The McCall Twins {Teen Wolf ff.} [Szünetel]

33.rész: Megmenekült

Szaggatottan vettem a levegőt a fájdalom miatt és éreztem, ahogy az arcomon végigfolytak a meleg könnycseppek. Tompán érzékeltem már a külvilágot, így Theo ordibálása is halknak tűnt.

A férfi készült volna az újabb vágásokra, de hirtelen üvöltéseket és sikolyt hallottunk meg kintről.

Ekkor elnevettem magamat. Ez nem boldog nevetés volt, inkább amolyan a megkönnyebbültség és az őrűltség közt ingadozó nevetés volt, amelyen még én magam is meglepődtem.

Betörték a terem bejárati ajtaját és harcolni kezdtek a bent lévőkkel. Amíg velük voltak elfoglalva, addig nagy nehezen elvágtam a kötelet a kezemen, de a kimerültség miatt a földre estem és úgy éreztem, nem bírom már sokáig.

Valahogy erőt vettem magamon és még ha nem is volt messze, nagy nehézségek árán sikerült csak az asztalban megkapaszkodva felállnom. A férfi mögé léptem, aki kissé meglepetten figyelte a barátaim által létrehotott eseményeket.

Egy hirtelen mozdulattal oldalról mellé léptem és a mellkasába döftem a farkasölővel itatott késemet.

-Megmondtam, hogy megfoglak ölni. - vigyorodtam el gonoszan, majd vele együtt a földre estem a kimerültség és vérveszteség következtében, majd egyre jobban úrrá lett felettem a sötétség, mígnem elvesztettem az eszméletem.

*Később*

Az állatkórházban ébredtem fel. Deaton nem messze tőlem rendezgetett valamilyen papírokat.

Nehézkesen és fájdalmasan felültem és megnéztem a vágásokat. Bevoltak kötözve, alatta pedig az egyik oldalamon lévő, mélyebb seb összevarrva. Hirtelen leperegtek előttem az ezelőtti események, mire egy könnycsepp gördült le az arcomon, melyet aztán le is töröltem.

-Köszönöm. - szólaltam meg halkan, mire ő megfordult és elém sétált.

-Lehet nem kéne még annyira mozognod. Kimerültél és elég sok vért vesztettél. - oktatott ki azonnal.

-Jól vagyok, tényleg. Csak látni szeretném a többieket. - biccentettem, majd mire válaszolt volna, épp beléptek az ajtón.

Mindenki itt volt, én először mégis Theohoz mentem, akit szorosan megöleltem.

-Istenem Nani! Nem akartam, hogy bármi bajod essen! Tudtam, hogy Scotték nem akarnak majd jönni értem, de reméltem, hogy ha ők sem, akkor már te sem. Próbáltam rábeszélni a falkát, hogy csak simán öljenek meg engem, téged pedig hagyjanak, de nem akartak megegyezni. El nem tudom mondani, hogy mennyire sajnálom! - mondta, miközben egyre szorosabban magához ölelt.

-Sosem hagynálak meghalni. - suttogtam a fülébe, majd ismételten egy könnycsepp gördült végig arcomon.

Kissé fájt a viszonylag még friss vágások miatt, de hihetetlenül jól esett az ölelése. Ő is, mint Stiles, olyan, mintha a bátyám lenne. Nem bírnám ki ha elveszíteném. Bármit megtennék érte. Épp ahogy a családomért és barátaimért, kerüljön bármibe.