I'm Gonna Miss You, Daddy

13. fejezet

[ Sophia ]

A nap alig látszódott a domboldal mögül, a sárga és a piros különböző árnyalatai festették be az eget, miközben Shawn az egyik hátizsákba pakolt. Különböző kenceficék kerültek a táskába, például szappan, borotva, fogkefe, hajlakk, sőt, még egy öngyújtó is, annak ellenére, hogy egyikünk sem dohányzott.

- Mindenre fel kell készülnünk – magyarázta, amikor rákérdeztem. – Nem tudhatod, mikor kell tüzet gyújtanunk valahol.

Emma, Harold nővére, az orvosok által közölt hír után kevésbé volt önmaga. A hatalmas karikák a szeme alatt és a könnyes tekintete arra utalt, hogy mostanában kevesebbet alszik, mint én. Ami már azért is nehéz volt, mert jóformán nem is hajtottam párnára a fejem. Folyton Ash szavai jutottak az eszembe, hogy milyen romlott és erkölcstelen vagyok, és minél többször láttam magam meztelenül alatta, annál jobban el is hittem azt, amit mond.

Most a nyíltterű konyhában sertepertélt, hol a tűzhelyen forrt levesre, hol pedig a pulton elhelyezett vágódeszkára és az arra tett zöldségekre szentelte a figyelmét. Sarah, Emma édesanyja, az étkezőasztalnál ült, olvasószemüvege lelógott az orrán, ahogy a karácsonykor vett egyik könyvét olvasta.

- Emma, hova tetted a fésűt? – ordított át a szobán Shawn, le nem véve tekintetét a már púpos csomagról.

Emma csak éppen hogy felnézett, fáradt szeme egy feszülő háttal találta szembe magát, és lehet képzelődtem, de mintha ettől még élettelenebbé vált volna az arca.

Első gondolatom az volt, hogy a magabiztos, makacs és önfejű lány egyből ledorgálja a fiút, amiért rajta keresi a dolgait, azonban mindössze egy bökésre futotta tőle a kanapé felé.

- Majd idehozom én, hagyd csak! – állítottam le Shawnt, majd alig öt métert haladva valóban szembe találtam magam a kék fésűvel. Aranyló szálak fonódtak a fogai közé, egyből tudtam, kihez tartoznak. A szívem összeszorult, nehezen kaptam levegőt, és a gyomrom is görcsbe rándult a gondolatra, hogy Emma lassan rosszabb állapotba került, mint amilyenben én voltam.

- Sophia, megvan?

- Igen! – vágtam rá azonnal. Felvéve a kefe nyelét odarohantam Shawnhoz, akinek feszült izmai és emelkedett hangvétele a türelmének végét jelezték.

- Biztos ne segítsek? – böktem a sérült kezére, ami most egy könyökig érő gipszbe volt zárva. – Én is be tudok pakolni.

- Nem, neked pihenned kell. – Ezt most nem gondolhatja komolyan! – Csak te találkoztál Ashsel, és csak te ismered közülünk. Agyalj inkább azon, hogy hol lehet, mit csinálhat, és a legfontosabb, miért.

- A miértjét már tudom – gondoltam, de nem mondtam ki hangosan. Tisztán láttam a lelki szemeim előtt, ahogy a képembe röhögve közli, az iszákos faszkalap és én is megkaptuk a magunkét. Ash sosem volt oda értem, már az iskolában is terrorizált, később pedig csak romlott a helyzet. Az, hogy Harry mindenki előtt megalázta és összeverte, mindenképpen rontott a dolgon, emellett az anyám is bátorította a tetteiben. Ha másban nem is, ebben teljesen biztos voltam.

- Kész is! – támaszkodott Shawn a térdére, hogy felállhasson. Eközben Emma lekapcsolta a gázt a lábas alatt, ezzel jelezve, hogy a leves is tálalásra vár. Sarah, aki eddig a könyvébe bújva zárta ki a külvilágot, most letette az olvasnivalóját, levette szemüvegét, majd gondosan belefektette annak tokjába, felkészítve magát a vacsorához.