Egy csepp magány, egy csésze kávé BEFEJEZETT

12. Fejezet

Szeretem a munkám, mindennél jobban, csak néha van pár beteg, akik teljesen kikészítenek. Lehetetlen dolgokat kérdeznek tőlem, én pedig hiába próbálok nekik válaszolni, nem megy, mert amit mondok semmiféle garancia nincs rá.
– Akkor teljesen meggyógyultam?– kérdezte reménykedve a betegem.
– Nézze Mr. Hodgens, nem tudok magának semmi biztosat mondani, a műtét jól sikerült, nem tudok felhozni semmilyen elváltozást, de kockázat fenn áll a kiújulásra.–mondtam kimérten.
– Mi az, hogy kiújulhat? Nem műtött meg rendesen, most meg próbál beetetni, hogy ez így normális?– fröcsögte dühödten– Hát így állunk Dr. Martin? 
– Uram, ha kívánja behívhatom Dr. Anderson-t is, ugyanezeket fogja Önnek elmondani. Viszont a kiújulás megelőzhető, egészséges táplálkozással, sok rostos étel fogyasztásával, megfelelő folyadék bevitellel és testmozgással.–álcáztam idegességem egy mosollyal.
– Jó, elhiszem, de ez nem jelenti azt, hogy nem megyek el egy másik orvoshoz is!– tette fel mutatóujját fenyegetően.
– Ahogy Ön óhajtja, én megtettem minden tőlem telhetőt.– sóhajtottam, majd vettem le a kesztyűm és nyúltam egy másik párért.
– Nekem te ne feleselj! Kinek képzeled magad?– ordított .
– Uram, kérem fejezze be, mit szeretne, mit tehetek még Önért?–vettem fel újra az álmosolyt. 
– Meg kellett volna rendesen műtenie.– majd fogta magát és kiment.

– Nagyon jó, ő a hónapban a második idióta.– csattant fel Matilde.
– De Mrs. Jules  1 hete bent volt bocsánatot kérni és elmondta, hogy aznap nem vette be a gyógyszereit, azért kelt ki magából.
– Igaz, de ő nem fog elnézést kérni.– mutatott az ajtóra.
–Az ajtó? Nem is várom el tőle, jobb, hogy kiengedte azt az embert. Gondolj bele, mi lenne, ha összezárnának vele?– kérdeztem nevetve.
– 28 évesen gyerekesebb vagy, mint az unokaöcsém. De tudod, hogy nem úgy gondoltam.
– Persze, szóljak az igazgatónak? Vagy hagyjuk a francba?–sóhajtottam megint.

– Megyek, addig menj át az ügyeletre, nézd meg mi a helyzet.–adta ki az utasítást.
– Köszönöm, már indulok is.– mosolyogtam.

Mivel az egyik kollégám, aki ma az ügyeletet vitte volna lebetegedett, nekem kellett rendelnem a sebészeten és ügyelnem is egyszerre, ami, mondanom sem kell, nem könnyű feladat. Mikor megláttam, hogy kb. 25 kisgyerek van azonnal tudtam, valami járvány van kitörőben. –
– Jó reggelt kívánok!– köszöntöttem a szülőket– szervusztok– ezt már a gyerekhez intéztem.– Nézzék, fogalmam sincs, hogy miért nem küldtek előbb, elnézést a kellemetlenségért a kórház nevében. Nem tudom ki volt itt előbb, de esetleg van valaki, aki sürgősségi ellátásra szorul?– próbáltam oldani a feszültséget a mosolyogva. Néma csend.– Rendben ez remek hír! Ez esetben várom, aki első volt.– majd bementem és az első kisfiú már jött is utánam az apukája kíséretében.
–Üdv, Dr. Martin.–nyújtottam kezet az apukának.–Szia, téged hogy hívnak?– kérdeztem a kisfiút.
–Sh-sh...– már lehervadt az arcomról a mosoly, hogy még itt is kísért és nem hagy nyugodni, hogy a gyereket is Shawn-nak hívják, amikor befejezte . – Sherman.
– Nagyon örülök, mi a panasz?– néztem az apukára.

– Éjjel lázas volt és két napja köhög.–mondta.
– Értem, gyere megvizsgállak.– paskoltam meg a vizsgálóágyat. – Ez picit hideg lesz.– majd a mellhasára helyeztem a sztetoszkópot.

5 óra múlva

-Következő!– kiáltottam ki, még mindig az ügyeleti vizsgálóból. Főként ovisokat és kisiskolásokat vizsgáltam, de most három 14 év körüli lány jött be a rendelőbe.
– Sziasztok, miben segíthetek? Hogy-hogy hárman?– néztem értetlenkedve.
– Hello!– mondták kórusban.– Te vagy Shawn Mendes barátnője, ugye? – néztek rám csillogó szemmel. Nem ehhez vagyok szokva, még a picik sem tegeznek le, nemhogy a tinik. Nem is értem.
– Hát, én Dr. Martin vagyok. Van valami panaszotok, megvizsgáljalak titeket? Nem tudom miért jöttetek.– ráztam a fejem. 
– Ő az, Dorothea Martin a neve.– súgtak össze, mintha nem hallanám. 
– Mi csak autogramot és képet szeretnénk.– mondta az egyik lány flegmán.
– Élőben még szebb vagy, mint a képeken.– bámult rám a másik Shawn-rajongó. 
– És tényleg nagyon kedves vagy. –mondta a harmadik.
– Köszönöm, de ez a munkahelyem, kint még van egy csomó beteg, akiket el kell látnom. Nem fotózkodhatok veletek most, sajnálom. Ez egy kórház, elsők a betegeim. Nagyon sajnálom.– csempítettem le a szám, mintha tényleg annyira bánnám.
–Oh, oksi. Akkor majd máskor.– az kezdeti lelkesedés eltűnt arcukról, csalódottak lettek, nagyon csalódottak. Nem bírom nézni, ha valaki miattam lesz szomorú.
– Most nem csinálhatok képet, de fél óra és lejár a munkaidőm. Ha egy óra múlva a főbejáratban lesztek, ígérem megcsináljuk és addigra rendbe szedem magam, hogy nézzek ki valahogy.– mosolyogtam.
– Te így is gyönyörű vagy.
– Aranyosak vagytok, de most menjetek. Később találkozunk, sziasztok!– nyitottam ki az ajtót.
– Szia– köszöntek el kórusban.

1 óra múlva

Miután mindenkit elláttam és megérkezett az éjszakás kollégám, bemenetem az orvosi szobába. levettem az egyenruhám, felvettem azt amiben reggel jöttem, ami egy kék, óriási virágokkal díszített térdig érő szoknyából, egy fehér hosszú ujjúból és ugyanabból a barna szandálból állt, ami a kávézóban volt rajtam. Kicsit feldobtam a sminket, a hajam kiengedtem, felkaptam a táskám és már mentem is kifelé. Enyhe sokkot kaptam, amikor megláttam, hogy nem csak a 3 lány van ott, hanem több, mint 50. Jól van Dorothea Elizabeth Martin, ezt jól elintézted. 
– Szia, nagyon tetszik a stílusod, csinálunk egy képet?– kérdezte a legbátrabb lány, telefonjával a kezében.

– Persze és köszönöm.– majd a kamerába mosolyogtam és már kész is volt a kép, egy pillanatra láttam a képet, elégedetten konstatáltam, hogy egész jól festek.

Majd így ment ez kb. fél órán keresztül. Mindenkivel váltottam pár kedves szót, általában megdicsértek, hogy nagyon szép vagy és aranyos, már értik miért választott Shawn. Erre nem mondtam semmit, csak megköszöntem udvariasan. Nem beszélhettem a kapcsolatunkról, nem cáfoltam és nem is erősítettem meg. Tudtam, hogy nemsokára lesz egy interjú, ahol mindent elmondunk, vagyis reméltem. A telefonom folyton rezgett, nem mondom, hogy nem használtam az intsagram-mot, meg a többi közösségit, de nem vittem túlzásba. A profilom nem privát, hogy megtaláljanak különböző kórházak, orvosi rendezvények stb. Viszont ma amikor megnéztem az oldalam, láttam, hogy 63 bejegyzésben meg lettem jelölve és a 2000 követőről a szám 10000-re ugrott. Megnéztem pár posztot, a legtöbbön tűrhetően néztem ki, bár voltak olyanok is, amin nagyon furcsa volt az arckifejezésem, a túlnyomó többség leírásként olyanokat írt, hogy OMG találkoztam Dorothy-val, nagyon kedves élőben is, gyönyörű, Shawn örülhet, hogy ilyen barátnője van és hasonlók. Mikor a tömeg eloszlott hívtam egy taxit és elmentem haza. Nem gondoltam, hogy otthon mi fog rám várni. Nagyon nem erre számítottam...