Caspian Legendája - Az 'Én, a szellem meg a vámpír' folytatása //BEFEJEZETT//

🎃O K T Ó B E R 19.🎃

Tarot kártyák sorakoztak végig az íróasztalomon.

Alexa azt mondta, hogy hármat húzzak, de ráérzésre tegyem meg és ne a szememmel válasszam ki őket. Én megtettem, ami tőlem tellett, megjelöltem azt a három kártyalapot, majd feszülten, az ajkaimat harapdálva vártam arra, hogy valami történjen. Igazából abban reménykedtem, hogy a kártyák azt mutatják majd, hogy minden rendbe jön, de ismertem már magam és a szerencsémet annyira, hogy tudjam, nagyrészt hiú ábránd az egész.

Alexa felfordította az első lapot, majd kemény tekintettel nézett rám.

- Ez a varázsló – jelentette ki, mire megfagyott a vér az ereimben. Hát persze, mi is lehetett volna más, ha nem pont a varázsló? Adrian mindenhol kísértett engem.

Alexa elnevette magát.

- Nyugi, ez jó! – emelte fel a hüvelykujját. – És ne aggódj, egyáltalán nem Adrianre utal. Vagyis valószínűleg nem! – vont vállat.

Megkönnyebbülve felsóhajtottam, de aztán arra gondoltam, hogy mennyire gáz már, hogy még Alexának is feltűnt az, hogy Adrian miatt aggódom. Kínos.

- Mit jelent? – kérdeztem.

Alexa feltűrte a blúza ujját, majd belefogott a magyarázkodásba.

- Igazából itt több minden is szóba jöhet, de alapjában véve mind pozitív: erő, koncentráció, képesség... vagyis, hogy ezek mind megvannak benned a jelen helyzetben. Mondjuk szerintem mindig veled vannak, ez nem újdonság! – mosolyodott el, mire megráztam a fejem.

- Hát én úgy érzem, hogy minden jó dolog elhagyott – húztam el a számat, mire Alexa szomorúan elmosolyodott, majd megsimogatta a vállamat.

- Jó lesz minden, hidd el! – próbálta bizonygatni. – Haydennel gyorsan kibékültök, meglásd!

Felsóhajtottam.

- Vele talán. Na de Abby... - ahogy felcsillant lelki szemeim előtt a legjobb barátnőm arca, legszívesebben elsírtam volna magam. Nem tudom mi lelte őt, hogy miért viselkedik így. Régebben soha nem tett volna ilyet. Tényleg ennyire hirtelen, így megváltozott volna?

- Mi a következő? – ráztam meg gyorsan a fejemet és tettem fel egy újabb kérdést, hogy eltereljem a gondolataimat. Alexa megfordította a középső lapot és láttam a reakcióján, hogy igencsak meglepődik. De ez a meglepettség rögtön átváltott gondterhelt arckifejezéssé, én pedig éreztem, ahogyan a gyomrom összeszorul.

- Ez a... torony – mondta, s egy kis hatásszünetet tartott. Az nem volt egy jó kártya, már akkor sejtettem. – Általában katasztrófát jelent, de utalhat hirtelen változásra is vagy kinyilatkoztatásra. Reméljük, hogy nem az előbbi a helyes.

Elfintorodtam. Magamat ismerve a lehető legrosszabb forgatókönyv volt az, ami nekem juthatott.

- Nyugi, még nincs minden veszve. Lehet az egész metaforikus is, nem kell szó szerint érteni!

- De mindig beválik a jóslat? – kérdeztem, mire lesütötte a szemeit. Meg vagyok átkozva, ennyi, ez már biztos.

- Hátha az utolsó lappal minden helyre jön! – mondta bizakodón, de amint megfordította a lapot és meglátta, mi áll rajta, azonnal félrenézett és a homlokát összeráncolva sóhajtott fel. Ránéztem a kártyalapra és már az illusztráció sem tetszett, hát még az, hogy mi volt a jelentése!

Alexa összepréselte az ajkait, majd komoly tekintettel nézett rám. Aztán elmagyarázta:

- Az akasztott ember. Ennek a jelentése lehet az elengedés, de...

- De? – kérdeztem türelmetlenül. Rettenetesen feszült voltam.

- De leginkább a felfüggesztés, az áldozat és a mártírhalál az, amire utal.

Hátradőltem a székemben és becsuktam a szememet. Kezemet a mellkasomra szorítottam és megpróbáltam egyenletesen lélegezni. Nem nagyon ment.

- Mint mondtam, Riley, ezt nem kell szó szerint venni, ez lehet...

- ... figuratív? – kérdeztem, majd hevesen rázni kezdtem a fejemet. – Amikor Edwardnak megjósoltad azt a három halált, amiből kettő be is következett, akkor már tudtam, hogy a sorssal nem érdemes játszadozni és megkérdőjelezni. Azóta világos számomra, hogy minden igaz. Mint ahogy az összes legenda, ez is... igaz.

Alexa sok ideig hallgatott. Összeszedte a kártyáit majd visszahelyezte őket a dobozukba. Nekem közben folyamatosan azon kattogott az agyam, hogy mire utalhatnak a kártyák. Vagy inkább, hogy ez az egész jóslat rám vonatkozik vagy miattam fogja valaki mindezeket elszenvedni? Mert hát ugye az a két ember is azért halt meg, mert Edward az időben ugrált. Ez persze nem az ő hibája, de akkor is vele függött össze a dolog. Mi van akkor, ha ártani fogok valakinek? Mondjuk Caspiannek. Nem. Az lehetetlen, képtelen lennék őt bántani.

Üzenetem jött, mire a telefonom után nyúltam, majd csak éppen rápillantottam a képernyőre, de nem különösebben érdekelt az, hogy Abby már a harminckettedik darab üzenetével bombázott. Figyelemre sem méltattam őket.

- Abby? – érdeklődött Alexa, mire csendesen bólintottam. Szomorúan nézett rám, majd összefonta karjait a mellkasa előtt.

- Sajnálom, ez az egész az én hibám! – jelentette ki, mire értetlen tekintettel néztem vissza rá.

- Már miért lenne a tiéd? – vontam fel a szemöldökömet, mire felsóhajtott.

- Mert ha nem mutattam volna be nektek Adriant, akkor most nem tartanánk itt – harapott bele az alsó ajkába, majd lesütötte a szemeit. – Hiba volt.

- Ugyan már! – ráztam a fejemet. – Semmi közöd az egészhez. Ennek így kellett történnie, biztos van rá valami magyarázat, hogy Adrian miért lépett bele az életünkbe.

De Alexa is rázni kezdte a fejét.

- Nem, Riley! Ennek az egész találkozásnak sosem kellett volna megtörténnie, én... - habozott, de aztán végül csak kimondta: - ... nem csak nektek tettem rosszat ezzel, hanem Adriannek is. Ő csak egy nyugodt életet szeretett volna egy nyugodt helyen, ahol nyugodtan gyakorolhatta volna az ő nyugodt tempójában a mágiát, erre jöttem én és sikeresen tönkretettem ezt az elképzelését. Tudod, mi sokat beszélgettünk és hát a srác nagyon sok megpróbáltatáson ment keresztül, olyasmiket élt túl, amiket mi nem is biztos, hogy valaha kibírnánk. Ő egy jó ember, Riley. De én...

- ... te is az vagy, Alexa! – szakítottam félbe. – Ha nem mutattad volna be nekünk Adriant, Edward még mindig szenvedne. De a srác megmentette, TE megmentetted Eddiet. És ez a legfontosabb. És abban is biztos vagyok, hogy Adrian nem haragszik rád. Igen, az valóban rossz érzés lehetett neki, hogy egyrészt vádolgattuk, másrészt a semmiből belekevertük az ügyeinkbe, de hidd el, megemészti. Én is sok mindent emésztettem meg a tavaly, pedig rengeteg olyan új hatás ért, amitől csődöt mondhatott volna az egész elmém, de úgy teljesen. Talán meg kellene látogatnod őt és beszélned vele. Nekem ott voltak a barátaim annakidején és azt hiszem, neki is jót tenne, ha beszélgethetne veled kicsit.

Alexa elmosolyodott.

- Igazad van, Riley. Ezt fogom tenni! – bólintott, majd mindketten felálltunk és átöleltük a másikat.

- Mondd el neki, hogy sajnálom, hogy belekeveredett ebbe és hogy úgy kiakadtam. Nagyon szégyellem magam azóta is! – vakartam meg a vállamat.

- Mindenképp megmondom neki! – ígérte. – Te pedig ne légy elkeseredve a jóslat miatt. Legtöbb esetben tényleg nem szó szerint értendő az egész.

- Hát nagyon remélem! – mosolyodtam el halványan.