Egy csepp magány, egy csésze kávé BEFEJEZETT

27. Fejezet

  – Szeretem őt, mindennél jobban.– sóhajtottam, miközben arra gondoltam, hogy épp átölel.– Szerelmes vagyok belé. Menthetetlenül imádom a lényét, a személyiségét... 

– ...mindent ami hozzá köthető, vagy vele kapcsolatos. Szeretem, hogy megért és mindig meghallgat,hogy számít neki a véleményem. Mellette önmagam lehetek, nem kell vissza fogni vagy megjátszani magam, feltétel nélkül szeret és elfogad.– áradoztam. 
– Tetszik, hogy ennyire szeretitek egymást. Shawn szinte ugyanezeket mondta el rólad, persze kiegészítve a külsőségekkel, hogy mennyire szép vagy meg hasonlók.– kijelentésére letörölhetetlen mosoly terül el arcomon.–Neki azért számít, hogy hogy nézel ki. Szerintem, ha csúnya lennél, tuti nem hívott volna meg egy kávéra.
– Ez gonosz volt.– néztem morcosan. Mégis letörölhető volt az a vigyor.
– Nem, csak elmondtam, amit gondolok.– vont vállat.– Nagyon is korrekt volt.
– Mondod te. Én meg azt mondom, ha nem lennél ennyire arrogáns, akkor nem csak kettő normális kapcsolatod lett volna.– vettem elő a kötekedő Dorothy-t.
– Meglehet. De mondom, ha nem néznél ki úgy ahogy, nem kellenél Shawn-nak.– mondta gúnyosan.
–Tudod mit?– csattantam fel.–Nem érdekel, nem a te véleményed számít, hanem Shawn-é.– dőltem hátra elégedetten, karba tett kézzel.– Ő pedig sosem mondana ilyet.
–Bocsáss meg, ezt ki kellett próbálnom.– nevette el magát.
– Mit?– esett le az állam.
– Tudtam, hogy ha igazán szereted és megbízol benne, akkor nem hiszel nekem, egyébként meg, kíváncsi voltam arra, hogy tényleg nyugodt tudsz-e maradni vita közben.–mondta, miközben bámult ki az ablakon.– Jók a módszereim, nem?
– Ez azért tényleg nagyon nagyképű volt.– vetettem oda egy lesajnáló pillantást.– Nem illik más idegrendszerével és érzéseivel szórakozni.
– Attól, hogy nem illik, még lehet.–ivott a vizébe.
– Kezd múlni a gyógyszer hatása és ezért jöttél elemedbe? Vagy mi történt?– néztem felhúzott szemöldökkel.
– Ilyen vagyok, ha elengedem magam.– tette le az üveget.– De attól még beszélgethetünk.
– Ezek után nincs kedvem.– ráztam a fejem.– Azt hittem kedves vagy, erre megvillantottad a fogad fehérjét. Nem szeretem, ha ilyen egy ember. 

– Bocs, túlzásba estem.– szégyellte el magát.
– Ne nem mondod.– forgattam a szemem.–A barátnőiddel is így beszéltél?– váltottam témát.

– Ja, néha.– felelte lazán.

– Légy már egy kicsit úriember, úgy mint velem eleinte. Nem tudom mi ütött beléd, de olyan, mintha két külön ember lennél.– néztem furán.

– Basszus, ennyire látszik?– igazította meg zavartan a szemüvegét.

– Mi látszik?– ijedtem meg.

– Van egy betegségem, amire valami olyan gyógyszert szedek, hogy néha furán viselkedem. Így alakult ki a második személyiségem.– mondta szégyenkezve.
– Jézusom Andrew.– tetettem együttérzést.– Annyira sajnálom, ha tudom, nem kezdek el így beszélni veled.– mondtam bűnbánóan.– De megint elfeledkeztél róla, hogy orvos vagyok.–tettem karba a kezem.–Ilyen gyógyszer nincs, maximum mentális betegség, de akkor nem ülnél épp egy gépen.
 – Basszus, pedig eleinte úgy tűnt, hogy elhiszed.– nevette el magát.

– Szerinted ez vicces? Mert szerintem rohadtul nem.– ráztam a fejem.

– Bocsánat, néha tényleg elszállok magamtól. Ne haragudj, amikor elkezdtem ezt csinálni ne figyelj rám és engedd el a füled mellett minden beszólásom.– mondta már komolyan.– Gyakran rám jön az 5 perc.– nevetett zavartan.
– Nem haragszom.– felálltam és elindultam a mosdó felé.– Ha megbocsátsz...– mutattam az ajtó felé.
–Menj csak.– nyúlt újra az üveg víz után.

Miután megmostam a kezem a kilincs felé nyúltam, hogy vissza megyek Andrew-hoz, de meghallottam a két pincérlány beszélgetését.
– Láttad hogy néz ki, mint egy csöves!– kuncogott az egyik. 

– Ja igen, meg valami baromságról kezdett el beszélni, csoda, hogy Shawnie még nem csapta le az okoska megnyilvánulásaiért...– ekkor nem bírtam tovább kimentem.

– Sziasztok. Szerintem még nem mutatkoztam be.– mosolyogtam kedvesen.– Dorothea csöves okoska Martin.– mondtam mintha mi sem történt volna.
– Nem úgy gondoltuk...– hajtotta le a fejét a szőke lány.

– Legközelebb azért nézzetek körbe, hogy hol vagyok, mielőtt kibeszélnétek.– mondtam még mindig mosolyogva, mint csak azt közöltem volna, szép időnk van. Néha meglepődöm magamon is, hogy mikre nem vagyok képes. Ezek után visszamentem Andrew-hoz. 

– Nagy baj lenne, ha aludnék?– kérdeztem félve.

– Nem, dehogy. Csak nyugodtan.–legyintett.
– Köszi.– dőltem hátra nyugodtan, miközben behelyeztem a fülhallgatóm. Vajon mit indítottam el? Hát persze, hogy Shawn egyik dalát. Néha annyira szánalmas vagyok...

Amint felcsendült az első akkord, lehunytam a szemem és nekiálltam agyalni. Az az előbbi eset a két utaskísérővel, nem tudom, hogy miért viselkedtem így, de nem bántam meg. Sőt büszke voltam magamra, újra és újra végigjátszottam a fejemben a rövid kis párbeszédünket, majd ennek következtében elégedett vigyor ült ki az arcomra. Aztán Andrew-n gondolkoztam, próbáltam megoldást találni a viselkedésére, arra, hogy miért ilyen kétszínű, egyszerűen képtelen vagyok feldolgozni, hogy egy emberrel beszéltem, mégis teljesen más érzéseket váltott ki belőlem. Eleinte szimpátiát, majd az egész átment szánakozó dühbe. Hogy hogy? Fogalmam sincs, így sikerült, nem életem legszebb ismerkedése, főleg úgy, hogy a legszebben már túl vagyok. Ekkor beugrott Shawn és pont azt a sort énekelte, hogy When you fall asleep tonight, just remember, that we lay under the same stars... (Amikor este elalszol, csak emlékezz, hogy ugyanazon csillagok alatt fekszünk.) Annyira szeretem Őt, nem is tudom nélküle elképzelni az életem. Hihetetlen, hogy pont én. Millió másik lányt leönthetett volna, de én voltam a szerencsés. Ezekkel a kellemes gondolatokkal aludtam el, miközben azt ismételgettem magamban, hogy ugyanazon csillagok alatt fekszünk. Mennyire illik a dal a jelenlegi helyzetünkre...