I'm Gonna Miss You, Daddy

22. fejezet

[ Sophia ]

Órákon át vártam arra, hogy Harry visszatérjen, de ahogy telt az idő, egyre jobban úgy éreztem, sosem fog belépni azon az istenverte ajtón, amin kiment. Figyeltem a földtől a plafonig érő, egész falat befedő ablakon át az éjszakai Londont, a tündöklő Big Bent, ahogy az idő múlására emlékeztet, és arra gondoltam, amit Harry mondott. Az a bizonyos Zack átverte, legalább is ezen fortyogott. Zack ölte volna meg Saraht? És mégis mit keresett ő ezekkel az alakokkal a Phonoxban? Annyi kérdés, amire nem kaptam még választ.

A Big Ben még egyet váltott a mutatójával, éjfél volt. Egyre feszültebben járkáltam a lakásban.

- Végül is, ismerem ezt a környéket. Tudom, merre van a szórakozóhely – győzködtem hogy valami bajuk esett, és a segítségemre várnak. Igen, - léptem ki a panellakásból – vissza kell mennem hozzájuk.

Nem tudtam mire számítsak, mikor beléptem a bárba. Egyedül voltam, Harold pedig finoman közölte velem, ha elhagyom azt az apartmant, engem kibelez. Mégsem bírtam tűrtőztetni magam. Abból, amit Shawn mesélt és amit láttam, hamar rájöttem, hogy Harry visszatért ahhoz az élethez, amit előttem, illetve a banda előtt élt.

Épp ezért félelmetes volt a villogó fények között megpillantani Haroldot, aki épp lehúzott valószínűleg még egy kört a torkán. Előtte legalább tíz apró üvegcse díszelgett, és nem is akartam elkezdeni agyalni, mik vannak a poharakban.

- Azonnal jövök, mi? – fortyogtam magamban.

Látszólag jó kedve volt. Ragyogó mosollyal fogadta az egyik bent szerzett haverját, aki leült mellé, és elkezdte jártatni a száját. Nem sokkal később rám szegeződött, nem csak az ő, de Harry tekintete is.

Kicsit összehúzva magam indultam a mosdó felé, egyszerűen nem éreztem magamban elég erőt, hogy sírás vagy hisztizés nélkül végig tudjam csinálni azt, amiért jöttem. Mégis mit gondoltam, hogy kell a segítségem? Eléggé jól érzi magát nélkülem is.

Már a női mosdóban állva nézegettem magam a tükörben, kócos haj, sminknélküli fej, laza kockás ing és fekete farmer bakanccsal, csak a tipikus. Szemem alatt a karikák a napok teltével egyre mélyebbek és észrevehetőbbek lettek, azonban a folytonos menekülés miatt nem volt időm, energiám, illetve készletem sem azok eltakarására. Így hát mély sóhaj kíséretében egy hideg arcmosással próbáltam életet lehelni a pórusaimba, és mielőtt elvettem volna a tenyerem az arcom elől, valaki megfogta a csuklómat és a falnak döntött.

- Mit csinálsz itt? – az ismerős kék szempár most nem volt olyan idegen, mint a múltkor, melegség és vidámság sugárzott belőle. Orromat facsarta a whiskey és más tömény alkoholok illata, amik Harry szájából szivárogtak ki, miközben gödröcskéit megvillantva vigyorgott.

- Ami azt illeti, te mit csinálsz itt? Ez a női wc. Már megmondtam, hogy a férfi mosdót használd! – egy újabb mosoly, mialatt Harold leeresztette eddig fejem mellett támasztott kezét és ellépett tőlem.

- Azt mondtad, a férfi mosdóban dugjak. De pisilni jöttem. Ti nők olyan tiszták vagytok és illatosak! – dülöngélt a legtávolabbi fülke felé, azonban a másodiknál rosszul támaszkodott meg és beesett.

- Jézusom Harry, jól vagy? – kétségbeesetten rohantam oda hozzá, a jókedve viszont továbbra sem lankadt, annak ellenére sem, hogy a csempén feküdt. Ahogy fölé hajoltam, hogy ellenőrizzem, tényleg jól van-e, mélyen belenézett a szemembe, majd az ingem egyik nyílásába, amin keresztül a melleimet bámulhatta kedve szerint.

- Imádom őket! – suttogta, mintha csak magának akarná mondani, majd kezét felemelte, és rátette a jobb mellemre azt – Olyan jó!

, jól van, azt hiszem mára eleget ittál, hazaviszlek! – nagy nehezen elértem, hogy megszakadjon a kapcsolat közte és a domborulatom között azzal, hogy felálltam, így hóna alá csaptam magam, és támaszt nyújtva indultunk el a kijárat felé, amiben nagy meglepettségemben nem ellenkezett.

- Ugh, baszki, rendőrök! Ülj le, amíg én felhívom Emmát! – adtam ki a parancsot.

- Már elmentek – mondta egy alig érthető, részeges akcentussal, miközben megpróbálkozott az üléssel – Feltartottam Davet, amíg ők elmentek. Már elmentek.

- Jó, értem – guggoltam le elé – Azért ittál ennyit, hogy a másikat is leitasd?

- Nem – ráncolta össze a szemöldökét – Azért, mert az alkohol nagyon finom – húzta meg a nagyon szót.

- Nem te lennél. Gyere, szívjunk egy kis friss levegőt és menjünk vissza a panelbe.

- Olyan finom illatod van! – Két kar fonódott át a derekamon, szerelmem arca belefúródott az oldalamba és mélyet szippantott az anyagból, mikor megpróbáltam felsegíteni a földről. – Imádom az epret. De most – szippantott ismét, ezúttal grimaszolva – nincs eper illatod.

- Harry, fogd vissza magad, figyelnek téged az emberek. Ráadásként ellöktél magadtól, és ha jól emlékszem nem akarsz velem lenni.

- Hazudtam – dünnyögte már kevésbé vidáman. – Szeretlek, Sophia. Ezen soha semmi nem változtathat. – Szívdobbanás, majd még nagyobb, egyre erősebb, a végén pedig egy versenyfutás a vérkeringésem és a szívem pumpálása között. Ez játszódott le bennem. Elöntött a forróság, nagyon régóta vágytam már ezekre a szavakra. Harold talán részeg volt és megígérte nekem, hogy soha nem fog inni még egyszer, talán összetörte a szívemet és nem tért vissza a börtön után, amit most mondott, valahogy mindenért kárpótolt.

Kezét arrébb csúsztatta, így most már a hasamon pihent hatalmas tenyere. Arcát nem láttam, azonban mikor valami nedveset éreztem a fölsőmön keresztül tudtam, hogy sírni kezdett – Annyira, annyira hiányoztál! – suttogta erőtlenül – Ne akard, hogy kegyetlenebb legyek, mint most. Csak hagyj békén, és ne gyere a közelembe. Kérlek.

- Ezt nem tehetem.

Tovább sétáltunk, a hideg szél egyre jobban lenyugtatta Harryt, ezzel egyidejűleg pedig a járása is javuló tendenciát mutatott.

- Megtalálom a módját, hogy újra együtt legyünk – mondtam, mikor már a panelban fektettem le az ágyára. - Csak próbálj meg nem nagy bajba keveredni addig.

- Nem hallottad, mit mondtam?

- Dehogynem! – vágtam vissza, majd Harry fölé hajoltam, hogy egy apró csókot nyomhassak a puha, enyhén repedezett, és alkoholtól bűzlő ajkaira.

- Én is szeretlek, Jones. De azokat a nőket meg a titkaidat meg fogjuk beszélni, ha kijózanodtál!

- Igenis, Királynőm.