése. A harmadik éjjelen már azt is láttam, hogy egy jó magas alakról van szó, széles vállakkal, s hogy valószínűleg nagyon erős is. A negyediken már sokkal világosabb lett az álom-kép, de az arcát így sem láttam még. Ekkor osztottam meg a nagyival az aggályaimat, aki megnyugtatott, hogy ez az álom egyáltalán nem véletlen, sőt, teljesen normális, de azért nagyon figyeljek oda, mert talán jelenthet valamit. És íme, itt a mai felfedezés: Caspian vörös hajú és fél. És megfordult, mondani szeretett volna valamit, ami azt jelenti, hogy talán hamarosan közelebb jutok ahhoz, hogy megtudjam miért jelenik meg az álmaimban folyamatosan.