✔A végzetem || Loki ff✔

2. rész

Az egész délelőttöm azzal telt, hogy leszedtem a falról az előző réteg sárga festéket. Délben kijött hozzám Richard bácsi, a lábán egyensúlyozva két tányérnyi tört krumplit meg rántott húst, és a lépcsőre ülve ott a friss levegőn ettük meg az ebédet. Tudom, hogy az öreg sokkal többet megtesz értem, mint amit meg kellene tennie munkáltatómként, de már az elején leszögezte, hogy ő nem azért vett föl, hogy ugráltasson engem.

Az öreg ebéd után elment, én pedig kiszolgáltam egy állandó vásárlónkat, aztán folytattam a bolt felújítását. Nagy nehezen a délelőtt folyamán előhalásztam egy létrát hátulról a szertárból, így már fent is elkezdhettem lecsiszolni a régi festéket, de a munkának ennek a részét mindig is unalmasnak találtam, szóval két óra után először dúdolgatni, majd halkan énekelni kezdtem. Sorban jöttek elő azok a dalok, amiket a nagyi tanított meg, de volt, hogy többször egymás után énekeltem el az altatódalunkat. Ha ezt énekelem, akkor mindig megnyugszik a szívem.

Hirtelen éles nevetés rántott ki a nyugalmamból pár méterre tőlem. Azonnal felismertem annak a fiúnak a hangját, aki korábban is kiszemelt magának a haverjával, és miatta vette Richard bácsi a fegyvert. A fegyvert, amit hanyagul ledobtam a kassza mellé. A fenébe. Rettegve néztem rá a három méteres létra tetejéről.

-Milyen jó kedved van, kis pacsirta. Kár, hogy nekem nincs. De lehetne. Mit szólnál egy menetre a raktárban? Az a nyomorék meg úgyse érdekel.

Hirtelen elkapott a méreg, és meggondolatlanul válaszoltam:

- Menj a fenébe, te szemét!

A körülbelül 25 éves pasi szeme elsötétült, és mielőtt bármit tehettem volna, ellökte alattam a létrát, és hatalmasat estem. A fejem nagyot koppant a betonon, és onnantól minden elsötétült.

-Zoe! Zoe! Ne aggódj a mentő már itt van, nem lesz semmi baj!- hallottam meg valahonnan messziről Richard bácsi hangját, aztán éreztem hogy megemelnek, majd éles fénnyel a szemembe világítanak.

-Bevisszük a kórházba, és ott megvizsgáljuk, de ne aggódjon, nem úgy tűnik, mintha kapott volna valami komoly sérülést- hallottam egy egyre tisztuló férfi hangot- A fejen szerzett sebek meg mindig komolyan véreznek, de pár öltéssel összeöltjük majd bent. Majd jelzünk, ha van valami. Mármint csak ha ön a lány hozzátartozója.

-Az unokám- mondta Richard bácsi, mire majdnem elnevettem magam. Meg is tettem volna, ha nem nyilallt volna bele a fejembe a fájdalom. Inkább meg se mozdultam, amíg a kórházba nem értünk. Persze azt megtettem, amire a mentősök kértek, de semmi felesleges mozdulat. Beérve megállapították, hogy nem tört el semmim, csak megzúzódott a vállam, amire ráestem, és van egy kisebb agyrázkódásom. A sebet a fejemen pedig összevarrták. Éjszakára bent tartanak megfigyelésen, majd reggel hazaengednek.

A rengeteg fájdalomcsillapítótól szinte azonnal ellazultam. A velem szemben lévő ágyon egy 17 körüli lány feküdt. Már itt volt, amikor én idekerültem, szóval ő nem tudom miért került be, de nem is köszönt, csak bámult.

Nem is törődve vele alváshoz készülődtem. Ha jól sejtem, sikerült is elaludnom, de álmomban ugyanebben a szobában voltam, de a lány helyett Richard bácsi feküdt, lábcsonkjai alatt teljesen átázott a matrac a vértől, és ráadásként még földrengés is volt.

Felébredtem és a földrengés folytatódott. Ja, nem. Csak a vállamat rázták. A doki az ágyam mellett állt sápadt arccal és rám, majd a szemben fekvő lányra nézett. -Elnézést, ez nagyon kellemetlen nekem, de arra kérem, hogy távozzanak. Maguknak nincs komoly sérülésük, viszont egy férfi tombol a belvárosban, és eddig körülbelül 50 sérült vár ápolásra, és már most sok az áldozat. Fel kell szabadítanunk a lehető legtöbb helyet a súlyos sérülteknek. Remélem megértik, és tudják, nem küldtem volna el önöket, ha egy kicsit is komoly problémájuk lenne- ezzel kirohant a szobából. Én a lehető leggyorsabb sebességgel másztam ki az ágyból, felvettem a ruháim, és köszönés nélkül távoztam. Az éjszaka közepén nem mehettem Richard bácsihoz, szóval rettegve indultam haza. A szüleimnél mindig is az éjszakák a legrosszabbak. Ezért szoktam magamra zárni a szoba ajtómat. Negyed órába telt hazatérnem, és közben sikerült kicsit megnyugodnom.

Csendben léptem be az ajtón, de szerencsétlenségemre anyám pont szemben ült velem a földön pár méternyire, és viszonylag józan tekintettel nézett rám, de azért egy félig teli vodkás üveg ott volt a kezében. Felemelte az arcához, meghúzta, aztán vádlón felém emelte.

-Ezért neveltünk fel te átok, hogy éjszaka érj haza? És mégis hol voltál? Csaknem kurválkodsz? Úristen ez milyen nyilvánvaló! És mégis milyen érzés, hogy már sokan jártak már benned, he? Bezzeg a pénzt megtartod magadnak, te hálátlan.

Nos, igen. Anyámnak ritka természete van. Általában részegen normálisabb, mert ha józan, akkor engem hibáztat, amiért nem ihat.

-Nem, anya. Mindig időben hazaérek, csak ma a festékboltnál történt egy kis baleset, látod?- mutattam bekötözött fejemre és a vállamra- És tudod jól, hogy minden fizetésem elmegy a számlára és az élelmiszerre. Érted, anya?- mondtam kicsit gúnyosan. Igen azt még nem is meséltem, hogy 16 éves koromig még áram és víz se volt a háznál, mivel a szüleim már babakorom óta nem dolgoztak. Ezért is voltam olyan sokat Obāchannál.

Anyám megelégelte, hogy nem rá figyelek, mire kiakadt, és hozzám vágta a kezében lévő üveget. Én azonnal le akartam guggolni, amint feltűnt a velem szembe repülő tárgy, de nem volt már elég időm. Viszont az üveg így nem a mellkasomat találta el, hanem az arccsontomat és éreztem, hogy az összevarrt sebem szétnyílik. A fájdalomtól vagy egy percig nem is láttam. Nem tudtam mit tenni, így könnyezve lerogytam a padlóra. Anya nem is hagyott időt összeszedni magam, hanem folytatta mondandóját.

- A te hibád, hogy így kell élnünk, még szép, hogy te hozod a pénz. Ha a hülye anyám nem szán meg téged, akkor több pénze maradt volna ránk. Kár volt elhozni téged az árvaházból.

Hitetlenkedve néztem rá. Ő egy pillanatra ijedt arcot vágott, de szinte azonnal összeszedte magát.

- Te miről beszélsz?- nyögtem.

- Jól hallottad, te nekem egy nagy senki vagy, csak egy árva, aki legalább egy kis pénzt hoz a házhoz.

Hitetlenkedve álltam fel és az ajtóig hátráltam.

-Ez lehetetlen!

Anyám pedig egy üres üveg után nyúlt, és hozzám vágta, de az mellettem a falon robbant szét, én pedig elbotlottam a sok üvegdarab közt és mindkét tenyerem égett a sok beleállt szilánktól. Sírva rohantam ki az ajtón. És egész éjszaka folytak a könnyeim. Nem voltam én az egyedüli sebesült ma. Az a bűnöző biztos sok embert megsebesített. Nekem nem volt komoly sebesülésem, de belül úgy éreztem, mintha meghaltam volna.