" Ez egy sorsszerinti szerelem "
Mi a különbség a Végzet és a Sors között?
Lily Knight mindent megtesz azért, hogy életben maradjon. Viszont azt nem tudja, hogy másvalaki, nem is olyan messziről ugyanezt próbálja elérni, az élete árán is.
Ashton Hil...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
LILY
___________________
A nephilim sereg összes tagja rohanni kezdett, ezerféle irányba. A levegőben füst, eső és pánik összetéveszthetetlen aromája terjengett.
Lepattantam a korlátról és kétségbeesetten körülnéztem.
A füsttől nem láttam a semmit és ezzel a füsttel megtelt a torkom és a szemem is. Az egyetlen dolog, amit biztosan tudtam az volt, hogy Luke még mindig a könyökömet fogta.
A ház elejéig sem láttam el, nemhogy az emelvényig, ahol állt Ashton és Carter. Félve Luke felé fordultam, aki ugyanúgy a fejét fordítgatta, ahogyan én is tettem az előbb. Felmérte a terepet. Rám nézett, majd kihúzott egy fekete sálat a zsebéből és a fejemre adta, hogy az eltakarja a számat és az orromat.
Egy pillanatra megrettentem, hogy neki nem lenne-e szüksége valami védelemre, aztán eszembe jutott, hogy Ő egy nephilim harcos és tud vigyázni magára. Erősebb, mint én. Előhúzta a nadrágzsebéből a telefonját, ami eszméletlen iramban csipogott és villogott.
- Mi történik? – kérdeztem, a kendő miatt elfúló és erőtlen hangon, de mégis olyan félelemmel, amit még sose éreztem. Most, ezt a félelmet a zsigereimben éreztem és a testem összes porcikájába eljutott, mintha teljes vérátömlesztésnek lettem volna áldozata.
A legrosszabb félelem volt. A tehetetlenség félelme. És, hogy képtelen voltam higgadt maradni. Adrenalin és félelem. Nem a legjobb párosítás.
Luke felém mutatta a telefonja kijelzőjét.
VIGYÁZAT! BEHATOLÁS! – villogott óriási piros betűkkel a felirat.
- Gyere! Biztonságos helyre viszlek! – fogta meg határozottan a kezemet. Csak úgy tudtam az ép eszemnél maradni, hogy tényeket soroltam fel magamban, ami valahogyan stabilan tartotta az állapotomat.
A démontanoncok megtámadták a Samuels házat. Nem látom Ash-t. Nem látom Carter-t. Nem látok senkit, csak Luke-ot. Biztonságos helyre fog vinni. Nem lesz semmi bajom! Luke meg fog védeni. Csak a sálba szabad lélegeznem, nem szabad, hogy a füstöt lélegezzem! Nyugodj meg! Többször elmenekültem már a démontanoncok elől. Az álom nem most fog valóra válni. Nem lesz semmi bajom.
Hagytam, hogy Luke maga után húzzon, de csak az Ő ereje miatt tudtam megmozdulni, mivel a lábaim kocsonyaként ragadtak hozzá a földhöz. A fejem még mindig forgolódott, hátha meglátom a füstön keresztül a fiúkat, a szerelmemet, de mindenhol csak szürkeség uralkodott. Kétségbeesett sikoltozásokat hallottam, a sebesen folyó víz csobogását és futó lábakat a füvön.
Majdnem hasra estem a saját lábaimban, amikor elértük a pince lépcsőit. Luke belökte a vállával az ajtót és még mindig húzott maga után. A pincében penész és fülledt levegő keveredett egymással, amitől tudtam, hogy hosszú távon elhánynám magam. Végigmentünk – vagyis én csak támolyogtam – a hosszú folyosón, a vödrök és a már régi, életlen kések és fegyverek mellett, árván hagyott, vaskos botok és golyó nélküli lőfegyverek mellett. Luke egy olyan sarokba tolt be, amit én csak később vettem észre, annyira félreeső helyen helyezkedett el. Aki nem ismerte a pincét, nem is vehette észre, egyáltalán.
