– Szeretlek Dorothea Elizabeth Martin! – kiabált utánam. – Főleg, ha palacsintát csinálsz...
– Én is téged Daniel Douglas Martin. – nevettem hangosan. – Főleg, ha csendben maradsz. – a testvéri idill egyetlen rossz oldala az volt, hogy nem tudtam mi van Shawn-nal És Line-vel, így amint a konyhába értem első dolgom volt megnézni, hátha megérkezett már a várt üzenet...A kijelzőn az időn és a mi dátumon kívül nem láttam semmit, így gyorsan feloldottam a zárat, majd írtam Shawn-nak.
Én: ?
A válasz szinte azonnal érkezett.
Shawn: Minden ok, de még nem végeztünk.
Ennyivel el is intézte, nem írt többet. Mondjunk én sem erőltettem meg magam, megértem. Vállat vontam, majd a hűtő felé vettem az irányt, kivettem a hozzávalókat, majd nekiláttam a sütésnek.
– Tudtam, hogy nem bírod ki, hogy ne írj neki.– lépett mellém Daniel.
– Hagyj már Dan.– vágtam fájdalmas képet.– Megbeszéltük, hogy ír, de nem írt, így nekem kellett.
– Azért ne légy kapcsolatfüggő házisárkány.– nevetett, miközben egy csipet lisztet szórt a vállamra.
– Hé! Most viccelsz, ugye?– söpörtem le a port magamról.
– Nem, nem szoktam.– mondta teljesen komolyan.– Daniel...– húztam össze a szemem.– Ha nem holnap lenne az esküvőd behúznék egyet.– méregettem megjátszott dühvel.
– Megnézném az alig 50 kg-dal.– horkantott.
– Azért szeretlek, na.– öleltem át, amint rögtön viszonzott. Persze, mert közben sütőport szórt a hajamba...– DANIEL DOUGLAS MARTIN, EZT MÉGIS HOGY KÉPZELTED?– ugrottam a hátára. Viccesen nézhettünk ki, egy 28 éves nő, aki nem mellesleg orvos épp a bátyát ütögeti, aki 36 éves és másnap lesz az esküvője és ügyvéd. Üdvözlet Martinéknál.
– Dorothea, fejezd be.– hámozott le magáról nevetve.– Jó, oké, csak tudod milyen jól esett most ez?– sóhajtottam.– Olyan volt, mintha újra 10 éves lennék.
– Még akkor is az én pici hugicám leszel, a 70 évesen együtt ülünk majd az öregek otthonában, miközben az unokáinkról mutogatunk képeket.– mindig ezt mondja, amikor valami nagyobb mérföldkőhöz érkezünk. Jelenleg ez az ő esküvője.
– Tudom.– öleltem át. Ilyenkor mindig elgondolkozom ezeken a szavakon. Eddig úgy voltam vele, hogy ha minden kötél szakad, Daniel ott lesz nekem. Ő az egyetlen, akit sosem tudok eltaszítani magamtól, mert mindig ott van nekem és nem hagyja, hogy a padlón legyek. Igen, valahogy 3 héttel ezelőttig ezt gondoltam, aztán utána megjelent Shawn. Most ő is legalább olyan fontos, ha nem fontosabb számomra, mint Daniel. Mert ő is mindig ott lesz nekem, hiszen megígérte.– Hahó, itt vagy Dorothy?– lengette szemeim előtt a kezét, mire feleszméltem gondolataimból.
– Mi? Persze.– nyeltem le könnyeimet.
– Már megint majdnem sírsz, kezdem azt hinni, hogy te is terhes vagy.– próbált nevettetni.
– Hát, biztosan nem.– mosolyodtam el.– Amilyen hisztis vagy, ki sem bírnád a szülést...– forgatta a szemeit.
– Kell a palacsinta vagy még szeretnél beszólogatni?– mondtam kezemben a habverővel.
– Meg sem szólalok többet.– tette fel kezeit védekezően, mire elmosolyodtam.
– Most meg olyan, mint amikor hazajöttél hétvégénként a lakásodból, amikor még egyetemista voltál, én meg otthon laktam.– ma nagyon nosztalgiázós kedvemben vagyok.– Igazad van. Emlékszel, amikor anyáék elmentek valami estélyre és azt hittük egyedül leszünk, így rendeztünk egy bulit, majd a nagyi megjelent az ajtóban? Mi meg csak ott álltunk, hogy lebuktunk, és annyit mondott, hogy "Nyugi, majd én falazok nektek."– kezdett bele ő is.
– Ő volt a legjobb nagyi a világon. Kár, hogy holnap nem lehet velünk.– biggyesztettem le az ajkam. Túl voltam már a nagyi halálán, de akkor is nehéz róla beszélni. És innentől kezdve nem volt megállás, végigbeszéltük az összes gyerekkori emléket, attól, hogy a nappaliban rákentünk a falara a csokit, egészen addig, hogy én nem tanultam az egyik nagyobb dolgozatomra, mert Dan szívét ápolgattam, hiszen összetörték. Ott ültünk a házukban az étkezőben és beszélgettünk. Idejét sem tudom, mikor volt ilyen utoljára.
ESTÁS LEYENDO
Egy csepp magány, egy csésze kávé BEFEJEZETT
Fanfic,,- Annyira sajnálom, ne haragudj! Engedd meg, hogy vegyek neked egy másikat! - mondta bűnbánó arccal az idegen srác. - Semmi baj. - mosolyogtam, miközben a fekete nedű által okozott barna foltot próbáltam letisztogatni a fehér köpenyemről, több-ke...