Romance On The Sixth »Minsung«

~three~

Megmondom őszintén, egy kicsit felengedtem, annyira nem voltam már feszült.

-Akkor az első lépésként kicsit barátibbá tesszük a légkört.-terült el egy széles mosoly ajkain, miközben engem vizslatott.
Erre a mondatára akaratlanul is lefagytam. Mi?! Nem tudom, mire gondolsz, te Doki?

-Nyugi, semmi olyan, ami most átfutott az agyadon. Csak ezentúl a kezelések alatt nem veled szemben fogok ülni, hanem melletted.

Egy alig látható valamit bólintottam, Hyung pedig átült mellém. Egy kicsit mintha melegem lett volna, és feszengtem is. Ezt észrevéve a Dokim kicsit arrébbcsúszott.

-Na, nem ugrunk rögtön fejest a mély vízbe, szépen lassan fogunk haladni. -kacagott fel barátian Minho hyung. Mióta hívom hyungnak?? Megint a kezeimet nézegetem.... -Mi olyan érdekes a kezeidben? -érdeklődött.

-Nem tudom...- igaza van. Nem lehetek egy jégtömb örökké. Meg akarok gyógyulni. -Csak azon gondolkoztam..-hogy elmondjam -e neki.

-Na, min ? - Aish, most már be kell fejeznem a mondandóm, de gáz.

-Mindegy..hülyeség...- ez az ember hajthatatlan! Fejrázva válaszoltam.

-Semmi sem hülyeség,mond csak el.- biztatott.

-Csak azon gondolkoztam, hogy tulajdonképpen a kezeinkből kisebb kezek nyúlnak ki.-egy kicsit elvörösödtem.

-Igazad van. - billentette oldalra fejét. -És miket szoktál csinálni JiSung?- érdeklődött.

-Öhmm..-fránya haj! Nem látok tőled..- Sokat olvasok.

-És milyen műfajú könyveket szoktál olvasni? - nézett rám mosolyogva.

-Mindenfélét.- vakargattam meg tarkómat.

-Van pár olyan könyvem, amit még ősrégen vettem, de egyszer sem olvastam őket. Ha valamelyiket szeretnéd, szívesen odaadom.-ezzel felkelt a kanapéról, és eltűnt kábé másfél percre. Addig én eltöprengtem. Vajon miért ilyen kedves velem? Miért érdeklem?
Mielőtt elgondolkozhattam volna azon, hogy vajon a kutyák ugatásban gondolkodnak, vissza is tért egy hatalmas könyvkupaccal. -Válogass kedvedre.- tolta elém az irományokat.

-K-köszönöm.-egy kicsit bizonytalanul, de rámoslyogtam. Elkezdtem szortírozni a könyvek között. Megannyi remek mű, az irodalom nagy egyéniségeitől. Némelyikbe belelapoztam, elolvastam a kis ízelítőt, nézegettem a borítóját. Egyen azonban megakadt a szemem. A Skarlát betű. Ezt már nagyon rég meg szerettem volna venni, de gyorsan elkeltek a példányok. Aztán pedig el is felejtettem.
-Szeretnéd?- Minho hangja visszatérített nosztalgiázásomból. Beleharaptam alsó ajkamba, majd bólintottam egyet.

-Akkor megkaphatod. -ilyen boldog én még nem voltam.Kaptam már könyvet, de ez a Dokitól van..

-Köszi Hyung. -dőltem előre kicsit meghajlásképp. Basszus! Miért kellett előtte hyungnak hívnom?! Remélem, nem vette észre..-Ezt a könyvet már régóta szerettem volna elolvasni .-tűnődtem el.

-Most már a tiéd.- terült el ajkain egy széles vigyor.
Karórájára pillantott, majd egy sóhajtást hallatva hátradőlt a kanapén.

-Tudod, Jisungie..-kezdett bele mondandójába. -Sokkal hamarabban is meggyógyulhatnál, ha nem orvosodként, hanem barátodként tekintenél rám.- én már kezdek rád úgy tekinteni.

-Barátként?-kérdeztem vissza.

-Csak akkor, mikor nálunk vagyunk persze.-bólintott, majd egy pillanatra lecsukva szemhéját kiengedte a benntartott levegőt.-Ha a rendelőben is közeli viszonyban látnak minket, engem ki is rúghatnak.

-Oh, értem. -itt halkabb hangnemre váltottam, közben megint kezeimet szuggeráltam. Én nem akarok neki kárt okozni. Nem akarok nyomást kelteni rajta.

-Kérsz valamit enni?-próbálta visszahozni az előbbi kellemes hangulatot. Erre csak megráztam a fejemet.

Vajon miért nem érzem magam kényelmetlenül a társaságában? Ilyen kínos csendben mit kellene neki mondanom, vagy tennem?

Miközben az ujjaival 'parasztnintendózott' , egyenesen rám bámult. Habár úgy tűnhetett, elgondolkoztam, nagyon is figyeltem. A pillantásait, a mozdulatait ès a tekintetét akartam megfejteni.

-Tudod..Tetszett, hogy hyungnak hívtál...- valószínűleg ezt nem akarta kimondani, mert rögvest a szájához kapott , aztán tenyereibe temette arcát.