I'm Gonna Miss You, Daddy

30. fejezet

[ Sophia ]

*Három órával korábban*

Egy hét telt el azóta, hogy Harry kimentett a tóból. Samantha nagyon dühösen, de mégis örömmel vett át a rendőröktől, miközben megfogadta, soha többet nem hagyja, hogy elszökjem tőle. Ennek ellenére nem minden úgy alakult, ahogyan ő azt szerette volna. Ugyan kamerákkal teljesen körbevette a házat, a rácsot le kellett szednie az ablakomról, és rendőri felügyelet mellett kellett biztosítania számomra a jó megélhetést. Épp ezért, a szobám ajtajáról lekerült a zár, és már nyugodtan járkálhattam a villában. Nézhettem tévét, használhattam a telefont, még gépezhettem is.

Egyedül este nem voltunk körülvéve őrséggel. Olyankor Samantha minden dühét kiadva pofozott fel, vagy zárt be valahova, hogy még véletlenül se láthassa a képemet. Még mindig nem voltam tisztában azzal, mit miért csinál, de azt tudtam, én csak eszköz voltam a számára.

Azóta az este óta nem volt pánikrohamom. Miután Harry átölelt, és szavak nélkül fejezte ki a mérhetetlen szeretetét irántam, minden aggodalmam elszállt. Noha tudtam, ismét börtönben ül, valahogy mégis úgy éreztem, minden megváltozott. Újra beszélhettem a barátaimmal, akik folytonos megfigyelés mellett ugyan, de visszakapták az állásukat, és a normális életüket. Távoltartási végzés miatt nem jöhettek a közelembe, ez viszont nem akadályozott meg minket abban, hogy tartsuk a kapcsolatot. Mindenbe beavattak engem. Sophia és Bella gyakran átjöttek, Anita, a szobalány pedig még annál is nagyobb örömmel engedte be őket, mint amennyire én. Együtt tanultunk, közben pedig elmesélték mindazt, amit telefonban a fiúk nem mertek.

- Ha találsz valami bizonyítékot, azonnal szólj, és elvisszük! – mondták két matekpélda között.

Így a mai programom, csak úgy, mint a héten minden nap, az volt, hogy valami nyomot találjak Samantha bűnösségére. Valamit, amiből kiderül, hogy egy hamis börtönt vezettek, vagy azt, hogy drogdílerkedésre fogták Harryt. Bármit, ami a mi javunkat szolgálta.

Samantha egy órája ment el, ha jól vettem ki a szavaiból, vacsorázni, de azt már nem mondta el, hogy kivel. Titokzatos volt. Sose említette nevén a szerencsétlent, akinek együtt kellett étkeznie vele minden harmadik nap, én viszont jól tudtam, hogy ki ő.

Közben Anita is hazaért a vásárlásából, így ismét velem tölthette szabad perceit. Igyekezett hamar kitakarítani, hogy utána nekem segítsen mindenben, amiben csak tud.

Három helyiségben nem kutattam még. A konyhában, a nappaliban, valamint a könyvtárban. Utóbbi egy hatalmas szoba volt tele polcokkal, amiken rengeteg könyv porosodott. Samantha nem sok időt töltött errefelé, azonban a férje valószínűleg igen, a középre helyezett íróasztal és a rengeteg papír erre utalt. Legtöbbjük számla és szerződés volt, így nem pazaroltam figyelmet rájuk.

A sorba rendezett könyvek között mászkálva keresgéltem, mindössze a B kezdőbetűs sornál jártam. Eközben Anita a túloldalt porolt, tettetve, hogy mennyire bele van feledkezve a munkájába. Olykor rám nézett aggódó szemeivel, majd vissza. Mikor csalódottan ingattam a fejem, ő is azzá vált. Nagyon szerette volna, ha sikerrel járnék.

- Sophia, idekerült egy B kezdőbetűs könyv, eltennéd a helyére, kérlek? - A vékony hang irányába fordultam, majd megkerülve a polcot meg is találtam a tulajdonosát. A kedvenc bejárónőm egy létrán állva nézegette a polc tetejét, így akadt rá az említett olvasmányra. Elvettem tőle a fekete borítású könyvet, majd a címet olvasva elszontyolodtam.

- Belle – simítottam végig rajta.

- Olvastad már? – Aprót bólintottam Anita kérdésére.