Romance On The Sixth »Minsung«

~twenty~

Doktorom a retkes tányérokat való elhelyezés után úgy döntött, hogy szeretetrohammal támad meg, ami nekem kisebb - nagyobb problémákat okozott, fizikailag és lelkileg is (lásd félrenyelés, illetve az előbbi gond értelmezését mindenkinek a fantáziájára hagyom). Na de ezt a lerohanást én nem bántam, hát rájöhetne gyakrabban is... mondjuk óránként egy nap. Huszonnégyszer. Khm.
Szóval inkább a konyhában való kotnyeleskedést választottam, Minho társaságában, minthogy a nappaliban ücsörögjek egyedül, magányosan, azon gondolkodva, hogy lenni vagy nem lenni.

Iciri piciri csók érkezik Minho felől, az ajkaimra, ami eufóriát okozva lelkivilágomban mosoly formájában látott napvilágot, ez pedig ösztönözte arra az apró ajándék feladóját, hogy még többet adjon. Jól is teszi.

-Szeretnél lefeküdni?- kérdezte Doki, akinek elsőre nyilvánvalóan nem esett le vörösödő orcám miértje.

-L-lefeküdni?- zavarba jöttem a kérdése hallatán, amit visszakérdezéssel fejeztem ki.
Minho a félreértés okán aranyos hahotázásba kezd, fejrázással tarkítva ezt az édesded mozdulatsort.
Miután sikeresen lenyugodott jókedvű vihorászásából, kijavította önmagát.

-Aludni. -huncut mosollyal támasztja homlokát az enyémnek, és a szemembe néz. -Milyen perverzségekre gondoltál, Han JiSung?

-Én? Én nem gondoltam semmire. - dacolva próbálom benttartani a mosolygást, amire Minho egy szemforgatással válaszol.

Szerencsére Minho ejtette a témát, ami miatt rögtön megkönnyebbültem , mert ez nagyon ! gáz volt... Ismét nagyot alkottál, JiSung...szép volt.
Mindenesetre, kaptam egy újabb szájrapuszit, Minho pedig a szobájába indul, ugyanezt teszem én is.
Hangosan lépkedek, mint egy elefánt, és majdnem átesek a küszöbön, de csak elérem az úticélomat.
Talán a fáradtság, talán a küszöb volt az oka - bármelyik is, az ágyra esek, arccal a párnák mélységébe rejtőzve, mire Doki ismét nevetésbe kezd.

-Ne nevess már, hallod! - nem merem bevallani, de a nevetése hallatán nekem is nevetésingerem van, de inkább sértődöttet játszok, az arcom már így is eléggé vörös..
Hát én nem tudom mit láthatott az emlegetett, de látványomra alsó ajkát beharapva, megelőzőleg benedvesítve reagált, emiatt egyfajta reakciót csalt elő belőlem, hiszen veszélyes zónában járt... -Hyuuung...

-Bocsi, kicsi. - ezektől a becenevektől úgy érzem, elolvadok... Minho fejet ráz, na de vajon mégis miféle tisztátlan gondolatokat akar elüldözni?
Lehunyja szemeit, ezalatt a mozdulatsor alatt én azt a helyes arcát tanulmányozom, ami - mint mindig - most is kifogástalanul, és piszok tökéletesen nézett ki.

-Figyelj..- feleszméltem Minho arcfelépítésének vizsgálásából, és gondolatainak szenteltem értékes figyelmemet.

-Igen?

-Muszáj lesz megbeszélnünk ezt. - nagyot nyelek komoly pillantása hatására, és biccentek egyet, jelezvez, figyelek. - Nem akarom ráderőltetni a dolgot, de tényleg...Viszont én ezt tartom helyesnek. Az apád bűnt követett el, bántalmazott téged, és annyira tönkretett lelkileg, hogy az öngyilkosságba menekültél majdnem, hiszen azt láttad az egyetlen lehetőségnek. De nem ez az egyetlen lehetőség, Jiji. Apád egy rossz ember, és bűnhődnie kell azért, amit tett. Nem úszhatja meg ennyivel. Testileg és lelkileg is bántalmazott. Ezt mind a pszichológusod, mind a páros határozottan ki tudom jelenteni. Én még mindig úgy gondolom, hogy fel kéne jelentened, és bíróságra vinni az ügyet.

-Értem amit mondasz, Minho. -uhh kicsit elment a hangom, kéne főzzek egy kis teát. Habár Minho reakciója a hangom hallatán mindent megér. Lehetnék beteg többször is. Khm. -De ez nehéz, tudod?

-Igen, tudom, de..

Itt félbeszakítom szegényt.

-De nem tudod! - ez kicsit gyerekesen hangzott. - Akármennyire egy kibaszott rohadék, attól még az apám. A családom. Nagyon nehéz, elmondhatatlanul nehéz ez. Felfogod mit kérsz tőlem?

-Basszus, JiSung! Meg akartad ölni magad miatta! - a szemeimet keresi ,de én el vagyok veszve a gondolataimban.

Tudom, hogy nekem akar jót, de... Mégis, nagyon messzinek érzem magamtól a per gondolatát is..
Végül arra figyelek fel, hogy magához ölel, majd folytatta gondolatmenetét.

-Sajnálom, nem akarok veszekedni veled. Én neked akarok jót. Úgy hiszem, ezzel sikerülne lezárni ezt az egészet.

-Minho..- egy sóhajtás kíséretében nekidőlök mellkasának, majd átkarolja testemet. -Féltelek..

-Miért féltesz?- helyezi állát vállam hegyére.

-Mi van, ha az apám úgy hozza össze a dolgokat, hogy téged fognak beállítani bűnbaknak? Tudom, ezt már mondtam és beszéltünk is róla, de nem tudom kiverni a fejemből azt, hogy elvesztheted az egész miatt az állásodat és elveszítelek téged...- suttogva osztom meg vele kételyeimet, miközben a rémképek már záporoznak is a fejembe.

-Figyelj, ha belekezdünk a dologba, ha elkezdjük ezt az egész pereskedést, akkor csak egy lehetőségben hiszek, miszerint mi nyerünk és az apád veszít. -közben erotik módon suttog a fülembe, és a combomon foglalatoskodik kezével - Le fogjuk zárni ezt a dolgot és boldogan fogunk együtt élni.

-Annyira nagyon jó lenne.. - már majdnem sírok. Bárcsak így lenne, Minho...Bárcsak..
Valószínűleg tudja, hogy mennyire érzelmi roncs vagyok, mert vigasztalásképp elkezd puszilgatni. Túl jól ismer. Az érintése mindenre gyógymód.

-Szóval mit mondasz, JiSung?- továbbra is folytatja elkezdett tevékenységeit.

-Csináljuk. Jelentsük fel az apámat.

Határozottan fordulok Minho felé, aki válaszomra bólint egyet.
Nem kételkedek. Sikerülni fog.