" Ez egy sorsszerinti szerelem "
Mi a különbség a Végzet és a Sors között?
Lily Knight mindent megtesz azért, hogy életben maradjon. Viszont azt nem tudja, hogy másvalaki, nem is olyan messziről ugyanezt próbálja elérni, az élete árán is.
Ashton Hil...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Kicseszett hideg volt. Április vége volt Washington államban és én egy szál rövid ujjúban mászkáltam a fenyőfák között.
Az íjam fel volt nyilazva, lövésre készen állt. Úgy, ahogyan én is. Minden apró kis nesz irányába fordultam, mintha a démonok nem lennének képesek hangtalanul járni.
5 perc sem telt el, mióta Carter felhívott. Ő akkor szállt ki a menő sportkocsijából az erdő mellett, körülbelül fél méterre a Knight háztól.
- Vonszold a segged az erdőhöz, valami történt Lily közelében! – én erre a mondatra már ugrottam és nem is akartam többet hallani. – És legközelebb vedd fel a telefont, ha a barátnőd ötvenszer keres!
Őszintén, eléggé zavarban voltam ahhoz, hogy ne fogadjam Lily hívásait. Nem tudtam, hogy mit akarhat mondani. De Carter hívása után állandóan két emlékkép úszott a szemeim elé. Lily nevetése, ahogyan alattam fekszik és próbál elhúzódni a kezeim elől. És Lily szenvedése Sean karjai között. Az előbbit még vagy milliószor meg akartam pillantani. Az utóbbit soha többet.
- Hé, fegyveres nephilim! – Carter bukkant fel az egyik fa mögül és Ő is egy íjat szorongatott. Az elmúlt hetek edzései miatt már nem remegett a keze a fegyveren. Sőt, voltaképpen olyan magabiztos volt, mint régen.
Vettem egy nagy levegőt, mintha ezzel több bátorságot tudnék gyűjteni és biccentettem a fejemmel, hogy induljunk el.
Nem tudtam, hogy mit várhatok. Hogy Sean tényleg ott fog állni. Hogy az egész egy nagy csapda és nem fogunk tudni győztesen kikerülni belőle.
- Szóval... valamelyik nap találkoztam az apámmal – jelentette ki Carter, miután átlépett pár lehullott ágon. Próbáltam nem túl meglepettnek látszani. De nem ment. Carter apja Uriel arkangyal volt, az Akasha Krónikák őrzője – ami már önmagában nem kis feladat -, de Ő volt a seregek vezére, sok írásban úgy szerepelt, hogy „aki a fényével megszabadít a gonosztól". A rejtélyek, álmok, látomások, médiumok őrének is tartották. A megjelenésének időpontja egészen a helyzetünkhöz illő volt. Hiszen New Orleans-ban egy Kivetítést akartunk látni, akit médiumnak és jósnak ismertek a Francia Negyedben.
- És? – kérdeztem vissza. Talán Ő volt az egyetlen arkangyal szülővel rendelkező nephilim. És Ő találkozott a legritkábban az apjával.
- Szóba kerültél. Mármint a helyzeted – ez volt az a hangsúly, amitől tartottam. – Nem én hoztam szóba, hanem az apám. Azt mondta, hogy az arkangyalok már tudnak mindenről és a hír viszonylag lassan csordogál el mindenkihez a mennyországban.
- Mennyi az a viszonylag lassú?
- Tudod milyen pletykások az angyalok. Legfeljebb egy hetünk van, de már ez is egy kis segítség – egy reccsenésre a fák közé kaptuk a fejünket, de csak egy magányos mókus szaladt fel a fenyőfára.
