Romance On The Sixth »Minsung«

~twelve~

Immár a Minho-tól kapott darabokban - és az előbb még hiányzó, mostanra már bezsákmányolt alsóban - lézengek a nappaliban, mellettem Minhoval. Eléggé kínos  némaságba burkolózva gondolkodunk. Muszáj megkérdeztem. Egyszerűen kikívánkozik belőlem.

-Minho..-kezdem.- Kérdezhetek valamit?- böktem ki végül.

-Persze.- válaszolt fényesen mosolyogva, felvont szemöldökkel.

-Ki írta azt a könyvet, ami a fürdőben van?- kérdeztem kíváncsian ragyogó szempárral társítva.
Doktorom  ismételten a némaság mindentől megóvó burkába gubózva futtatta át lehetséges válaszait, hogy aztán eszmecserén keresztül megvitassuk azt.

-Én.- válaszolt megfontoltan, rám sem nézve. Válaszára én csak elmosolyodtam, és  - biztos, ami biztos - visszakérdeztem.

-Te?
Bólintott, mire közelebb ültem hozzá.

-Beleolvastál, igaz?- hogy ismerhet ennyire jól?

Válaszként csak egy aprót intettem a fejemmel előre, mosollyal díszítve apám szerint jóvágású arcomat.

Ismét visszatért a cinkes némaság. Ezt is én szakítottam félbe.

-Hyung...Min gondolkozol?- kérdeztem rá kerek perec.

-Őszintén azon, hogy milyen szép vagy. De komolyan, nem tudom felfogni, mennyire gyönyörű is vagy. - habár szavai hallatára egyfajta jóleső bizsergés futott végig gerincoszlopomon, ezt pedig tetézte az éppen engem simogató keze,  valami bökte a csőrömet. Ő utasított vissza, miért ábrándozik rólam?
Ellöktem kezét.

-Mekkora egy hipokrata pöcs vagy.- mondtam ki  felháborodott lelkem véleményét egy szép mondattal kiegészítve. Orvosom elkerekedett szemekkel nézett rám, mintha nem is engem hallana. -Tudod, hogy nem lehetünk együtt, mégis rólam fantáziálsz, közben pedig te futamodtál meg egy csóktól! -szinte köptem a szavakat.

Dokim ajkai elnyíltak, én pedig idegesen harapdáltam azokat. Mármint a sajátjaimat..

-Tudod, hogy nem tehetem meg, mert a páciensem vagy! Én az állásommal szórakozom, de igen, könnyű engem hibáztatni úgy, hogy te semmit nem teszel kockára ezzel! - sakk-matt.  Még hogy semmit...

-Nem teszek?!- ment fel hanglejtésem igazán, fülsértően magas frekvenciára. - Az apám lebuzizott, hozzámvágott egy szájbakúrt vázát, miattad! De igen, nem teszek semmit kockára!- ekkor kezeim már ökölbe voltak préselve.

Mindketten hibásak vagyunk.

-Azt hiszed, nekem nem fáj?!- hajába túrt feszültséglevezetés céljából. -Azt hiszed, azért fordultam el, mert nem akarom? Akarom. De van egy határ, amit nem léphetünk át. -ouch. Ez már sokkal jobban fáj, mint kimondatlanul.

-Olyan kurva nehéz lenne megcsókolni?!- ekkor vízcsatornáim már alig tudtak ellenállni. - Eddig is tudtam, hogy taszító vagyok, de örülök, hogy te is észrevetted! De tudod, Hyung, azt hittem, te máshogy érzel irántam..-fojtottam el hangom, igyekezve jobban ellenállni a sírásnak, és nem elkezdeni itt itatni az egereket.

-Tudni akarod, hogyan érzek?!- válaszomat meg sem várva egy ideges Minho ajkaival találkoztak sajátjaim. Kezeit arcomra vezette, majd egy kis várakozás-és miután Orvosom kezét elvéve arcomról végigvezette a testemen, majd  a csípőmnél állt meg, amit megszorított enyhén- után visszacsókoltam. Felbátorodva vállaira helyeztem kezeimet, hogy tarkója mögött összefűzzem ujjaimat. Miután levegő hiányában kénytelenek voltunk megszakítani ezt a rendkívül szép pillanatot, ajkai felé hajoltam, de azokat nem helyeztem el. Inkább ezt mondtam:

-Látod, Hyung..Mondtam, hogy el fogom érni, hogy megcsókolj...- suttogtam rájuk.

Orvosom szemei már megszámlálhatatlanul sokadszorra kikerekedtek, majd hirtelen dühös érzelem vette át a hatalmat arcán.

-Te kis...- kezdett volna úgy elátkozni, hogy visszarepülök anyámba, azonban ehelyett felnevetett. -Remélem, örülsz..- habár nem túl boldog hangsúllyal mondta, én pont olyan ragyogó arccal feleltem neki.

-Kibaszottul. De ne tagadd, hogy te is élvezted.- kijelentésemre elnyíltak ajkai, majd ezt megelégelve ismét rátapadtam azokra.
Mégis elértem.