✔A végzetem || Loki ff✔

22. rész

Kíváncsian pillantottam a körülbelül 17-18 éves, szeplős fiúra.

-Mi olyan hihetetlen?- néztem rá kérdőn. Nem értettem, hogy mitől sápadt le ennyire. Eltátotta a száját, és percekig csak tátogni tudott.

- Eyla- nyögte ki.

A lóra pillantottam.

-Eylának hívnak, szépség?

Elhúztam az ajtaján a reteszt, hogy bemenjek hozzá, de a lovászfiú szinte azonnal kapcsolt, és becsapta az ajtót, mielőtt még bármi történt volna.

- Nem szabad hozzá bemenni- szólt sápadtan, és elhátrált a box ajtajától, mielőtt még az ágaskodó ló csinálna vele valamit.

- De hát ő nem bánt senkit- néztem a fiúra bátran. Sosem szerettem az ítélkezést mások felett, legyen az ember vagy állat. Magabiztosan nyitottam ki az ajtót, és Eyla mellé érve simogatni kezdtem az oldalát.

-Szia gyönyörűség... hát te miért vagy ilyen piszkos?

Ő pedig válaszként bólogatni kezdett, és fenyegetően nyihogott, amikor a lovászfiú közelebb lépett.

-Eddig egy embert sem engedett magához, pedig már hónapok óta itt van. Ez nagyon különös- hüledezett.

Kérdőn pillantottam a hátasra, és minden félelem nélkül végigsimítottam az oldalán.

- Ha hozol eszközöket, akkor én ellátom... csak előbb átöltözök- pillantottam le a földig érő ruhámra.

Elöntött az izgalom, hogy újra állattal foglalkozhatok. Igaz, ott van Csokinyuszi is, de Eyla egy igazi kihívás lesz. Csillogó szemmel léptem ki a folyosóra, gondosan bezárva magam után az ajtót, és engedélyért várva bámultam a lovászra, akinek összeráncolt homloka jelezte, hogy most mérlegeli a dolgokat. Pár perc után ugyanolyan csillogó szemmel pillantott rám.

-Hozok minden szükséges eszközt.

Búcsúzóul még megsimogattam a bökdöső Eyla orrát, és kiszaladtam az istállóból. Meg sem álltam a szobámig, és tehetetlenül bámultam a ruhásszekrényemet.

Nincs egy normális ruha, amiben dolgozni lehetne. Aztán megpillantottam pár összehajtott anyagot a szekrény aljában.

Nincs egy normális ruha, amiben dolgozni lehetne. Aztán megpillantottam pár összehajtott anyagot a szekrény aljában.

- Ezek egészen biztosan nem voltak itt reggel. Amikor felemeltem a legfelsőt, boldogságomban majdnem elsikkantottam magam.

"Ezek emberi ruhák! Mármint nem is" virultam magamban. Amit felemeltem, az nem szoknya volt, hanem egy fekete térdig érő mackónadrág, aminek márkajelzésén látszott, hogy a Földről származik. Gyorsan belebújtam, és boldogan tapasztaltam, hogy pont az én méretem. A rakásba túrva a választásom egy sötétlila pólóra esett, és döbbenten vettem észre, hogy még egy tornacipő is van itt. Hát ez hihetetlen!Felvettem mindent, és már teljesen szokatlannak éreztem az egész összeállítást a több napnyi előkelő ruha hordása után. A hajam is egy laza kontyba fogtam, és ugyanolyan izgatottan rohantam vissza az istállóba.

A lovászfiú már ott várt tisztes távolságban Eyla bokszától, és mindenféle eszköz volt nála, amiről fogalmam sincs, hogy hogyan kell használni. - Majd megmutatom, mit hogy használj- nyugtatott meg egyből, ahogy meglátta ijedt arckifejezésem. Mondjuk elég későn tűnt fel neki, mert először szokatlan ruhámon akadt meg a szeme, de hát ezt találtam most a legmegfelelőbbnek. A földi életem után valahogy nem tudom elképzelni, hogy én majd szoknyában fogok fizikai munkát végezni... mármint ilyen féle fizikai munkát.

-Idehozom az egyik lovat, és rajta megmutatom, mit hogyan használj- szakított ki a merengésemből a lovászfiú. El ne felejtsem megkérdezni a nevét majd. Nem kellett sok idő, és vissza is tért egy magas, sötét pej lóval. Nem vezette semmilyen vezetőszáron, a ló egyszerűen csak követte, és szófogadóan állt meg mögötte.

- A többi ló is így be van tanítva?- kérdeztem kíváncsian, a lovász pedig a fejét csóválta mosolyogva.

-Vele a gazdája nagyon sokat foglalkozott, és betanította pár dolgokra. Hihetetlenül okos ez a ló... nem véletlenül ő a kedvencem.

Felvette az első szerszámot, és megmutatta, hogyan is használjam a ló szőrén. Mikor úgy éreztem, hogy menni fog, óvatosan átvettem, és beléptem Eylához.

-Szia, nagyfiú! Nézd el az ügyetlenkedésemet, oké?- simogattam meg az orrát, mire ő felhorkantott, mintha kinevetne- Köszi az együttérzést- sóhajtottam tehetetlenül. Először óvatosan kezdtem neki a dolgomnak, nehogy fájdalmat okozzak újdonsült barátomnak, de idővel már rendesen megcsináltam a rám tűzött feladatot.

-Szerintem kész- ugrottam fel a box ajtajára csillogó szemmel- Mi a következő?- majd látva, hogy Imnur (a lovászfiú, akivel közben sikeresen bemutatkoztunk egymásnak) nem jön közelebb, sóhajtva sétáltam ki hozzá a folyosóra. Megmutatta, hogyan kell a csomókat kifésülni a sörényén és a farkán, majd újból nekiálltam Eylát szépíteni.

-Ne állj a háta mögé- szólt be Imnur, aki a folyosó másik oldaláról figyelte, hogy mit csinálok. Sápadt arcán látszott, hogy még mindig tart a lótól, és ez az érzés kölcsönös, mert Eyla is egy- egy hirtelen mozdulatra fenyegetően felnyerít- Sose állj egy ló háta mögé, mert nem tudhatod, hogy meg akar e rúgni, vagy nem. Inkább állj a fara mellé, és húzd oldalra a farkát... úgy. Így nem kell félni egy rúgástól sem.

Figyelmesen végrehajtottam minden utasítást, és próbáltam is teljesíteni, de egyszerűen nem tudtam szétszedni a csomókat. Utolsó lehetőségként egy ollóval kellett kivágnom őket, és bár így kicsit csúnyácska lett a sörénye és ritkás a farka, de ez úgyis idővel visszanő. Pár dolgot még megcsináltam Eylán, és a végén azt vettem észre, hogy amíg a box ajtaján átbukva figyelem Imnurt, fokozatosan ő is egyre nagyobb figyelemmel bámulta a fiút. Körülbelül másfél óra után már a nyakát kinyújtva szaglászott a fiú irányába.

- Ez hihetetlen- ámult ő is, felváltva nézve rám és a vállam fölött áthajoló lóra- Eddig már akkor ideges volt, ha csak erre sétáltam- egy pillanatra elhallgatott, aztán rám pillantva hatalmasra nyílt szemekkel bámult engem.

- Biztos, hogy te ember vagy?- nézett rám, majd szépen lassan két apró lépéssel előrébb lépett felénk, de tovább nem mert jönni.

- Egészen biztos, hogy ember vagyok- néztem rá furcsán. Azt hiszem, most rám férne egy fürdés. A testem, mintha reagált volna erre a gondolatra, egy hatalmasat ásítottam.

- Azt hiszem, most visszavonulok... majd később még benézek, de úgy érzem, hulla vagyok.

Elbúcsúztam Imnurtól és Eylától, majd a szobámba indultam.Az ajtót becsukva magam után ledobáltam magamról a ruhákat, és egy forró fürdőt vettem. Nem is hiszem el, hogy milyen jó csak áztatni magam. Óráknak tűnő percekig ültem a vízben lehunyt szemekkel, és majdnem el is aludtam, szóval inkább felkeltem, és visszavéve a reggeli ruhám Njal szobájához indultam. Lassan egészen biztos fel fog ébredni. De elhibáztam... körülbelül egy órát ültem ott az ágy szélén, de egyszer csak elsötétült a világ, és elaludva borultam rá az ágyra. Halványan még érzékeltem, hogy valaki egy takarót terít rám, de utána végleg elnyomott az álom. Úgy találtak meg ott másnap reggel, miközben a kisfiút szinte védelmezően ölelem magamhoz, ő pedig mosolyogva alussza az igazak álmát a karjaim közt.