I'm Gonna Miss You, Daddy

Bevezető

Összebilincselve pihent mind a két kezem magam előtt, és annak ellenére, hogy mindenki engem figyelt, én csak a láncok csillogását tudtam érzékelni. Nem voltam biztos benne, hogy örüljek-e, amiért Január elsején kisütött a nap, vagy ne, amiért ismét ott álltam a törvényszék előtt.

A rendőrök erőszakmentesen szedtek ki az autóból, mivel tudták, úgysem fogok ellenkezni. Nem néztem másfelé, csak előre, a nevemet millió rajongó és lesifotós ordította, de mikor egy tojás vágódott a fejemhez, rájöttem, hogy a világ jelenleg nem pozitívan tekint rám. Nem is hibáztathattam őket érte.

Rossz ember voltam. Sok hibát követtem el, és lehetetlen lett volna megállapítani, melyik volt a legrosszabb közülük. Öltem, tönkre tettem több lány életét is, köztük a családom női tagjaiét. Igen, az övét is.

Sophia Marie Garterét, akinek megannyi titka volt, kezdve a vezetéknevével. Túl sok titok és hazugság, pont ezért túl sok baj. Rájöttem, hogy az igazság kevésbé fájt volna. Szenvedés nélkül kerültünk volna ebbe a helyzetbe, annyi különbséggel, hogy nem ismertem volna meg, milyen szeretni valakit. Nem tudtam volna, milyen érzés az aggodalom, és azt sem, milyen boldognak lenni.

Leültettek a vádlott székébe, majd figyeltem, ahogy lassan megtelt a terem az emberekkel. Szemtanúk, bírósági tagok, őrök és a peres is helyet foglalt; Samantha Phell, szerelmem biológiai anyja, és életem megkeserítője. Ha nem lett volna bilincs a kezemen, tuti neki estem volna. Ez a némber már nem volt tekinthető nőnek. Gyűlöletem minden egyes darabját iránta tápláltam.

Wilson mellettem ült, másik oldalamon az ügyvédem, aki már egyszer kimentett a csávából. Láttam rajta, hogy ezúttal nem így lesz. Homlokán izzadságcseppek ékeskedtek, ujjait idegtépően ropogtatta, lábával pedig dobolt egy olyan ritmusra, ami folyton változott.

A bíró is megtalálta a kiemelt helyét, majd megkezdte a tárgyalást. Bőre sötétebb volt, szemüveget nem viselt, barna szemeiben tökéletesen kivettem az undort, amit felém hintett minden alkalommal. Fekete haja kontyba volt kötve, körülbelül negyven év körüli nő lehetett.

A tárgyalás során sok minden elhangzott, amiből szinte semmi sem volt igaz, a jelenlévők mégis itták a bírónő szavait.

Mikor meghallottam Sophia nevét, azonnal körbenéztem, de nem volt a teremben. Miért is lett volna, hiszen még kiskorú volt, ráadásul a hallottak alapján többször is megerőszakoltam őt, akinek a szüleit előtte megöltem egy autóbaleset során. Sőt, valahogy a terhességi sztori is napvilágot látott, és már semmi másról nem szólt a vita, csak hogy hány évig legyek börtöntöltelék.

Samantha arca ragyogó mosollyá változott, amikor az ítéletet meghozták.

- Harold Lumiere Jones, ezen hallottak és a bizonyítékok alapján önt húsz év börtönbüntetésre ítélem!

- Ezt nem tehetik! - hallottam meg egy bársonyos hangot, amitől a szívem majd összeszorult. Miért kellett idejönnie?

Nem mertem hátra fordulni. Samantha felállt a székéből, majd a jó anyát játszva mindössze annyit kérdezett tőle, mit keres itt. Sophia azonban csak sírt, zokogott, és könyörgött azért, hogy ne ítéljenek el.

Az őrök odamentek Sophiához, én pedig a sírás szélén állva próbáltam nem oda nézni. Hallgattam, ahogy nyugtatgatják, próbálják elmondani neki, hogy akit szeretett, csak egy szoknyavadász bűnöző.

- Harry, kérlek, mondj valamit, mondd, hogy ez nem igaz, mondd, hogy szeretsz, mondd, hogy amit mondanak, csak hazugság! - ordította, olyan erőteljesen, hogy féltem, a hangszalagjai fogják bánni.

Egészen addig figyeltem Wilson cipőjének orrát, amíg az asztalomra nem csapott. Felnézve az őzike szemekre azt kívántam, bárcsak soha ne szerettem volna beléjük. Mindkettőnknek könnyebb lett volna.

Összetört volt. Ahogy a mellkasa emelkedett rájöttem, hogy nehéz, és sok áldozatot hozott azért, hogy itt legyen. Végig az én érdekeimet nézte, én pedig csak az ő javát akartam szolgálni.

- Ki foglak szabadítani. Megígérem - lehelte ajkaimra, majd az őrök megfogták, és kivezették a teremből. Nem bírtam tovább. A gondolat, hogy mi lesz vele, és milyen sors vár rá Samantha mellett, teljesen összetört.

- Sss, Fiam, minden rendben lesz - hiába tette Wilson a hátamra a kezét, és próbált vigasztalni, mindannyian tudtuk, hogy már nem lesz jobb. Semmit sem tehettem ezek ellen.

- Ígérj meg valamit, Wilson. Mondd meg a srácoknak, hogy folytassák nélkülem. - Egy ideig figyelte a szemeimet, majd lassú bólintással jelezte, hogy ennyit még képes tenni a boldogságomért.

Mindenki visszatért a helyére, még Samantha is, aki már nem kedves,inkább bosszús volt. Ránéztem a bírónőre, végig engem pásztázott, és éreztem,ahogy lyukat éget a fejembe. Érzelemmentes arckifejezéssel viszonoztam agesztust, miközben meghallottam, hogy a tárgyalást lezárták.