I'm Gonna Miss You, Daddy

23. fejezet (+18)

[Sophia]

Harry nehezen aludt el, és még annál is nehezebben ébredt. Rémálma volt. Az izzadt, rövidre nyírt haját simogatva próbáltam ébresztgetni, de ő minduntalan az édesanyját szólította. Bár úgy tett, nem jelentett neki sokat Sarah elvesztése, talán neki fájt a legjobban. Hálát adtam az égnek, hogy Shawn Emmával volt, így vígaszt tudott neki nyújtani, mikor szüksége volt rá.

Mikor végre kinyitotta a szemét, a teste megugrott az ágyon. A rémült tekintete először a plafonra, majd rám vetült, engem látván pedig mély levegőket kezdett el venni.

- Jól vagy?

- Igen – lihegte, ahogy feljebb ült az ágyon – Igen, jól vagyok.

- Saraht hívogattad álmodban – Harry valószínűleg nem gondolta volna, hogy beszélt álmában, mivel eléggé meglepődve nézett rám. – Ahogy ismerlek, nem akarsz róla beszélni, de arra kérlek, hogy ne tedd meg, amire most gondolsz.

- Szerinted mire gondolok? – összepréselt ajkakkal vettem egy mély levegőt, hogy erőt merítsek ehhez a témához.

- Bosszút akarsz állni Zacken, akárki is legyen az.

Harry apró, elismerő félmosolyra húzta a száját, majd felállt és levette a koszos trikóját, így megvillantva izmos felsőtestét.

- Imádom, hogy ismersz. De ebben most nem tudsz megállítani.

- Amit tervezel, az öngyilkosság. Nem tudom, mit csináltál mellettük, és mibe keverted magadat, de ha még ellenük is akarsz szegülni, ráadásul teljesen egyedül...! – Harry felém fordult, mikor a hangom elkezdett hisztisbe váltani. Már a farmerét is levette, így mindössze egy sima, fekete bokszer maradt rajta.

Makacsul, kissé idegesen nézett rám.

- Nézd meg, mit tettem veled! – mutatott rám, majd közelebb jött, és leült mellém – Eltűntettem mindent, ami különlegessé tett téged. A természetes szépséged, a barna szemed, a laza stílusod, az ártatlan viselkedésed, a mosolyod... Ezek mind elvesztek, miattam!

- Nem hibáztathatod magad ezért, Harry.

- De igen. Tudom, hogy már te is rájöttél – tartott egy kisebb szünetet, mintha arra várna, hogy kimondjam a tényeket, de képtelen voltam rá. Csak ingattam a fejem, hogy meggyőzzem arról, nem ő tehet ezekről.

- Gyerekként ellenszegültem Samanthának és az apámnak. Elszöktem tőlük. Azóta keresztbe tenni nekem. Úgy vannak vele, ha a miénk nem lehet a gazdagság és a boldogság, amit elvettél tőlünk, akkor a tiéd sem. Ezért tettek keresztbe a bandának, ezért akarnak téged, ezért bántják a barátaimat. Mert ezek mind fontosak nekem.

- Honnan veszed mindezt? – kérdeztem, annak ellenére, hogy mi is erre a következtetésre jutottunk Emmáékkal. Harry összeráncolta a szemöldökét, és a semmibe meredt.

- A börtön, amiben voltam, valójában nem az volt, aminek látszott. Apám lefizette az ottani rendőröket, hogy alakítsanak ki egy intézetet, amiben csak a neki dolgozó rabok vannak elhelyezve. Így a már lecsukott emberei továbbra is tudtak dolgozni úgy, hogy végig börtönben ültek. Sejthettem volna – cisszentett egyet, és mosolygott, mintha kinevetné saját magát. – Nem létezik koedukált börtön, de azt gondoltam, biztos tévedés történt.

- Az apád ennyire befolyásos ember?

- Ha te azt tudnád! – Harry ismét felállt, és járkálni kezdett a lakásban, miközben beszélt.