Romance On The Sixth »Minsung«

~Prologue~

Ahogy a meleg nyári Nap sugarai  leértek a talajra, iszonyat módon csiklandozva azt, a gyerekek  kacagásai hangosabbá lettek.
Egyedül egy fiatal fiú ült magányosan a cseresznyefák hűséges árnyéka alatt.
A fiú magában gondolkozott , pedig látszatra olvasott. A kezében szorongatott könyv a hetedik oldalnál volt nyitva. Már fél órája ugyan azt az oldalt, szót bámulta. "Magány".  Hirtelen egy kisfiú meglengette előtte apró kezeit, mire JiSung feleszmélt.
"-Jól vagy? Te nem játszol senkivel, és szomorúnak tűnsz. Az nem jó. Mi a baj? " -kérdezte édesen a hét éves forma gyermek.
"-Rendben vagyok. "- válaszolt tömören a fiú, mosolyt erőltetve magára. Szorongott attól, hogy társaságban kell lennie. Ezért is magántanuló. Mindig is az volt.
Villámgyorsan összecsapta a könyvét, és csak ennyit mondott a kisfiúnak :
"-Menj játszani. Ne legyél olyan , mint én.-"
"-Miért, te milyen vagy?-"  érdeklődött a kisfiú csillogó szemekkel. Imádta, ha valamit mesélnek neki. Izgalmasnak találta.
Kérdésére azonban nem kapott választ, mivel a tőle jóval idősebb fiú el is veszett a gyerekek rengetegében.

JiSung nem járt iskolába. Otthon tanult. Ha társasága volt, nem érezte jól magát.
Ez első osztályban kezdődött. Az iskolában senki sem barátkozott vele, sőt, kiközösítették. Egy idő után már megszokta, hogy egyedül van a világ ellen,  és ő sem szólt senkihez. Őt pedig senki sem kérdezte, hogy van mostanság.
Kivéve a szüleit.
Az akkor még  alsós kisfiú  folyton azt válaszolta a "Mi volt ma a suliban?" és ehhez hasonló kérdésekre, hogy "Ugyan, mi lett volna...". Egyszer csak az apukája megelégelte, hogy fia teljesen elvonta magát. Kifordult magából, s a fordulás mindenkit eltaszított tőle.
Egy orvost sem találtak, aki foglalkozott volna vele. Mindenki csak azt hajtogatta :
"Csak gyerekes duzzogás."
Most, hogy JiSung felnőtt, és nem speciális gyerekorvosokhoz kell járatni, az apja beíratta egy pszichológushoz.