I'm Gonna Miss You, Daddy

32. fejezet

[ Harry ]

A történet végére a maradék ép agysejtem is elpusztult. Minden világossá vált a számomra, és a düh, ami eddig Wilson miatt éreztem az apám felé irányult. Hirtelen nevetni támadt kedvem.

Nevettem is.

Jóízűen, mintha megőrültem volna, kiröhögtem magunkat. Mindenkit. Hogy nem jöttem rá én bolond, hogy ugyanaz az ember tesz tönkre, aki egész életemben tette? Hogy nem gondoltam arra, aki végig Samantha mellett volt? Hogy nem esett le, amikor láttam őt Londonból kifelé haladni az autóval?

Az az ember, aki rám sózta a gyilkosságát, aki Zacket irányította, aki egy egész műbörtönt hozott létre, aki elég vagyonnal és befolyással rendelkezett ahhoz, hogy a csőd szélére vigyen egy sikeres céget, mind Samantha ölebe volt, az apám.

- Most már csak egy dolgot magyarázz el nekem, Wilson – kérleltem. - Ha úgy jöttél ide, hogy már meg lett beszélve a per, miért kérted a tanácsomat olyan kétségbeesetten, hogy mit csinálj?

- Mert mindvégig te vigyáztál Sophiára. Az úton idefelé végigpergett előttem minden, és mire ideértem, teljesen elöntött a pánik, a bűntudat, és ahogy mondtad, a kétségbeesés. Sosem voltam apának való! Egész eddig szenvedni hagytam a lányomat! Úgy érzem nincs jogom arra, hogy az apja legyek, míg te helyettem is az voltál!

Mit csináljak, Harry?

- Indítds el a pert - vágtam rá azonnal, gondolkodás nélkül. Azt mondod nem vagy jó apának, de engem felneveltél. Olyan magaslatokba emeltél, hogy az hihetetlen! És biztos vagyok benne, hogy Sophia is jó kezekben lesz a te felügyeleted alatt. - Wilson érzelgős szemekkel nézett rám, és figyelte a mosolyomat. Ki hitte volna, hogy miután megtudom az igazságot, amit annyira kerestem, ilyen jól fogom magam érezni. Az igazsággal sikerült visszaadnom Sophiának mindazt, amit elvesztett. Már nem kellett magam büntetni azzal, hogy én voltam a felelős a szülei haláláért. Ártatlan voltam. Egy férfi, akinek egyetlen bűne az volt, hogy őszintén szeretett.

- Menj, és szabadítsd fel Sophiát, buktasd le apámat! Minél előbb el akarom hagyni ezt a helyet. – Wilson elismerően bólintott.

- Bízd csak rám, Fiam. Eleget szenvedtél.

~*~

- Jones, vendéged van! – jött oda hozzám az egyik őr. Miután Wilson elment, a napokat sokkal boldogabban töltöttem el. Örömtelien torpedóztam a rabokkal, vagy adtam át nekik a kajámat, ha épp kötözködni akartak valakivel. Minden pillanatban a tárgyalásomat vártam, mert tudtam, hamarosan újra szabad leszek.

- Elég híres vagy odakint - jegyezte meg halkan az ellenfelem, miközben elsüllyesztette a kettes hajóm.

- Csak nem féltékeny vagy? - Mint a jeges úton az autó, úgy csúszott ki a számon egy éles kanyarral a kérdés, amit hirtelen meg is bántam. - Ne haragudj – mondtam. – Tényleg le akarok szokni erről. - Nem gáz – rántott vállat a srác. – Ilyen a börtön!

Úgy döntöttem inkább, hogy nem válaszolok, így felálltam, és követtem az őrt. Azon gondolkoztam, ki lehet a vendégem. Wilson a napokban többször is eljött, és mindenről beszámolt nekem, főleg a perrel kapcsolatban. A papírok valóban remek bizonyítékok voltak, a bíróság pedig Wilson oldalára állította az ügyet. Samantha teljesen ki van akadva, bár még mindig nem tudtuk az okát, hogy miért.

Logikus volt, hogy nem Sophia elvesztése miatt, hiszen tizenhét évig nem kereste a lányát, és ő maga is lökte el magától.

Kinyílt a fémajtó, mély sóhajjal gyűjtöttem erőt a továbbiakra.