✔A végzetem || Loki ff✔

10. rész

Estére sikerült belázasodnom, és álmatlanul hánykolódtam az ágyamban, de sehogy sem tudtam elaludni. Frigga és Thor nemrég ment el, és azt mondták, küldenek hozzám egy gyógyítót, szóval most őt várom, pedig legszívesebben egy kádnyi hideg vízben áztatnám magam, mert a testem minden porcikája tüzel.

Körülbelül fél órát vártam, amikor valaki kopogott az ajtómon. Az a gyógyító lépett be, aki még az első itt töltött napon ellátta a sebesüléseimet.

-Szép napot, kisasszony-lépett az ágyam mellé a férfi- Odin fia, Thor küldött, hogy megvizsgáljam önt.

-Csak tessék-intettem, majd nagy nehezen felültem az ágyamon. Fogalmam sincs mi a bajom. Csak egyszer próbáltam ma felkelni, de amint felültem, elkapott a hányinger és szédülni kezdtem. Nem is keltem fel többet, és teljesen meglepődtem magamon hogy kibírtam a napot pisilés nélkül. Mondjuk nem is ittam ma egy kortyot sem. Enni is csak pár falatkát ettem, amit belém erőltettek.

-Elég magas a láza, kisasszony. Talán jobb lenne, ha eljönne velem és tüzetesebben megvizsgálnánk.

Nevetni lett volna kedvem. Legszívesebben soha többé nem kelnék fel innen, ha ez rajtam múlna.

- Itt tökéletes nekem, köszönöm- csapkodtam meg az ágyat a dokira nézve, aki egy kis ideig elhagyta a szobát, fogalmam sincs miért, de úgy tíz perc múlva egy pohárral tért vissza.

-Ezt igya meg, kisasszony. Ne aggódjon, ettől sokkal jobban lesz.

Ijedten bámultam a pohár tartalmát. Az nem elég, hogy az a trutyi zöld volt, de sűrű, zselés állagú is. Már csak hiányzott, hogy felbukkanjon a tetején valami emberi testrész. Azt hiszem, inkább beteg leszek még egy ideig, de ezt nem iszom meg. Letettem magam mellé az asztalra, hogy majd később megiszom, de a gyógyítóm megingatta a fejét.

- Loki mindig úgy vert, hogy azt mondta, később megissza, aztán egy növényre öntötte a távozásom után. Szóval megvárom, amíg megissza az egészet.

- És Loki hogy bukott le? Elszáradt a növény?- kérdeztem teljesen ártatlanul, mire a férfi felnevetett.

- Lehet, hogy nem túl étvágygerjesztő és rossz az illata, de higyje el, hogy nagyon finom. Csak ne álljon meg ízlelgetni, hanem egybe húzza le az egészet, rendben? Felkészültél?- bólintottam és a számhoz emeltem a poharat- Vegyél egy mély levegőt és húzd le.

Én pedig azt tettem, amit mond. Megállás nélkül ittam, és meglepődtem, hogy egész finom ez a trutyi. Halványan hasonlított a kivi ízére, de amikor már abbahagytam az ivást, olyan rossz utóízt hagyott maga után az a lötty, hogy azonnal öklendezni kezdtem. A gyógyító egy pohár vizet nyújtott felém, amit egy húzásra kiittam, aztán lihegve dőltem le az ágyra.

-Ez. Nagyon. Durva. Volt- nyögtem egy-egy levegővétel közt- Igazán szólhatott volna.

A férfi csak rám kacsintott.

- Akkor még mindig itt szenvedne vele. Majd legközelebb tudja mire számíthat. Reméljük ez minél később lesz. És ha már itt tartunk, a vízben volt egy kis altató, hogy pihenni tudjon. Remélem nem haragszik meg érte.

- Dehogy is- akartam megnyugtatni, de már alig tudtam mozgatni a nyelvem. Tehetetlenül vergődtem, aztán átadtam már sokadszorra átadtam magam a sötétségnek.

Nagyon sötét volt, amikor felébredtem, és azonnal rohantam a fürdőbe hányni. Majdnem eljutottam a vécéig, de sajnos lerókáztam magamat is. Undorodva dobtam le magamról a ruhát, és engedtem egy kádnyi hideg vizet. Tudom, hogy lázasan a jéghideg víz rossz ötlet, de most nem foglalkoztam ilyennel.

Majdnem elaludtam, szóval inkább kiszálltam, fogtam a kukát az ajtó mellől, az ágyam mellé tettem, ha megint így kelnék, de nem tudtam visszaaludni. Fél óráig próbálkoztam, de feladtam, és a kukával együtt letelepedtem az ablakpárkányra hullócsillagot lesni.

Mindig ezt csináltam azóta az éjszaka óta, ha nem tudok aludni, és mindig ugyanazt kértem. Hogy újra együtt lehessek a nagyival.
Ahogy az egyik csillag zuhanni kezdett, és eltűnt a láthatáron, becsuktam a szemem, és  kinyitottam.

- Kérlek, hullócsillag! Vigyél el a nagyihoz.

Türelmetlenül vártam percekig, de nem történt velem semmi.

-Ez sem a megfelelő csillag volt- sóhajtottam magamban, majd újból elkapott a hányinger, szóval inkább lefeküdtem aludni.  Álmomban újra a Földön voltam, és Richard bácsi festékes boltja előtt álltam, talpig festékesen és megelégedve. A fal csoda szépen ki volt díszítve, és szép méregzöld betűkkel volt felfestve, hogy Veterán. Még nagyon régen, a bolt nyitásakor találta ki ezt a nevet Richard bácsi, és nem változtatta meg az évek alatt, sőt túlságosan is megtetszett neki ez a név.

"Gondolj bele. Veterán kávézó" mondta mindig csillogó szemmel.
Egy apró simítást még ejtettem a zöld vonalon az ajtón, aztán hátrébb szökdécseltem és ujjongva szemléltem a kisboltot. Berohantam, egyenesen az öreg ágya mellé, segítettem neki beszállni a székébe, aztán rohantam vele kifelé. Richard bácsi percekig bámulta kisboltját. Az arcán nem tükrözött semmi érzelmez és egyre szaggatottabban vette a levegőt. Aggódva guggoltam le elé, hogy egy szintbe legyünk. Az öreg felemelte erősen remegő kezeit, és nagy nehezen megsimította az arcomat.

Gyengéden ráfektettem tenyerem a karjára, és meghatódva pillantottam rá.

- Most már elég feltűnő lesz ez a bolt. Nagyobb lesz a forgalom, és meg tudja venni álmai kávézóját, Richard bácsi.

A megszólított gyengéden felnevetett.

- Tudod kicsi lány, én már megtaláltam az álmomat itt. Minek nekem flancos vendégeket kiszolgálni, ha itt vár a bolt, a friss festék szaga, és az én szeretett állandó vásárlóim. Itt megtaláltam azt a helyet, ahol el tudok képzelni egy tökéletes életet. Nem is hiszed el, milyen áldás ez egy ilyen vén katonának, aki rengeteg dolgot megélt már. És örülök annak, hogy annak idején felvettelek ide, kis dolgozóként-nevetett fel az öreg- annyira fiatal voltál, és ártatlan, hogy nem tudtam megacélozni magam ellened, egyszerűen betörtél a szívembe. Attól a naptól fogva nem voltam már magányos, és sokszor már azt hittem, te vagy a kisunokám. Annyi energiád volt, és meg volt benned az akarás, hogy a munkáddal a jó célt szolgáld- itt lefolyt egy könnycsepp ráncos arcán- Tudtam, milyen magányos vagy, ezért mindig próbáltam kitölteni az egyedül töltött idődet. Elvezettek egy úton, ami most ide vezetett, és örülök, hogy találtál valakit, aki majd a halálom után is vigyázni fog rád- itt pedig elpillantott a vállam felett, megállapodva egy ponton.

- Ne mondjon ilyet, Richard bácsi- kérleltem könnyes szemmel. Nem tudtam megálljt parancsolni a könnyeimnek, és hangosan zokogni kezdtem, térdelve, az ég felé emelve arcomat. Nem érdekelt, hogy az öreg életében először gyengének lát, csak sírtam és sírtam.

Egy kar ölelte át a hasamat, és egy erős mellkashoz szorított, megtartva a hátam.

- Ne aggódjon, Papó. Örökké meg fogom védeni a kincsemet- mondta egy ismerős hang, én pedig felriadtam.