Caspian Legendája - Az 'Én, a szellem meg a vámpír' folytatása //BEFEJEZETT//

🎃O K T Ó B E R 26.🎃

Mindenki olyan döbbent arcot vágott, hogy azt öröm volt nézni.

- Te tudtál róla, nem igaz? – kérdezte Max, egy vigyorral az arcán, mire sűrű bólintásba kezdtem.

- Na várjunk csak, mi van? Te tudtál róla és nekem nem mondtad el? – kérdezte Edward elképedve, mire elnevettem magam.

- Csigavér, Eddie! Én is csak két napja tudtam meg és teljesen véletlenül. Na de most mondd meg, hogy nem aranyosak együtt!

Edward elvigyorodott.

- Furcsa ezt mondani, de amúgy tényleg. Bármennyire is szokatlan páros vagytok. Istenem, hadd öleljelek már meg benneteket! – szinte már a nyakukba ugrott és még a Halál sem tiltakozott ellene.

Valamilyen megmagyarázhatatlan okból Max és Tom úgy döntöttek, hogy felvállalják a kapcsolatukat mindenki előtt. Én ennek rettenetesen örültem, ugyanis úgy gondoltam, hogy ebben nincs semmi szégyellnivaló. És igazam is volt. Mindenki nagyon jól fogadta a hírt.

- Jól van, elég legyen, Edward! – próbálta Max levakarni magáról a fiút, de az a karjába kapaszkodott.

- De hát Maaax, azt hittem, hogy legjobb bratyik vagyunk, el sem hiszem, hogy ezt tetted velem! Hát van neked szíved, hm? Szerintem nincs! Te vagy az igazi áruló, szerintem téged jósoltak meg! – siránkozott, mire Max megforgatta a szemeit, de azért egy halvány mosoly ott bujkált az ajkán.

- Látod? Én mondtam neked, hogy nem kellene titkolnunk! – szólt rá Tom. – Nézd már, hát tönkretetted szegény gyereket, kellett ez neked? – mutatott Edwardra.

Max felsóhajtott.

- Hallgassatok már el! – könyörgött, de azért ő is nevetett a szituáción.

Trudy somfordált mellém, Caspian kezét szorongatva.

- Én tudtam róla – jelentette ki mosolyogva.

- Igen? – kérdeztem meglepetten. – Már a legelejétől?

Trudy rázni kezdte a fejét.

- Jaj, dehogy is! Csak úgy egy héttel ezelőtt rajtakaptam őket, de Max a lelkemre kötötte, hogy hallgassak, így ezt tettem. Na jó, nem egészen! Casnek elmondtam, de csak azért, mert ő már amúgy is tudott róla!

Elnevettem magam, majd a fiúra néztem. Hirtelen eszembe jutott, hogy mit is mondott legutóbb Max kapcsolatáról.

- Úristen, szóval rájuk céloztál, amikor azt mondtad, hogy Max és a partnere a jövőben is tökéletesen boldogok? – kérdeztem tőle, csillogó szemekkel, mire Caspian vidáman bólintott.

- Bizony, Tomra gondoltam. Annyira mesélnék nektek a kapcsolatukról, de nem tehetem és nem is biztos, hogy részletesen eltudnék mindent mondani nektek róluk. Szóval elégedjetek meg ennyivel! – jelentette ki lazán, mire Trudy kuncogni kezdett, majd a fiú vállára hajtotta a fejét.

- Úgy imádom! – jelentette ki, s Caspian teljesen belepirult ebbe. Én csak mosolyogtam rajtuk, s magamban azt kívántam, hogy bárcsak sosem válnának el egymástól.

Valaki hirtelen megbökte a vállamat, mire megfordultam. Alexa állt mögöttem, s arca enyhén gondterhelt volt.

- Valami baj van? – kérdeztem, mire megrázta a fejét.

- Jaj, nem, dehogy, csak egy picit fáradt vagyok! – mondta. – Egész éjszaka próbáltunk Adriannel egy kicsit kutakodni a jövőben, igazából erről is szerettem volna beszélni veled. Nyomra bukkantunk a faházikót illetően!

Erre a kijelentésre már Caspian és Trudy is fülelni kezdtek, én pedig elképedve pislogtam Alexára.

- Jézusom, miért nem szóltatok? – kérdeztem. – Segítettem volna!

A lány halványan elmosolyodott.

- Ugyan, megoldottuk. Különben is, van elég sok gondod így is, Adriannel pedig úgy gondoltuk, hogy megspóroljuk neked a kutakodás további részét. Egyelőre még nem mentünk felkutatni a helyet, de abban egyeztünk meg, hogy holnap mindenképp belevágunk.

- Egek, annyira hálás vagyok nektek! – öleltem át a lányt. – Adrian hogy van? Minden rendben vele?

Alexa röviden bólintott.

- Persze. Miért ne lenne?

Elfintorodtam.

- Hát csak mert nem váltunk el valami szépen legutóbb a temetőben. Picit megbántam, ahogyan vele beszéltem.

- Oda se neki, szerintem már el is felejtette! – legyintett, majd egy hatalmasat ásított. – Ha megbocsájtotok, én most beadom a csendespihenőt. Nagyon fáradt vagyok!

- Menj csak és köszi még egyszer! – hálálkodtam, mire mosolyogva bólintott, majd elhagyta a helyiséget.

Egy pillanatra összenéztünk Caspiannel és valami furcsát véltem felfedezni a tekintetében. Nem tudtam eldönteni, hogy éppen gyanakvó vagy pedig elgondolkodott arcot vág. De bármi is volt, a gyomrom görcsbe rándult tőle.

­­*

Remegve álltam Haydenék ajtaja előtt. Már legalább háromszor megpróbáltam becsengetni, de végül egyszer sem vitt rá a lélek. Csak csüggedten néztem az ajtóra és közben próbáltam összeszedni a gondolataimat, de a fejemben csak káosz tombolt és semmi más. Azt sem tudtam, mivel lehetne elindítani az egészet, nemhogy folytatni vagy befejezni.

Egy mély levegőt vettem, majd még mielőtt meggondolhattam volna magam, valósággal ráfeküdtem a csengőre és kerek öt másodpercig rajta hagytam az ujjamat. Hamarosan lépteket hallottam meg a házból, mire a tenyerem izzadni kezdett és a szívem egyetlen, hatalmas dobbanást ejtett. Már-már az ájulás szélére kerültem.

Az ajtó kinyílt, de nem Hayden állt mögötte. Sally lesett ki a házból és amikor meglátta, hogy én vagyok az, rögtön felderült az arca.

- Riley! – kiáltotta, majd rögtön kisietett és szorosan átölelt. Én is visszaöleltem őt és nagyon örültem annak, hogy ismét láthatom. Az utóbbi egy évben már-már olyanná vált, mintha a kishúgom lenne. – Te itt? – kérdezte, mire helyeslőn bólintottam.

- Haydenhez jöttem – feleltem, ám láttam, hogy erre a kijelentésre lekonyul az arca.

Csípőre tette a kezét, majd gondterhelten felsóhajtott.

- Sajnálom, de Hayden nincs itthon. Napok óta ezt csinálja: nincs sehol, csak este jön haza és reggel már le is lépett. Mondd csak, történt valami rossz közöttetek? Szakítottatok? Mert nekem az égvilágon semmit sem mondott! – harapta be az alsó ajkát, mire engem kirázott a hideg.

Most lett volna szívem megmondani neki?

- Jaj, nem, nem erről van szó. Szerintem Hayden csak fáradt, rengeteget segít Teddy Mowrynak mostanság és hát... kimerítő az a munka.

- Ez igaz – mondta a lány. – Szóljak neki, hogy benéztél? – kérdezte.

Elkezdett kalapálni a szívem, majd ráerősen bólintottam.

- Az jó lenne. És... átadnál neki még egy üzenetet?

Sally biccentett, mire megköszörültem a torkomat.

- Mondd el neki, hogy szeretem és hogy örökké csakis őt fogom szeretni. Illetve azt is tedd hozzá, hogy nem kell mindent elhinnie, amit lát, mert nem biztos, hogy igaz.

- Hű, de rejtélyes! – vonta fel a szemöldökét, majd vállat vont. – Na de nem faggatózom, ez csakis rátok tartozik, az üzenet pedig át lesz adva, kapitány! – szalutált, mire elmosolyodtam és hasonlóként cselekedtem.

Elköszöntem Sallytől, majd hazafelé vettem az irányt.

Csak remélni tudtam, hogy Hayden veszi majd a lapot és felkeres engem.