Egy csepp magány, egy csésze kávé BEFEJEZETT

22. Fejezet

–Mit szeretnél venni pontosan?– kérdezte Shawn, miközben a boltok előtt sétálgattunk.
–Néhány elegáns ruhát, meg ami megtetszik.– vontam vállat. – Miért érdekel?–néztem rá furán.
– Csak kérdeztem.– mondta lazán.

– Menjünk be oda!– mutattam az egyik kedvenc boltom felé.
– Nekem mindegy, csak siessünk.– nevetett zavartan.

Shawn leült egy padra és a telefonját kezdte nyomkodni, én pedig belevetettem magam a vásárlásba. Először egy gyönyörű sötétkék csoda maradt a kezemben, hogy majd viszem próbálni, majd találtam egy enyhén Audrey Hepburn stílusú fekete ruhakölteményt is. Aztán áttévedtem a hétköznapi ruhákhoz. Végül rájöttem, hogy szükségem van Shawn-ra, így szóltam neki, hogy jöjjön.

– Miért kellek?– kérdezte fájdalmas arckifejezéssel.

– Meg kell mondanod, hogy jól áll-e rajtam néhány ruha vagy sem.– húztam magammal a próbafülke felé.
– Oké.– sóhajtott.

Először a normális darabokat mutattam meg neki, kivétel nélkül mindegyikre azt mondta, hogy szép, tetszik, hozhatod. Nem is tudom, mit vártam tőle. Aztán felvettem a kék ruhát, ami a vádlim közepéig ért és gyönyörűen ki volt merevítve a szoknya része.
– Dor ez csodálatosan áll. Gyönyörű vagy benne.–mondta mosolyogva.
– Köszönöm.–mosolyogtam kedvesen. Ez után még egy halvány rózsaszín és egy lila ruha volt rajtam, de mindkettő már egy hétköznapibb stílust képviselt. Végül 5 nadrág, 2 szoknya, 8 blúz, 3 ruha és a sötétkék csoda jött velem.

– Ez viszonylag gyors volt.– fújta ki a levegőt Shawn.– Rohadt meleg ez a paróka, esküszöm leveszem.– mérgelődött.
– Tulajdonképpen nekem sem a legkényelmesebb.–húztam a számat.– Ígérem, sietek, már a neten kinéztem a cipőt, megkeresem, kifizetem és mehetünk is.– próbáltam jobb kedvre deríteni.
– Kint megvárlak, beszélnem kell Andrew-val.– mondta gondterhelten.
– Rendben, gyors leszek, ígérem.– pusziltam meg az arcát, majd láttam, hogy tetszik neki, így megismételtem, aztán bementem a boltba.

– Végeztem.– léptem hozzá közelebb, majd láttam, hogy telefonál és elhalkultam.
–Bocsi, csak Andrew volt.– rázta a fejét.– Koncert, koncert, interjú és a változatosság kedvéért koncert. Elegem van.– fakadt ki.
– Semmi baj.– mosolyogtam rá, miközben végigsimítottam erős karján.– Minden rendben lesz.– majd beugrott, hogy az előbb mi segített, így gyengéd puszit leheltem arcára, mire átölelt és homlokon csókolt.

– Szeretlek Dor.– suttogta.

– Én is téged.– majd még szorosabban öleltem.Így állhattunk vagy 5 percig, majd kihámozta magát az ölelésemből és meglóbált egy fehér zacskót.

– Hoztam kínait.– vigyorgott.
– Oké, csak menjünk vissza a kocsihoz, leszakad a karom.–nyöszörögtem.
– Basszus, milyen hülye vagyok.– csapta magát homlokon.– Add ide azokat.– mutatott a szatyrokra, amik a kezemben voltak.
– Köszönöm. Majd hozom én a kaját.–mosolyogtam.

– Szóval, mit is mondtál a szobádról?–kérdezte miközben beültünk a kocsiba.
– Azt, hogy majd meglátod.– mosolyogtam.– Ne légy kíváncsi, nem olyan nagy szám.
– Minden nagy szám, aminek köze van hozzád.–erre a kijelentésre annyira zavarba jöttem, hogy hirtelen nem is tudtam mit mondani. Így gyorsan témát váltottam.
– Megyünk vissza a hotelbe?–kérdeztem, miközben kikanyarodott a plaza parkolójából, vagyis csak próbált.
– Az lett volna a terv, ha nem lenne akkora dugó, hogy nem tudok kifordulni sem.–sóhajtott. –Ez körülbelül 3-4 óra lesz...– csóválta fejét rosszallóan.
– Nem baj.– vontam vállat.– Nézd a jó oldalát.– mosolyogtam.– Meg van oldva a vacsoránk, nem marad el.– vigyorogtam izgatottan.
– Ezt nem egészen értem.– nevetett kínosan.

– Ahj Shawn, neked mindent el kell magyarázni?– tártam ki a karom kérdőn.– Itt fogunk ülni a kocsiban majdnem 4 órát, a kaja a hátsó ülésen.
– Basszus Dor, igazad van.– derült jobb kedvre.– Mondtam már hogy te egy zseni vagy?
– Még nem...– pirultam el és hajtottam le a fejem.

– Akkor itt az ideje.– nyúlt hatalmas kezével az államhoz és maga felé fordította, hogy ránézzek.– Ezért szeretlek Dor.– mosolygott rám.
– Én is szeretlek.– döntöttem a fejem a vállára, majd hirtelen éles fájdalom nyilallt a fejbőrömbe.–Áu!–kiáltottam fel, mire Shawn aggódni kezdett.
– Mi a baj?– nézett rám ijedten.
– Semmi, csak a rohadt paróka.– téptem le magamról hisztérikusan.– Te is levehetnéd, jobban nézel ki nélküle.
– Máris.– majd megszabadult a szilikondarabtól, miközben nevetett. Haja a paróka alatt nagyon vizes lett, csapzottan tapadtak kósza tincsei a homlokára és nyakára.

– Tiszta víz vagy.– temettem arcom a tenyerembe.
– Mi történt?–kezdett megint aggódni.–Miért nem nézel rám?
– Shawn, annyi áldozatot hozol értem. Én ezt nem tudom neked meghálálni.– csóváltam a fejem.– Ez most nem olyan nagy dolog, de ha én nem vagyok, akkor nem ülnél itt a kicseszett dugóban és nem lenne csurom víz a hajad.– fakadtam ki.– Én ezt nem érdemlem meg, nem kéne ennyit szenvedned miattam...
– Dorothea Elizabeth Martin, a világ legnagyobb humanistája, aki nem képes elhinni, hogy ez mind elenyésző amellett, amit ő nyújt az emberiségnek és nekem is. A nő, aki tökéletes, mégsem hiszi el.– mondta diplomatikusan, mire kérdőn néztem rá.– Ez az igazság, ne nézz így.

– De...

– Semmi de.– vágott a szavamba ellentmondást nem tűrő hangon.–Hol a kaja?– ráncolta a szemöldökét, mire felnevettem.
– Már megint a kaján jár az eszed.–csipkelődtem.
– És még sok minden máson, csak jobb, ha arról nem tudsz.– kacsintott kacéran.
– Jézusom, ezt most hagyd abba.– masszíroztam az orrnyergem.– Kérem vissza a lovagias Shawn-t, nincs szükségem a perverz énedre.
– Igenis, Lady Martin.– vágott savanyú képet, a briteket kifigurázva.
– Na azért nem ennyire.– nevettem újra.
– Hogy ennek a kisasszonynak semmi sem felel meg.– rázta a fejét.

– Itt a kajád.– raktam az ölébe a kis dobozt.–Hol vannak a pálcák?– kérdeztem.

– Villát kértem.– rántott vállat.– Nem tudok pálcikával enni.
– Na majd megtanítlak egyszer. Itt a villád.– adtam a kezébe.

– Köszönöm.– ajándékozott meg egy hálás mosollyal, majd elkezdett rezegni zsebében a telefonja.– Bocsi, fel kell vennem.
– Csak nyugodtan.– legyintettem.

– Igen? Itt Shawn Mendes.–sóhajtott, majd a telefonja kapcsolódott a kocsihoz, így tisztán hallottam az élces férfihangot a vonal túlsó oldaláról.
– Üdv, itt Franklin Boots.– szólalt meg.
– Miben segíthetek?– vette elő a hivatalos hangnemet.

– A szerződés meghosszabbítás ügyében keresem. Mikor tudna bejönni?–kérdezte Mr. Boots.
–Legkorábban hétfőn, ha Önnek megfelel.
– Hétfőn 8-ra várom. Viszhall.–majd letette, Shawn el sem tudott köszönni.

– Modortalan.– motyogta Shawn, majd telefonját a hátsó ülések irányába hajította.
– Megkérdezhetem, hogy milyen szerződésről volt szó?– néztem rá kíváncsian.
– Hát persze.– váltott hangnemet. Sokkal kedvesebben beszél velem, mint a többi emberrel, ez marha nagy elégedettséggel tölt el.– A szerződésem a kiadóval, ami oda köt, tudod.

– De ezt nem Andrew-nek kellene intéznie?– ráncoltam a szemöldököm.
– Mr.Boots a kiadó vezetője, szinte én tartom el a bevételem százalékaival. Fontos neki, hogy ott maradjak, belőlem él.– magyarázta.
– Akkor miért nem beszél veled normálisabban?

– Ilyen, így fogadtam el. Hétfőig ki kell gondolnom mi legyen.–sóhajtott.
– Hogy érted?– néztem furán.
– Erről beszéltem, hogy lassan szeretnék visszavonulni. Ha ezt aláírom, akkor 5 évig még a szakmában kell lennem.– mondta gondterhelten.
– De nem úgy volt, hogy akkor hagyod abba, ha lesz kiért visszavonulnod?