✔A végzetem || Loki ff✔

41. rész

Reggel nyúzottan keltem. Először ki se mertem nyitni a szemem, mert hátha csak egy rossz álom volt az egész, de nem. A jól megszokott tiszta erdőillat most megszűnt és helyébe a dohos ruhák, a festék és a penész szaga keveredett, ezért kinyitottam a szemem, de vissza is csuktam az éles fénytől. Viszont a szívem még a szememnél is jobban fájt. Apró kis szilánkokra tört az egész.

Egy halk neszre a másik irányba kaptam a fejem, de csak az öreg figyelt engem a székében ülve. Arca aggodalomról árulkodott. A boltot se nyitotta ki, pedig a Veterán mindig tárt ajtókkal várja a vendégeit már pirkadatkor. Biztos nagyon aggódott értem szegény. Nehezen felkecmeregtem, és a borzalmas fejfájás ellenére felültem az ágy szélére Richard bácsival szemben.

-Köszönöm, hogy itt aludhattam- suttogtam a padlót bámulva. Attól féltem, ha a szemébe nézek, akkor azonnal elsírom magam. A visszafojtott könnyek így is égették a szemeim. Nem hagyom,  hogy az öreg ilyen gyengének lásson megint.

-Szeretnéd elmesélni mi történt?- motyogta az öreg, mire megtörtem és kibuggyantak az első könnycseppek. A férfi ölében egy doboz papírzsepi és egy kis fájdalomcsillapító volt előkészítve. Most mindkettőt felém nyújtotta, amiket hálásan fogadtam. Bevettem a gyógyszert, aztán kifújtam az orrom és halkan belekezdtem a történetbe. A leges legelejéről a kórházban, és minden apró részletet elmeséltem. Azt, hogy kiengedtek onnan, hogy anyám a fejemhez vágta, hogy csak örökbefogadott, a parkot a hajléktalan, de nagyon rendes nénivel, majd a támadásról a hírt. Kicsit szégyelltem magam, hogy az érzéseimről és a halálvágyamról kellett beszélnem, mert láttam a fájdalmat az öreg szemében, ahogy megtudta, milyen mélyre is süllyedtem. Aztán ahogy folytattam, és elkezdtem Asgardról és a szépségéről beszélni, a homlokát enyhén összeráncolta, de nem szakított félbe. Elmeséltem neki minden embert és állatot, akit ott megismertem, és minden egyes új személynél jobban összeszorult a szívem. Aztán kezdtem csak el Lokit bemutatni. Ekkor már sokszor annyira sírtam, hogy pár percig meg sem tudtam szólalni, de végül sikerült mindent elmondanom.

- Odin betartotta a szavát. És annyi jel volt, hogy a Bifröszt újra használható, de én annyira bolond voltam- egy pillanatra megálltam orrot fújni. A könnyeim már elapadtak, és csak ültem ott a padlót bámulva magam előtt- Nem is tudom... talán azt reméltem, hogy a király szíve meglágyul egy midgardival szemben. Hiszen Janet is a kegyei közé fogadta. Fogalmam sincs engem miért nem fogadott el.

Richard bácsi előredőlt és hatalmas tenyerei közé fogta az enyéimet.

-Édes szívem- kezdte és ez már rosszat jelzett, mert még sosem hívott így- Mi lenne, ha visszamennénk a kórházba?

Értetlenül bámultam rá. Elmeséltem neki a történteket, ő pedig azon akadt fent, hogy idő előtt kiengedtek a kórházból? Ő egész biztosan nem volt ilyen. Miért ilyen furcsa? Összehúzott szemekkel méregettem, ő pedig állta a tekintetem. A lehető legkedvesebb és legmegnyugtatóbb arcát vette fel, de tisztán lehetett látni alatta a féltést és a pánikot.

-Miért kellene visszamennem oda?- húztam ki magam és kicsit hátrébb dőltem az ágyon.

-Zoe... hogy is kellene elmondanom- Tudom, hogy amik történtek, mélyen megérintették a lelked, de... gyógyszerre van szükséged. Legalább egy orvos had vizsgáljon meg- váltott át könyörgőbe, mire egyre jobban összezavarodtam.

- Nincs semmiféle testi bajom Richard bácsi. Nem kell nekem orvos- nyugtattam meg az öreget. A mondatom után bekönnyezett és újra megfogta a kezem.

- Elmondom azt a verziót, ami az én szempontomból van- itt kicsit elcsuklott a hangja, de hamar összeszedte magát- Valóban igaz, hogy Loki itt járt a mi világunkban és hatalmas pusztítást végzett. Az is igaz, hogy miatta hazaengedtek téged a kórházból. Azt nem tudom, hogy az anyád... vagyis az, akit annak hittél mit mondott neked, de... a szüleid elmondása szerint tényleg nem töltöttél otthon pár éjszakát, vagyis előfordulhat, hogy tényleg létezett a parkban, de Zoe... te egyátalán nem jártál Asgardon- suttogta már az utolsó szavakat és félve várta a reakcióm.

Milliónyi érzelem futott át rajtam. Az első talán a düh volt, de gyorsan elengedtem, hisz Richard bácsi nem viccelődne velem ilyen helyzetben. Utána nevethetnékem támadt, mert azért gyors észjárással gondolhatott ki egy ilyen történetet. Aztán a kétségbeesés az öreg tekintete láttán. A hirtelen jött nagy nyomás hatására összeroppantam érzelmileg, és kicselezve az öreget a fürdőbe rohantam. Magamra zártam az ajtót és lihegve túrtam a hajamba. Lehetetlen, hogy ez igaz legyen. Járkálásomat a szemem sarkából egy mozgás zavarta meg. Azonnal abba az irányba ugrottam és elakadó lélegzettel bámultam a tükörbe. A velem szemben álló lány csontsovány volt, sápadt bőre pedig elütött a szeme alatt levő kékeslila táskáktól. Nyoma sincs a kerekded idomoknak és a jólét okozta egészséges kinézetű testnek. A gyomrom azonnal felkavarodott és alig jutottam el a vécéig, hogy kiadjam a tegnap esti vacsorámat. Még hányás közben is az elmúlt napokon járt az eszem bizonyítékokat keresve, hogy az az egész valós volt. Egyre jobban csak a bál járt az eszemben. Odin miért velem ilyen rendes, amikor utána kihajított a birodalmából? Így akarja elnyerni a fia... a fia...

Loki emléke fájó pontként robbant be a szívembe. Ő igenis valós volt. Ő velem volt és szerettük egymást.

-Zoe, kérlek nyisd ki az ajtót- szólt egy megtört hang kintről- Beszéljük ezt át nyugodt keretek közt.

Lecsúsztam a földre, fejemet pedig a kopott falnak támasztottam és a penészfoltot néztem a plafonon.

- Azt hittem, téged is elvesztettelek, amikor leégett a házatok. 2 holttestet találtak bent, de egész eddig abban az ostoba hitben éltem, hogy te is bent maradtál. Hólyagosra dörzsöltem a tenyerem a lábaimon... újra és újra.

Na igen, az öregnek megvan az a buta szokása, hogy idegességében a combját dörzsölgeti, de eddig mindig időben leállt. Újra kibuggyantak a könnyeim, ahogy végigsimítottam a bokámon. Persze a tegnapi vízhólyagoknak nyoma sincs. Mindent eltüntettek, ami a Bifröszti ide utam előtt történt.

Mintegy villámcsapásként vágott belém a gondolat, és azonnal felpattantam, nekirohantam az ajtónak, aztán Richard bácsit megint kikerülve rohantam az ablakhoz. Az lehet, hogy a testem és a többi dolgot sikerült megváltoztatni, de utolsó reményemként megjelent lelki szemeim előtt a Bifröszt által égetett minta a földön, aminek az úton kellett volna lennie. De az sem volt ott.

Egyre gyorsabban cikáztak bennem a gondolatok, de minden gondolatfoszlány visszakanyarodott a szerelmemhez. Loki túl sokat tett értem ahhoz, hogy ne létezzen.

Végül a nyomás és a rengeteg információ annyira kikészített, hogy az ablak előtt állva estem össze.