✔A végzetem || Loki ff✔

30. rész

Csak Frigga támogatásával sikerült viszonylag nyugodt szívvel túlélnem az ebédet a többiek társaságában. Odin szokatlanul csendes volt, amit Thor, Sif és Fandral furcsállott is, de csak Frigga és én tudtuk az igazi okát ennek a magatartásnak, és ezt helyénvalónak is éreztem. Nem hiszem, hogy mindenki ilyen nyugodt szívvel fogadta volna, hogy kiabáltam a királlyal, mint Frigga. 

Az evés után azonnal Lokihoz mentem, de az ajtó előtt megtorpantam. Kopognom kellene, mielőtt bemegyek, vagy csak simán nyissak be? Amikor az előbb is benyitottam, akkor is váratlanul értem Lokit, ráadásul nem is volt normálisan felöltözve... jó mondjuk az utóbbit nem mintha nagyon bánnám, mert legalább legeltethettem a szemem egy kicsit a tökéletes testén. Nem dagad az izmoktól, mint a bátyja, de számomra így a legjobb.

Nem is gondolkoztam tovább, kopogás nélkül nyitottam be az ajtót, és lassan kitártam magam előtt. A férfi most is az ablakban ült, ölében egy könyvvel, amit Csokinyuszi tökéletes fekvőhelynek talált, és azon feküdve dorombolt. Talán ez miatt nem olvasott éppen Loki, hanem inkább a végtelenbe nyúló tájat bámulta. Észre se vette, hogy haboztam az ajtóban állva mielőtt becsuktam magam után. Végül nem akartam zavarni, hanem csak kikerestem a könyvem a kupacból és elnyúltam az ágyon. Nem telt el sok idő, amikor feltűnt, hogy a szerelmem a táj helyett engem néz mosolyogva. Mikor felpillantottam, az ő szája gyakorlatilag már fülig ért, zöld szeme pedig játékosan csillogott, de mégse mozdult meg, nehogy felébressze a kismacskáját.

- Ezt meg tudnám szokni- mondta halkan, ahogy mélyen a szemembe nézett. "Én is" akartam válaszolni, de még mielőtt egy hang kijött a torkomon, tudatosult bennem, hogy én nem leszek itt örökké. Fájdalom mart a szívembe, és inkább elfordultam, hogy ezt Loki ne vegye észre rajtam. Nem tudom, hogy észre vette-e a férfi, mivel szerencsére egy kopogás zavarta meg a csendet.

Meili lépett be az ajtón egy őr kíséretében, aki egy tálcát tett az ágyra, majd el is ment.

-Itt az ebéded, Loki. Ne haragudj, de most nem tudtam harapnivalót csenni a konyháról Csokinyuszinak, de majd még ma bepótolom- szólt a lány.

Megcsapta az orrom az ennivaló szaga és odapillantottam, majd felháborodva kaptam a tekintetem a többiekre.

-Ennyi kaját kapnak azok, akik be vannak zárva? Ebből egy gyerek nem lakik jól- ugrottam fel, mert az ennivaló az szent dolog- Gyere Meili, most megyünk szépen ennivalóért.

Gyors puszit nyomtam Loki szájára, aki csak nevetni tudott, amikor a kezénél fogva rángattam ki a szobából a barátnőmet. Nem vette észre, hogy ez inkább volt menekülés, mint kajaszerző akció. Amint becsukódott az ajtó, azonnal összezuhantam, és séta közben halkan sírni kezdtem a lelkemben lévő nyomás miatt. Végül leültem a folyosó falának döntve  a hátam, Meili pedig csendben mellém ült, és megvárta, amíg én kezdek el mesélni.

- Nem akarom itt hagyni ezt a helyet, pedig kötelező. Amint a Bifröszt használható lesz, nekem haza kell mennem. Annyira rossz, hogy mindkét világban megvan az életem, és egyiket sem tudom ott hagyni.

- Dehát Midgardon nem volt jó életed, nem?- kérdezte csendben.

- Nem volt tökéletes, és teli volt megpróbáltatásokkal, de ott van Richard bácsi, akit nagyapámként szeretek, és segítségre szorul. Halálra aggódhatja magát, hogy nem vagyok ott vele. És ott a boltja is, ahol szeretek neki segíteni.  De itt van Loki, te és az összes ember, aki elfogad és akiket el fogok veszíteni. Annyira nehéz- sírtam még jobban, és egy szót se tudtam szólni. Meili átölelt és hagyta, hogy kisírjam magam a vállán.

-Nem lesz semmi baj- motyogta halkan, hogy ne zavarja meg a csöndet,  ami beállt a folyosón.

Végül mély levegőt vettem és felálltunk, hogy újból a konyha felé induljunk. A maradék távot néma csendben tettük meg. Mindkettőnk magába fordulva próbált megoldást találni a problémámra, de se nekem, se Meilinek nem jutott eszébe semmi kézzel fogható.

A szakácsok éppen tanácskozást tartottak, ezért nem is akartuk őket zavarni, de amint megláttak, azonnal felcsillant a szemük. Magukhoz hívtak minket, hogy segítsünk dönteni, hogy milyen süteményeket készítsenek a bálra. Felsoroltak egy csomó nevet, de én csak felemeltem a kezem.

-Én nem ismerem az itteni süteményeket, sajnálom- léptem hátra egyet, és inkább ennivaló után néztem. Természetesen megengedték, hogy vigyek el valamennyi főtt ételt, így amíg Meili süteményeket választott, én egy tálcát megszedtem mindenféle gusztusos kajával Loki számára, sőt pár kisebb húst is csentem Csokinyuszinak. Elköszöntem, és Lokihoz indultam. Teljesen nyugodt szívvel rugdostam meg az ajtaját, mivel nem volt szabad kezem, hogy ajtót nyithassak. Végül a férfi beengedett, rám nézett, majd komor arccal elvette a tálcát, az ágyra tette, majd visszafordult hozzám és ma már másodszorra húzott oda magához, hogy kisírhassam magam a karjaiban, de most nem tudtam sírni, inkább kiélveztem az ölelést, mert sosem lehet tudni, melyik ölelés lesz az utolsó.

- Nem szeretnélek még egyszer kisírt szemekkel látni. Tudom mi fáj, és ne aggódj, meg fogjuk oldani a problémát együtt. Érted, Zoe? Együt- ismételte meg, majd lassan megcsókolt, és én hagytam neki. Percekig álltunk úgy az ajtóban, amikor egy macska nyávogása zavart meg minket. Mindketten a kismacskára kaptuk a tekintetünk, és azonnal ugrottunk, nehogy rámenjen az ételre. Végül inkább enni kezdtünk, és én közben megetettem Nyuszit is.

- Úgy érzem, ez a nap hosszabb, mint az összes eddigi az életemben. Annyi minden történt ma, és valahogy úgy érzem, hogy ennek közel sincs még vége- sóhajtottam nagyot, majd hátradőltem az ágyon. Loki mellém feküdt, én meg az oldalamra fordulva hozzá bújtam.

-Akármi történik, gyere ide, és itt biztonságban leszel- motyogta a hajamba és perceken belül elaludt. Arra sem ébredt fel, hogy Csokinyuszi a hasát kezdte el dagasztani, majd összegömbölyödve ő is elaludt. Végül az én szemhéjam is elnehezedett, majd álomba zuhantam.

Ezek után csak akkor ébredtem fel, amikor az ajtón kopogtattak. Lokira pillantottam, aki még aludt, szóval gyors kiugrottam az ágyból, hogy nehogy a következő kopogás felébressze őt. Az ajtó túloldalán Meili állt, és a saját szobámban egy gyors fésülködés után az étkező felé vettem az irányt. Nem voltam felkészülve egy újabb kínos, némasággal eltöltött evésre, de túl kell esni ezen. Meghallottam magam mögött Volstagg hangos nevetését, aki valószínűleg délután ért vissza egy küldetésről. Mosolyogva  fordultam hátra és vártam be őt, aki Hogun társaságában jött. Ha ők itt vannak, akkor nekem nem kell aggódnom a csend miatt vacsora közben.