Romance On The Sixth »Minsung«

~eight~

Fogalmam sincs, mióta állhatunk egymást ölelve, mert az érdekében, hogy kiélvezzem a szituációt, lemondtam az időérzékemről.
A feje és nyaka közt pihentettem buksim, majd egyszer arra lettem figyelmes, hogy a hátamat gyengéd mozdulatokkal simogatja. Erre még jobban átszellemültem az érzésre. Úgy éreztem, a terápia kezdete óta felszabadultabb vagyok. Már csak az a kérdés, a terápia, vagy az orvos miatt?
Doki hyung mélyet szippantott hajam illatából, majd kicsit megremegett állkapcsa.

-Jisungie, beszélgessünk, jó? - húzódott el tőlem, hogy aztán íriszeimbe mélyessze sajátjait.
Nem akarok neki erről beszélgetni.
Ezt jelezve inkább mindent szemügyre vettem, kivéve Őt.

-Muszáj.- tette hozzá.

Hosszas tűnődés és vívódás árán úgy vélekeztem, egyszer úgy is túl kell ezen essek, neki pedig jobb elmondani, mint bárki másnak.

-Áh..jó.- válaszoltam végül kedvetlenül, meglepően halkan. Tőle eltávolodva a kanapé felè vettem az irányt. Hogy mennyi emlék tört fel most...
Dokim úgy láttam, a konyhába ment. Visszatérve két pohár narancslevet hozott, és mikor leült mellém,  a jegyzetfüzeteit teljesen ignorálta. Sőt, arrébb söpörte őket, hogy letehesse a poharakat.
Mielőtt bármit is kérdezhettem volna, ez most miért van így, megszólalt, mintha  gondolatolvasó lenne.

-Mielőtt érdeklődnél, úgy érzem erre nincs most szükségem. Most vagy úgy beszélünk, mint barátok - ennél a szónál kicsit halkabban beszélt -, vagy mint egy pár. - ezt a szókapcsolatot szépen megnyomva a hangsúlyt ejtette ki. Mégis arcán mintha átfutott volna a szomorúság egy árnyalata.

-M-mint egy pár?- a torkom hirtelen kiszáradt, a hangszálaim remegtek, nem tudtak stabil hangokat formálni.
Fel sem tudtam fogni az utolsó mondatrészt.  Bólintott.
Rágódok.
Vajon ő is úgy érezhet irántam, mint én?
Vívódok magammal.
Végül lehajtottam fejem, és ujjaimat gyűrögetve kinyögtem a válaszomat.
-E-ezt az opciót választom..- sikerült. Ahogy kimondtam, minden bátorságom a múlté lett.

Orvosom meglepődni látszódott. Látszik, gondolkozik.
Fel sem fogtam, mekkora előrelépés volt ez.
Inkább csak belekortyoltam a narancslébe, ami most édesnek tűnt.

-Akkor viszont közelebb ülök hozzád, rendben? -nem várta meg a reakciómat, közelebb is csúszott, majd hüvelykujjával a combomat kezdte birizgálni. Ekkor jöttem rá: narancslevet inni a kanapén veszélyes, és nem jó móka.
Ettől egy kisebb fulladási inger tört rám, ami miatt köhögni kezdtem.
Felkuncogott Doktorom, majd hátamat kezdte ütögetni. Másik keze még mindig combomon pihent, ezt pedig a hátamon hagyta.

-Kérlek, meséld el, mi történt otthon..- kérlelt. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, de nem miatta. Valószínűleg ezt észrevette, és azt hitte, miatta van, ami miatt távolabb ült.

-Ne.- szóltam halkan, és oldalasan dőlve átkaroltam bal kezét, majd fejemet combja és öle közé helyeztem.

Erre elmosolyodott, majd hajam kezdte piszkálni.

-Jisungie..- kezdte mondanivalóját, mire jó lassan, de ránéztem.
-Miért jöttél el otthonról? Összevesztél apukáddal?

Nem szólaltam meg, csak  bólintottam egy aprót, éppen akkorát, hogy érzékelni lehessen.
Hallottam, ahogy sóhajt egyet, majd a tincseimmel kezdett játszani.

-Min vesztetek össze, kicsi?- kicsi?! A szívem hirtelen gyorsabban kezdett verni erre a megszólításra.

Nyeltem egy nagyobbat, majd nekikezdtem.

-Apám homofób, ezt jobb előre tisztázni. -erre a mondatra azonnal felkapta a fejét, és szemei is hirtelen kinyíltak.

-Szóval...-tudtam, hogy innen ki tudja találni a történetet, így Őt félbeszakítva biccentettem egyet.

-Ezzel igazán nincsen semmi baj. Mindenki azt szeret, aki akar. Apádnak sincsen ebbe beleszólása. -igaza van.

-De ő ezt nem érti meg. Hozzámvágott egy vázát. - erre egyre idegesebb lett.

-Azt tudja a mélyentisztelt édesapád, hogy ezért lazán feljelenthetnéd?- kérdezte méreggel elöntve, ökölbe szorított kezekkel.