✔A végzetem || Loki ff✔

1. rész

Üdvözlök mindenkit! Zoe vagyok. 22 éves (technikailag 21, de pár nap nem számít), barna hajú, 152 centi magas, ezüstös kék szemű lány. És jelenleg meredten bámulok ki az ablakon az esőbe. A szokatlanul nagy esőcseppek becsapódtak a földbe, és ott egybeolvadtak az eddig lehullottakkal. Talán ha én is leugornék egy sziklaszirtről a háborgó tengerbe, akkor én is eltűnhetnék. Az lenne életem legboldogabb pillanata... Életem szinte egyetlen boldog pillanata.

Pár percig még a szakadó esőt néztem, majd sóhajtva fordultam el az ablaktól. Az apám a szoba közepén feküdt eszméletlenül, kezében még mindig ott volt az injekció. Szerintem évek óta nem volt tiszta pillanata. Apa folyton belövi magát, anyám pedig a feszültséget alkoholba fojtotta. Ő éppen a konyha padlóján ült és szokásához híven vodkát ivott. Én pedig, szokásomhoz híven, átmentem a sötét, ablaktalan szobámba, magamra zártam az ajtót, majd az ágyamba bújva néztem magam elé addig, amíg el nem nyomott az álom.

Álmomban egy sokkal jobb helyen voltam a múltamban. Egy hófehér, verandás ház konyhájában ültem a hetedik szülinapomon az anyai nagymamámmal szemben, aki éppen a hetedik gyertyát gyújtja meg a szív alakú csoki tortámon, amit csak kettőnknek csinált. A mami énekelt, amíg én kívántam, és elfújtam a gyertyákat. Boldogan ugrottam a nyakába, majd vele együtt énekeltem. A dal végén mégis elszomorodtam.

-Obāchan (nagyi), szerinted mikor válik valóra a kívánságom? Tudod, azt kívántam, hogy apu és anyu megjavuljon. Nagyon jó lenne, ha ők is felköszöntenének ma. Vagy akármikor, csak foglalkozzanak velem.

A mami csak mosolyogva simogatta végig hosszú hajam.

- Ne aggódj, Dārin (drágám). Hamarabb megjavulnak majd, mint gondolnád! De addig is, kóstoljuk meg ezt a tortát!

Utána már nem is törődtünk ezzel a témával. Aznap este a nagyi betakargatott az ágyban úgy, mint szokott, és az altatódalt pedig ketten énekeltük el. Mindig azt dalolta, amit még az ő anyukája énekelt el minden este neki kiskorában. Nagyon sok időbe tellett, amíg a japán szöveget hibátlanul megtanultam. A dal végén felsóhajtottam.

-Obāchan! Azt hiszem rosszat kívántam. Azt kellett volna kívánnom, hogy bár veled élhetnék. Akkor lenne elég időd megtanítani az anyanyelveden. Hát nem lenne csodálatos?-néztem rá boci szemekkel.

Nagyi pedig csak megsimogatta a fejemet.

- Van még rengeteg lehetőséged kívánni. Például ha nem tudsz aludni, akkor nézz ki az ablakon és ha látsz egy hullócsillagot, hunyd be a szemed és kívánj, amit csak szeretnél. Majd ha egyszer jobb lesz az idő, akkor majd ketten fogunk hullócsillagra várni a lombházadban. De most alvás van!

Kaptam egy puszit a homlokomra, és amint egyedül maradtam a szobában, kiugrottam az ágyból, és a csillagokat bámultan, amíg el nem aludtam az ablakpárkányon ülve. Nem láttam egy hullócsillagot se.

Másnapra a nagyi meghalt, én pedig végleg a szüleimmel maradtam.

Azóta már eltelt 15 év, én pedig nem szabadultan ki ebből a nyomorból. És holnap lesz a szülinapom. Boldog szülinapot nekem. Egy újabb fájdalommal teli év telt el. Rengeteg új hegem lett kisebb balesetekből, mint például egy hozzám vágott vodkás üveg szilánkjai, vagy éppen egy pecsétgyűrű lenyomata a szemem alatt.

Beletanultam az életbe, és már érzések nélkül nézek szembe mindennel. Reggel az első dolgom volt levelet írni a nagyinak, hogy még mindig élek, és beraktam a több ezer ugyanilyen tartalmú levél mellé az ágyam alatti ládába. Már nem nagyon fér bele sok minden, szóval új búvóhelyet kell keresnem.

Felöltöztem, a konyhába sétáltam, átléptem a földön alvó anyámat, majd a lehető leghalkabban csináltam reggelit, ettem, majd a házból kilépve kifújtam a tüdőmben tartott levegőt, hiszen sikerült kiosonnom épségben. Oldaltáskámat megszorítva kezdtem el lépkedni a munkahelyem irányába.

A kis festékbolt egy rémesen elhagyatott környéken van. A tulajdonos, Richard bácsi egykor katonaként szolgált, de egy a közelében felrobbant taposóakna miatt tolószékbe kényszerült, majd hazaérve meg szerette volna valósítani álmát, hogy egy saját kávézót nyit, de nem jutott tovább ennél a lepukkant bódénál, pedig már elmúlt 70. Engem is csak azért alkalmaz, mert nem éri el a magas helyeket, és nem tud mindent megcsinálni kerekes székes révén. Általában egész nap a kassza mögött ül, ölében egy fegyverrel és velem társalog. Egyszer a munkaidőmben bejött hozzánk két fiatal, és megütöttek párszor, majd elmentek. Nem voltam szálka a szemükben, csak a feszültséget vezették le rajtam. Nem lett komoly bajom, viszont Richard bácsinak első feladata volt beszerezni a fegyverét, aztán beíratott többféle önvédelmi tanfolyamra, hogy ez nehogy még egyszer előforduljon. Talán ő volt az, aki helyettesíti a születésem előtt elhunyt nagyapámat.

-Jó napot, Richard bácsi, hogy telt az éjszakája?

-Ahogy mindig- jött a tömör válasz. A sietéstől pihegve ültem le mellé.

- Nagyon rossz lehet minden éjjel újraélni a lába elvesztését. Sajnálom.

-Ne sajnáld azt, hisz legalább hamarabb hazajöhettem miatta. Próbáld meg mindig a pozitív dolgokat látni mindenben.

Én minden érzést száműzve bámultam az öreg ölében levő megtöltött fegyvert.

-Van olyan, hogy egyszerűen nincs semmi jó egy dologban.

- Bolondság!- morgott Richard bácsi- van pozitív oldala, csak nem akarod látni. És ne nézd ilyen vágyakozva ezt a vacakot, különben aggódni kezdek.

Azonnal elkaptam a tekintetem, és inkább felkeltem takarítani.

-Tudja, gondolkodtam egy kicsit mostanában, hogy mi lenne, ha kicsit módosítanám a festékbolt kinézetét? Kívülről és belülről is nagyon jó lenne az újítás, és így talán könnyebben észrevennék az erre járók is, mint azt a kis táblát az ajtó mellett. Ha adna egy kis festéket meg pár ecsetet, akkor én megcsinálnám egyedül. És természetesen a festékekért cserébe egyáltalán nem fogadok el fizetést. Nos, mit szól Richard bácsi?

Az öreg mosolyogva nézett rám, szemében pedig mintha megcsillant volna egy könnycsepp, de biztos csak rosszul láttam.

- Mindent rád bízok Kicsi lány. Ami a polcon van, azt használhatod. De csak semmi rózsaszínt! Azt túl sok lenne szegény, öreg szememnek- megfordult a tolószékkel, de még visszanézett a válla felett- Ha nem gond, most kicsit lepihenek. Addig fogd ezt, de csak semmi őrültség. Megszakadna a szívem, ha történne veled valami miattam- és a legnagyobb döbbenetemre a kezembe nyomta a fegyverét- Amint felkelek, hozok egy kis ennivalót is. Kapcsolj valami zenét társaságnak.

-Jó pihenést!- kiabáltam utána, majd a festékes polchoz trappoltam a fegyvert a kasszára dobva.

Bevallom, nem félnék magamon használni, de tudom, hogy az mennyire fájna Richard bácsinak. Szóval nem teszem meg. Nem bántom meg az egyetlen embert, akit szeretek, hanem inkább segítek neki.

Már kigondoltam nagyon rég, hogy mivel virágoztathatnám fel az üzletet, de eddig nem mertem megemlíteni, mert féltem a reakciójától, csak hát rájöttem hogy nincs veszítenivalóm.

Felkaptam a kassza alól a csavarhúzót, és kiléptem azajtón, hogy leszedjem azt az ócska táblát, az egyetlen jelzőt, ami mutatja hogyez bolt, és nem lakóház. Hátrébb mentem pár lépést, majd már majdhogynemmosolyogva pillantottam végig a falon. Ideje azt csinálni, amit szeretek.