✔A végzetem || Loki ff✔

39. rész

Olyan gyomorgörcsöm volt, hogy szinte pár falat után teli voltam. Láthatóan Loki sem evett túl sokat, de csendben kotorásztunk az étel közt, amíg a többiek jól nem laktak. Evés után sok ember jött oda hozzánk alvó, vagy épp álmosan pislogó gyerekeiket fogva majd kifejezték tiszteletüket, és haza is indultak. Jócskán megcsappant már a népesség, de ez egész jónak számított, mert így nagyobb tér szabadult fel a tánc részére. Lassan a jól lakott zenészek is a hangszereikhez vonultak és felkészültek az estére.

- Most pedig, hogy ne ilyen egyhangúan teljen a további este- zengte be Odin hangja a termet- Ezennel ünnepélyesen is a mai estét... vagyis a bált megnyitom- itt megvárta míg az üdvrivalgás elhalkul- Vétek lenne, ha először ne az ünnepeltek avatnák fel a tánctermet- mindenki hangosan egyetértett, én pedig teljesen lefagytam. Hogy így mindenki előtt táncolni? Na neeeeee!

Pedig de... Thor vigyorral az arcán kapta el Jane kezét, aki elhúzva a száját engedett párjának. Én már kevésbé bátran néztem Loki szemébe. Nem is kellett kimondanom mi bánt, ő már tudta mi a problémám. Egy kezével megsimította az arcom, és homlokon csókolt.

- Nem kell félni! Csak engedd el magad és kövess engem kicsikém- suttogta és én hittem neki. Hagytam, hogy a terem közepére vezessen és magához húzott. Jane bátorítóan mosolygott rám a válla felett, majd Thorra terelte minden figyelmét. Mind a négyen felálltunk, mire a zene halkan rákezdett. És akkor megtörtént az, amitől szinte a legjobban tartottam.

Loki hátralépett, én pedig nem vettem időben észre, és ez azzal járt, hogy megtapostam a férfi lábfejét, de hogy még feltűnőbb legyen az egyensúlyvesztésem, ráadásképp még a mellkasát is megfejeltem. Enyhe kifejezés azt mondani, hogy kínosan éreztem magam. Hirtelen borzasztó kicsinek éreztem a termet, és a levegő is beszorult a tüdőmbe. Nem mertem a padlóról felemelni a tekintetem, mert tudtam, hogy mindenki engem néz és igyekeznek a nevetésüket elfojtani.

Loki megcsiklandozta az arcom- Ne aggódj, kicsim. Csak lazulj el és hagyd, hogy vezesselek. Rendben?

Igyekeztem nyugalmat erőltetni magamra, és a szerelmem tekintetében kerestem a megnyugvást. Pár másodpercig álltunk és lassan újrakezdtük az egészet.

Óráknak tűnő táncolás után kicsit kivörösödve ültem vissza a székemre. Azt nem mondom, hogy zökkenőmentesen ment, de nem volt több kínos botlás szerencsére. Az viszont lehet, hogy Loki lába egy kis borogatásra szorul az elkövetkező napokban. Kellett neki oda tenni a lábát, ahová én akartam lépni... inkább nem is kommentálom.

Az este során valahogy Eir mellé keveredtem. Végül egy újabb dalnál táncra hívott, amíg Loki az anyjával beszélt. A tánctér szélére sétáltunk, és felvettük az alap táncpozíciót. Lassan kezdtünk el lépkedni, és még csak nem is a tánc ütemére, de látszólag egyikünket sem zavart.

- Örülök, hogy végre tudunk kettesben beszélni. Még ha ilyen keretek közt is-sóhajtott és folytatta- Nem tudom elégszer meghálálni, amit a húgommal teszel. Nem tudod elképzelni, mennyit változott, amióta megjelentél az életében. Én kevés voltam ahhoz, hogy ki tudjam rángatni abból a folyamatos szenvedésből, amit átélt önmagában. Nem kívánom senkinek, amit ő és amit én éreztem.

-Mitől vált anno ilyenné?- suttogtam, hogy csak ő hallja meg.

-Ezt majd ő elmeséli neked, ha eléggé felkészült rá- vágta rá és ezzel egyidőben véget ért a dal, mi pedig visszaindultunk. Engem Loki várt féltékeny tekintettel, Eir pedig elkapva húgát azonnal menetelt vissza táncolni.

-Nem hiszem, hogy meg tudom szokni, hogy más férfiak társaságában is foglak látni- morogta a párom, mire nevetve csíptem meg az orra hegyét.