I'm Gonna Miss You, Daddy

31. fejezet

[Sophia]

- Micsoda? – hőkölt fel egyszerre mindenki. Ingerülten léptem közbe.

- Ezen nincs idő kiakadni! El kell mondanunk Wilsonnak mindent!

- Wilson az étteremben eszik Samanthával – mondta Evans. – Próbál információkat szerezni.

- Nem sokáig - jegyeztem meg. - A ház be volt kamerázva, Samantha már biztos tudja, hogy megszöktem.

- Mint gyámügyis, nekem ebbe nem kellene beleszólnom, de ha

Wilson elvállalja a tárgyalásokat a gyámsággal kapcsolatban, akkor Samanthának már nem lesz jogában téged a házában tartani.

Legalább is, amíg a tárgyalások tartanak.

- Ahogy értelmeztem a telefonban, Harry apja is benne van a dologban. Kétlem, hogy ne tudott volna Samantha a férje bűneiről – mondta Evans, összekulcsolva a kezét.

- És ha Wilson megszerzi a gyámságot, és a papírok a bírósághoz kerülnek, akkor azt a befolyásos seggfejet is lecsukják, Harry ügye tisztázódik, a banda pedig ismét régi fényében tündökölhet!

- Túl szépnek hangzik – sóhajtott Tom. – Biztos nem lesz ilyen egyszerű.

Eddig nem volt az – érvelt Adam magabiztosan. – Épp eleget szenvedtünk, hogy most már az legyen.

- Bella hol van? – tettem fel a kérdést. Adam az étterem felé bökött a fejével.

- Bent. Modellként ment oda, hogy egy ügynökséggel tárgyaljon. Persze, mindeközben figyeli, mi történik Wilsonékkal.

- Remek! – csaptam össze a tenyerem. - Nekünk is be kell mennünk!

- Enni? - Adam arca szinte ragyogott. Az én gyomrom is megkordult a gondolatra, azonban lenyeltem a sűrűbbé vált nyálat a számban.

- Majd eszünk, ha lesz miért ünnepelni – feleltem végül. Adam csalódottan hajtotta le a fejét.

- Nézzétek, ott megy Samantha! - És valóban, gondoltam Tom mondata után. Samantha dühösen sétált át a parkolón, szállt be az autójába, majd hajtott el. Azonnal bűntudatom támadt, hogy Anitát ott hagytuk.

Nem sokkal később Wilson is kilépett az étteremből, sokkal nyugodtabban, de nem kevésbé feszültebben, mint Samantha tette. Távolról is lehetett látni megdermedt izmait, ahogy megvakarta a tarkóját, és a kocsija felé ment.

Wilson! – ordított át Adam a parkolón. Wilson rögvest felénk fordult.

Amikor meglátott engem, földbe gyökerezett a lába. Megállt az idő, és csak egymást figyeltük hosszú másodperceken át. Belenéztem a barna szemeibe, ekkor láttam csak meg a hasonlóságot, amit eddig nem vettem észre kettőnkön. Valóban voltak jelek, néma kiálltások, amiket eddig nem sikerült meghallanom. A férfi, aki öt méterre tőlem állt, a biológiai apám volt. Ugyanolyan barna szemeink voltak, hasonló állvonallal.

Mivel úgy tűnt, ő nem fog közeledni felénk, Ashely és Evans lépett oda hozzá. Elmondták gyorsan, mi történt, amit Wilson könnyes szemekkel hallgatott végig. Mindezek után a tenyerébe helyezték a mappát, és hagyták, hogy a saját tempójában olvassa azt végig.

Wilson arcán legördült egy könnycsepp, a tekintetén azonban nem látszott meglepődöttség. Kíváncsian léptem én is oda hozzá.

- Tudtad, igaz? - csúszott ki a számon. Wilson felém nézett, sajnálkozó tekintettel végigmért, majd a földre szegezte tekintetét, és némán bólintott.

- Úgy fél órája tudtam meg. Az elejétől kezdve benne voltam, anélkül, hogy tudtam volna róla – sanyargatta magát.

Hogy érti ezt? - kérdezte Ashley, elővéve szakmai nyelvjárását. Wilson végigsimított a mappára írt nevemen, miközben beszélt.

- Samantha rögtön felkeresett, amint megkapta Harry Sophia gyámságát. A cégem bukásával fenyegetett, azt kérte, hogy szabadítsam meg Harryt Sophiától, hogy övé lehessen a gyámság. Nem tudtam, hogy Sophia a lányom, így természetesen belementem, úgy éreztem ezzel nem ártok senkinek. Nekem csak a cégem volt, nem veszíthettem el, és Harryt is óvva intettem, hogy tartsa magát távol Sophiától, ha nem akar magának rosszat. Nem fogadta meg a tanácsom.

- Most is emiatt vacsoráztatok? – Wilson Ashley felé nézett, majd bólintott.

- Harry börtönbe kerülése után a srácok húztak keresztbe neki, így arra kért, hogy szabaduljak meg tőlük. Miután ezt megtettem, a cég eléggé lefelé kezdett süllyedni, és a visszatérésükről akartam tárgyalni vele, csak úgy, mint korábban. Ki akartam szállni, de nem hagyta – mondta dühösen, ujjai között szorongatva a mappát. – Ingerültségében szólta el magát, miszerint a lányom érdekeit kéne néznem. Amint megtudtam, hogy Sophia a lányom, a cégem már nem tűnt olyan fontosnak, és faképnél hagytam Samanthát. Azt

mondtam neki, hogy ha tönkre akar tenni engem is, akkor próbálja csak meg!

A nagy csendben Ashley szólalt meg ismét.

- Az lenne a legjobb, ha elmenne a bíróságra, és bevallana mindent. Vigye a papírokat is! – intette. - Valamint a gyámügyi pert is elindíthatná, amennyiben szeretné Sophia gyámságát. - Ashley szavai után Wilson ismét rám nézett. Könnyes szemekkel lépett oda hozzám, majd fogta meg a vállamat.

- Megengednéd, hogy az apád legyek? - Hangja ijedt volt, de nem a gondolattól, inkább a válaszomtól félt. Összegezve a magyarázatát és az emlékeket, Wilson jó ember volt, ellentétben az anyámmal. Nem ismertem őt, de abban biztos voltam, hogy jobb szülő lesz bárki másnál. Így hát aprót bólintottam, nem nézve Wilson szemébe.

A férfi szorosan ölelt magához. Egyik kezével a hátamat, másikkal a fejemet fogta, mint ha csak egy csecsemőt tartana magához. Éreztem a kölnijének az illatát, és annyira szeretetteljesen szorított, hogy még az én szemem is könnybe lábadt.

- Elindítom a pert – húzódott el tőlem. - De előtte meg kell látogatnom valakit.