I'm Gonna Miss You, Daddy

1. fejezet

[Sophia]

- Na, mi volt?

- Megtaláltad?

- Hallgattak rád? - jöttek egymás után a kérdések a fiúktól, akik a bíróság előtt vártak rám. Samantha kikísért, undorító ujjaival megfogta a vállam, és végigsimított a karomon, de tudtam, hogy amint kettesben leszek vele, az egész életem pokollá fog változni.

Miután a rendőrök elvitték Harryt, Samantha egy mosollyal az arcán kijelentette, hogy hazavisz, én viszont nem akartam vele menni. Szerencsére Emma ott volt velem, aki kiszabadított a házból, és míg vezetett, arról kérdezett, hogy mi a fészkes fene történt, amíg ő Sarah kórtermében volt. Elmondtam neki mindent, tényleg mindent, még azokat a dolgokat is, amikről nem tudott, ő pedig Jones modorához híven csendben hallgatott végig. Közben felhívta az anyját, hogy elmondja, mélyen sajnálja, de a nem fogják együtt tölteni. Szörnyű volt.

Két óra utazás után megérkeztünk a Jones rezidenciára. Gyorsan berohantam, hogy megkeressem a dolgaimat. Vittem, amit kellett, majd rohantam is vissza a kocsihoz, ami járó motorral várt rám.

Összeszedtük a banda tagjait, akik Adam bulijában lődörögtek. Evans kívételével senkivel sem lehetett normálisan kommunikálni, mert mindenki tök részeg volt. Sophiával találkoztam először, akinek elmondtam röviden, mennyire sürget minket az idő, ő pedig hamar fellelte a barátját, aki hatalmas hangjával és apuci jellemével teljes rendet parancsolt a nappaliba. Az újévet már a kocsiban töltöttük. Menekültem Samantha elől, menekültem a lesifotósok elől, a srácok pedig engem próbáltak meg védeni.

Mikor kiszálltunk a kocsiból, hulla csend vett körbe minket, ami nagyon fura volt a sok lárma után. Nehezen vettem levegőt, talán a nagy adrenalin miatt, ami szétáradt a testemben. A rendőrség előtt voltunk, a neonfeliratot még a vakok is ki tudták volna olvasni a sötétségben.

Tom a vállamra tette a kezét, majd biztató mosoly címszóval összepréselte az ajkát. Viszonoztam az ügyetlen gesztust, ez viszont csak még nehezebbé tette a kemény csajszi szerepének eljátszását. Adam és Evans is mellém léptek, Sophia és Emma pedig hátul maradtak.

- És most?- Az enyhén ausztrál akcentus halk suttogásként ért el a fülemig. A szél belekapott a hajamba, azonban nem söpörtem el a kezeimmel az arcom elé szállingózó tincseket. Hirtelen arra vártam, hogy Harold tegye őket a fülem mögé, ahogy azt szokta.

- Soph még kiskorú, nem fogják engedni a látogatást - szögezte le Evans a nyilvánvalót, ami rátett egy lapáttal az amúgy is instabil érzelemvilágomra.

- Most tették előzetesbe, nem hiszem, hogy bárki is látogathatja.

- Akkor mit csinálunk? Állunk és nézzük, ahogy a világ széttépi Harryt? - Teljes mértékben megértettem Emma kiakadását. Harry a testvére volt, talán neki fájt a legjobban a kialakult helyzet. Nem is hibáztattam azért, hogy ki volt bukva.

- Ellenőrizni kéne, hogy a világ mennyire akarja széttépni. Menjünk vissza a céghez, Wilson már biztos értesült mindenről.

- Igen, neki mindig van terve! - értettek egyet Evanssel a fiúk, így mindenki a kocsi felé kezdett el haladni. Továbbra is figyeltem a kapitányságot, hátha kilép rajta Harry, és elengedik, de minél tovább néztem, annál homályosabb lett a kép.

- Sophia. - Tom felé fordultam, ráerőszakolva egy mosolyt az arcomra, amin egyidejűleg egy könny is legördült. Engedtem, hogy az autóhoz vezessen, és míg száguldottunk az üres utcákon át, egy vállon sírtam, de már arra sem emlékszem, melyiken.

~*~

- Nincs ötletem, sajnálom. - Hát nem erre számítottunk. Wilson ugyanolyan tehetetlen volt, akárcsak mi. Csak álltam az irodája közepén mozdulatlanul, miközben Sophia és Emma együttesen öleltek át. Csodáltam, hogy Emma még nem kezdett el sírni, remekül tartotta magát.

A srácok is inkább ingerültnek tűntek.

- Mi az, hogy nincs ötleted?

- Harry a tesónk!

- Így van!

- Nyugi! - intette csendre a srácokat Wilson. Mély levegőt véve foglalt helyet a székében, ami hatására a szobában lévő hímek is úgy érezték, le kell ülniük. Csend telepedett ránk. Teljesen elmerültem az emlékeimben, így már csak azt tudtam biztosra, hogy Wilson pár óra múlva részt fog venni a tárgyaláson. Mást nagyon nem tudtunk tenni.

A banda teljes letargiába esett. A közösségi oldalak tele voltak undorító kommentekkel, és a rajongók nagy része leiratkozott a hivatalos profilokról is. Utálat tárgya lett mindenki. A telefonom folyamatosan rezgett, de nem volt se energiám, se erőm arra, hogy megnézzem az értesítéseket.

Az éjszakát az irodában töltöttük, ott vártuk a legújabb fejleményeket, de semmi sem történt. Mikor felkeltünk, Wilson már elment. Követtük őt, én pedig ragaszkodtam hozzá, hogy részt vegyek a tárgyaláson.

Semmi haszna nem volt. Csupán annyit értem el vele, hogy Harold szívét még jobban összetörtem.

Intettem a fejemmel, hogy a terv kudarcba fulladt, így a feszült légkört átváltotta a csalódás idegesítően lágy szellője. Zsákutcába értünk. Nem tudtuk, mi legyen a következő lépés. Harry börtönbe került, a világ teljesen megőrült, a bandát pedig sehol sem látták szívesen.

mindkettőtöket. Megoldjuk - mondta Tom. Bólintottam, majd letöröltem az arcomon ülő könnyeket.

- És hogyan lássunk neki? – elmélkedett Sophia. Hirtelen gondolat futott át az agyamon.

- Tudok valakit, aki adhat némi információt Samanthával kapcsolatban.

- És kiről lenne szó? – Evans érdeklődve kémlelte az egyre több dühöt ábrázoló arcom minden rezdülését. Ökölbe szorult a kezem az emlékek felidézésétől, így csak a nevét szűrtem ki a fogaimon keresztül.

- Ash.