Caspian Legendája - Az 'Én, a szellem meg a vámpír' folytatása //BEFEJEZETT//

🎃O K T Ó B E R 21.🎃

A memóriafőzet már majdnem készen volt.

Anya is odalent ücsörgött a pincében velem, Haydennel meg Caspiannel, mert egy ideig sikerült eltitkolni előle az elmúlt hetekben történteket, de aztán meglátta a fiút a házunkban és hát el kellett mondanom neki. Gondolom említenem sem szükséges, mennyire megörült annak, hogy megismerhette az unokáját. Nagyi is ugyanígy örült, de ő nem maradt, bingódöntőt rendeztek ugyanis a barátnőivel és azt mondta, hogy úgy érzi, ő fog ma nyerni. Alexa sem volt velünk, Adriannel töltötte a napot.

- Határozottan hasonlíttok! – hunyorított anya, majd közöttem és Cas között kezdte el ingatni a tekintetét. Én csak a szememet forgattam, de Caspian nagyon élvezte a helyzetet és főleg azt, hogy a nagyijával tölthetett egy kis időt. Anyára is emlékezett, de elég haloványan. Annyit tudott róla, hogy iszonyat finom gofrit csinál. – Arra mondjuk rá kell még jönnöm, hogy ki az apa, de ha jól megnézem, ugyanolyan magas a homlokod, mint Haydennek! – elemezte tovább Cast, én meg már megint csak a szememet tudtam forgatni. Kezdett kihozni a sodromból ez az egész apás téma. Csak azt akartam, hogy legyen már vége az egésznek.

A biztonság kedvéért Haydenre néztem, de ő elégedetten mosolygott. Aztán ő is rám kapta a tekintetét, s azt próbálta sugallni vele, hogy miden rendben, ne aggódjak a téma miatt. Hogy lehet valaki ilyen rendes?

- Köszi, Maggie – hálálkodott a fiú, mire anya rámosolygott.

- Ugyan, tuti, hogy feleségül veszed egyszer Rileyt, efelől kétségem sincs! – mondta, s őszintének tűnt a hangja, mire megnyugodva sóhajtottam fel. Kész őrület volt ez a hét, én pedig boldog voltam amiatt, hogy holnap már egy másik kezdődött. Szívesen meséltem volna anyának Adrianről meg arról is, hogy hadilábon álltunk Abbyvel, hiszen jól jött volna a véleménye, de a két fiú előtt nem mertem felhozni a témát. Isten őrizz, hogy Hayden valaha is újra találkozzon vagy csak meghallja a varázsló nevét. Mert ugyan mutatja, hogy minden oké, de biztos vagyok benne, hogy szemtől szemben nem kímélné a fiút. Annak ellenére, hogy az tényleg semmiről sem tehetett.

- Azt hiszem megvolnánk – mondtam büszkén, majd töltöttem a főzetből egy pohárral és Caspian kezébe nyomtam. – Alapjáraton borzalmas lenne az íze és az illata is, de feltúrbóztam és tettem belé egy kis epereszenciát, így már olyan, mintha valami üdítőt innál! – magyaráztam, mire felcsillantak a szemei.

- Nahát! Honnan tudtad, hogy az eper a kedvencem? – kérdezte, majd átvette a poharat.

Elnevettem magam.

- Fú, hát fogalmam sem volt, találomra választottam igazából! – mondtam zavartan, mire anya felkuncogott.

- Megérezted. Határozottan a te fiad, már most is ismered őt – vázolta fel, mire szórakozottan megráztam a fejemet.

Szerencsére Caspian gyorsan felhajtotta az italt, majd rám nézett.

- És most? – kérdezte.

- És most várunk – feleltem. – Néhány pillanat és hatnia kell. Majd szólj, ha érzel bármit is.

Caspian biccentett.

Hayden odasétált mellém, majd az asztalra könyökölt.

- Működni fog? – kérdezte.

Bólintottam.

- Működnie kell. A múltkor teszteltem Chrisen és színötöst írt utána fizikából. Tudod, amiből majdhogynem bukásra állt.

- Te ilyen titkos találkákat szervezel a klánommal? – kérdezte nevetve, majd játékosan felvonta a szemöldökét.

Szórakozottan néztem rá.

- Ne viccelj, Abby is velem volt! – mondtam, de amint kiejtettem a lány nevét a számon, rögtön el is múlt a jókedvem. Haydennek ez rögtön fel is tűnt, mire a kezem után nyúlt és hüvelykujjával megsimogatta a kézfejemet.

- Beszéltél vele azóta? – kérdezte, mire megráztam a fejemet.

- Mélyen megsértett és ez nem első alkalom volt ebben a hónapban – suttogtam, bár anya amúgy sem hallhatta meg, hiszen Caspiant faggatta éppen. – Nem állok még készen arra, hogy beszéljek vele. Én... tudom, szemétség, de valahogy nagyot csalódtam benne most.

Hayden megértően bólintott.

- Jogos. De azért beszélj vele minél előbb. A legjobb barátnőd és egy annyit megérdemel, hogy meghallgasd. Biztosan megvolt rá az oka, hogy azt mondta, amit. Talán bele sem gondolt, mit tesz.

Elfintorodtam.

- De hidd el, belegondolt. Viszont igazad van, talán meg kellene hallgatnom, mielőtt ítélkezem. Hiányzik is. Nagyon.

Hayden felegyenesedett, majd egy puszit nyomott az arcomra.

- Minden rendbejön, hidd el. Edward? Ő hogy van? Mert mesélte, hogy Abbyvel szünetelni fog egy kicsit.

- Jobban érzi magát. Abbyt meg ő sem érti. Egek, nem akarom, hogy miattam menjen tönkre a kapcsolatuk! Tényleg beszélnem kell a lánnyal és...

- Anya! – kiáltotta ekkor Caspian, majd becsukta a szemét és hadonászni kezdett, leverve a poharat, ami ripityára tört a padlón.

Leült a lépcsőre, s látszott rajta, hogy erősen verejtékezik.

Leguggoltam elé, majd a térdére helyeztem a kezemet.

- Látsz valamit, Cas? – kérdeztem, mire nagy nehezen bólintott.

- I-i-i-igen. Látok e-egy... e-egy...

- Várj, ne beszélj! – szóltam rá. – Segítek! – mondtam, s bele sem gondolva abba, hogy mit teszek, rögtön a keze után nyúltam, s ezzel együtt el is vettem a fájdalmának egy részét.

Ezúttal sokkal többet tudtuk tartani a látomást.

Egy sötét szobában ácsorogtam és az ablak felé igyekeztem. Kinéztem rajta, s a szívem összeszorult. Odakint minden lángokban állt, az ég vérnarancs színben izzott fel, én pedig egy cetlit szorongattam a kezemben, s magamban tudtam, hogy egy végzetes varázsige volt ráírva.

- Riley, tenned kell valamit! – szólalt meg egy hang mögöttem, s én tudtam, kihez tartozik. Megfordultam és ott állt Adrian, arca meggyötrött volt és szemei félelemmel teli. Döntenem kellett. De ettől a szívem csak még jobban összeszorult.

- Itt az idő! – suttogtam. – Ide kell hívnod Caspiant!

Adrian hevesen rázni kezdte a fejét.

- Ne, Riley, kérlek! Biztosan van más megoldás. Könyörgöm, csak Cast ne! – nézett rám kétségbeesetten, nekem pedig egy könnycsepp gördült le az arcomon.

- Nincs más választásunk. Helyre kell hoznunk azt, amit...

De itt megszakadt a látomás, nem bírtuk tovább tartani, mi pedig visszatértünk a valóságba. Éreztem, ahogyan az arcomon végigfolyik a könny itt is. Riadtan néztem Caspianre, ahogyan ő is rám és mindkettőnk tekintetében ott volt az az egyezmény, miszerint erről egy szót sem szólunk Haydennek. Vagy senki másnak sem.

- Mi az, mit láttatok? – kérdezte a vámpír, majd felsegített. Én csak letöröltem a könnycseppet az arcomról és próbáltam a lehető legnyugodtabban válaszolni.

- Láttuk az Apokalipszist – jelentettem ki, majd megborzongtam. – És borzalmas volt!

Caspian nem tett hozzá semmit, én pedig rendkívül hálás voltam neki ezért. Az egész testemben remegtem.

Adrian Cas apja.

Adrian Cas apja...