Egy csepp magány, egy csésze kávé BEFEJEZETT

45. Fejezet

– Akkor most én eszek, délben meg majd eszünk együtt, jó Baba?– nézett rám.
– Olyan aranyos, amikor becézgetsz.– olvadoztam.
– Tudom, azért csinálom.– nevetett fel.– Lehet kapni valahol fánkot vagy muffin-t?
– Cukorbeteg leszel és el fogsz hízni.– ráztam a fejem rosszallóan.
– Ott van egy pékség!– kiáltott fel boldogan.
– Megőrjítesz Shawn Peter Raul Mendes.– fogtam a fejem gondterhelten. 

Shawn 5 perccel később elégedett mosollyal az arcán és két csokis muffin-nal a kezében lépett ki az ajtón.

– Hoztam neked is!– nyújtotta felém az egyiket.

– Aranyos tőled, de köszönöm nem, nem eszem szemetet.– ráztam a fejem már a sütemény illatától undorodva.
– Dor, te mit szeretsz? A kínain kívül, mert bármit eszünk, vagy hozzá se nyúlsz vagy turkálod. Egyszer sem láttalak még jóízűen enni.– harapott a szénhidrát bombába.

– Nem szeretek enni, ennyi.– kezdtem a földet pásztázni.
– Nem csak ennyi, látom rajtad.– fordult felém.– Nekem bármit elmondhatsz, tudod.– nézett rám biztatóan.

– Jó, de üljünk le... Ez így nem fogom menni.– szomorodtam el.

– Ennyire nagy a baj?– kezdett aggódni.
– Nem, dehogy. Csak nehéz róla beszélni.– sóhajtottam.– Szóval volt egy betegségem, már meggyógyultam, de van, hogy újra előjönnek a tünetek.

– Anorexiás voltál?– nyelt nagyot.
– Nem, ez egy annál jóval enyhébb betegség és nem a testképzavar miatt alakul ki. A lényege, hogy félek a hízástól és undorodom a legtöbb ételtől. Nem merek rendesen enni, mert úgy érzem el fogok hízni, pedig tudom, hogy ez nem így van. Röviden ennyi.– töröltem le egy könnycseppet.

– Dor, miért nem mondtad el eddig? Nem nyaggattalak volna az evéssel.– sütötte le szemeit.

– Nem tudhattad, ne emészd magad. Most a tüneteim újra gyengülnek, az elmúlt egy hónapban kicsit többet eszem, próbálom nem túlzásba vinni a mozgást és figyelni az adagokra. Jó hatással vagy rám.– mosolyodtam el.

– Jó ezt hallani.– simította meg az arcom.– Basszus, paparazzók. Menjünk!– rántott fel a padról.

– Hová megyünk?– néztem ijedten.

– Keresünk egy ékszerboltot.– felelte, miközben a karomat fogta és olyan tempóban lépkedett, hogy szinte futottam utána.
– Van egy 2 utcára innen, de ne siess ennyire.– próbáltam visszahúzni, sikertelenül. 

– Ne haragudj.– lassított.– Csak tudom, hogy nem szereted, ha fotóznak, neked akarok jót.

– Shawn, engem annyira nem zavar. Miattam nem kell elrohannod mindenhonnan.

– Na, merre van az ékszerbolt?– szólalt meg pár perc után.

– Itt.– álltam meg a tipikus téglaépület előtt.

– Hölgyem.– nyitotta ki nekem az ajtót, amit egy mosollyal háláltam meg.
– Jó napot, miben segíthetek?– lépett elénk egy 60-as éveiben járó, igencsak ősz férfi.
– Karkötőt és gravíroztatható medált szeretnék. Ezekhez hasonlót.– mutatta fel csuklóját, majd megemelte az enyémet is.  
– Hm, biztosan akad hasonló, egy pillanat és visszajövök.– ment hátra, majd fél perccel később, szinte a mieink pontos mását tartotta kezében.– Nagyon népszerű mostanság, ha jól tudom, valami énekes csináltatott először magának és a barátnőjének.– kijelentésére mindketten kuncogni kezdtünk.– Valami baj van?
– Nem, dehogy.– legyintett Shawn.– Lehetséges, hogy most gravírozza bele a neveket?
– Persze, mi legyen rajta?– kérdezett vissza.

– Line és Dan.– szólaltam meg én is.
– Rendben. Egy órán belül kész, csomagoljam is?– nézett kérdőn az öregúr.
– Legyen szíves, egy órán belül itt vagyunk értük.– mosolygott a kezemet szorongató férfi.
– Viszlát!– mondtam, miközben elhagytuk az üzletet. Kint két újabb paparazzo jelent meg, de nem tulajdonítottunk neki nagyobb jelentőséget.

– Van valahol kínai étterem?– érdeklődött Shawn.

– Igen, de ahhoz metrózni kell. Mutatom az utat, gyere.– kezdtem el húzni magam után.
– Nem szállhatok tömegközlekedési eszközre, meg van tiltva. Nagyon veszélyes, mint ismert ember. Össze vagy zárva egy kisebb tömeggel, nem tudsz hová menekülni.– vágott ijedt képet.–  Hívok taxit.– vette elő mobilját. 
– Rendben, nekem mindegy.– vontam vállat.– De most majd megtaníthatlak pálcikával enni.– terült el vigyor az arcomon.
– Igen, mindenképp.– nevetett.

A taxi 5 percen beül meg is érkezett, így nem igazán unatkoztunk a júniusi délelőttön.
– Hello, egy címet kérn...– a fiatal férfi felismert minket.– Shawn és Dorothea? Kérhetek egy képet?
– Természetesen.– ültünk be hátra, majd gyorsan lőtt egy képet.
– Ez hihetetlen, Shawn imádom a dalaid, most is a legutóbbi albumod megy.
– Ennek nagyon örülök.– mosolygott kicsit erőltetetten.
– És Dorothea, ne vedd tolakodásnak, vagy ilyesmi, de nagyon szép vagy.
– Köszönöm.– mondtam kicsit zavartan. Láttam, hogy Shawn-ban felmegy a pumpa, de nem szólt semmit. 
  – Akkor jártok, vagy mi van köztetek?– tett fel egy elég intim kérdést.
– Nem mondhatunk semmit a kapcsolatunkról.– válaszoltam nyugodt hangon.

– Ó, akkor, elhívhatlak valahová?– nézett a visszapillantóból rám.
– Nem.– mondtam határozottan. 
– Miért nem?– folytatta a taxis, kezdett feszélyezni a helyzet, segítségkérően Shawn-ra pillantottam.
– Fejezd be, nem a te dolgod!– mondta idegesen Shawn.
– Nem tudom, miért nem lehet felvállalni, ha együtt vagytok, vagy csak barátok vagytok, de van valakitek...
– Nem tudom, hogy neked mi közöd ehhez.– kezdtem én is ideges lenni.
– Eljössz velem kávézni?– tette fel újra a kérdést.
– Nem és ugyanez lesz a válaszom újabb fél perc múlva is.– fröcsögtem.
– Jól van cica, akkor mi az árad?  
– Ezt te sem gondoltad komolyan, Dor a barátnőm és nem fog leállni semmilyen rámenős idiótával, mert ő nem egy ribanc, akit pénzért vehetsz meg, ne szólj hozzá többet! Egyetlen szó és elbúcsúzhatsz a munkádtól és a sebmentes arcodtól is, most pedig itt, ahol vagyunk megállsz, itt van 20 font, biztos elég. A visszajárót tartsd meg, vegyél rajta valami kurvát, akinek bejön az ordenáré stílusod, de hagyd a barátnőm. – mondta megemelt hangszínen.– Szállj ki Dor!– szó nélkül tettem, amit kért. Tudtam, hogy nagyon ideges, nem mertem szólni semmit.

– Minden oké?– ölelt át a járdán.
– Igen.– léptem hozzá még közelebb.– Köszönöm.
– Az én hibám, én ragaszkodtam a taxi-hoz. Sajnálom.

– Shawn, ne hibáztasd magad, nem haragszom, nem történt semmi.– ráztam a fejem. 
– Csak történt volna, ha nem vagyok ott.– simított végig a hátamon.

– Felejtsük el, inkább együnk.– erőltettem mosolyt az arcomra.

– Az a lényeg, hogy megfogod a pálcákat így.– vettem a kezembe a pálcát.– Ne legyen túl közel az ujjad végéhez! Na, most jó. Lazán tartsd és próbáld mozgatni őket.
– Dor, ez nem megy.– vágott csalódott képet.
– Dehogynem, nézd...– letettem a pálcáimat és Shawn ujjait kezdtem igazgatni.– Most próbáld újra! 
– Tudom mozgatni!– kiáltott fel boldogan.
– Ügyes vagy, gyorsan tanulsz.– nevettem.

– Jó tanárral könnyen megy.– karolt át.– De ha nem haragszik meg a tanárnéni, akkor maradok a villánál.
– Te vagy a kedvenc diákom, neked bármit.– kuncogtam.– Miért kezdünk bele random szerepjátékokba?
– Mert perverz vagyok.– villantott egy kaján mosolyt.
– Shawn, hagyd abba. – ráztam a fejem még mindig nevetve.

– Csak ha elmondod, hogy mi volt a repülőn.– támasztotta meg fejét kezével és érdeklődve nézett rám.
– Ne légy ideges és ne rúgj ki senkit, jó?