" Ez egy sorsszerinti szerelem "
Mi a különbség a Végzet és a Sors között?
Lily Knight mindent megtesz azért, hogy életben maradjon. Viszont azt nem tudja, hogy másvalaki, nem is olyan messziről ugyanezt próbálja elérni, az élete árán is.
Ashton Hil...
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Az út Seattle-be rövidebbnek tűnt, mint máskor, pedig nem repesztettem 150-nel a sztrádán, ahogyan Luke szokta. A Jeep nem is bírta volna. Aggódtam Lily miatt, hogy ne legyenek kék-zöld foltok rajta a bátyám miatt és, hogy ne készítsék ki teljesen idegileg. Az ezeken való gondolkodás teljesen elvette az időmet, és mire észbe kaptam, már a Wings előtt parkoltam.
Hétfő délután, kora este volt, nem sokan tébláboltak a bárban. Alison szerencsére ott volt a pult mögött, mint állandó tartozék. Luke szerint a legtöbb nephilim csak Alison miatt tér vissza újra és újra a Wings-be, vagy Washington államba. De aznap, mintha Allie nem lett volna a régi.
Ahogyan a klub sem. A dalok lelketlenül szóltak a hangszórókból, a poharak némán csusszantak az asztalokon. Nehéz fejek támaszkodtak lomha tenyereknek. Mintha minden néma lett volna és üres.
Szörnyen rossz előérzetem volt.
Az egyetlen hang a fülemben a cipőm ütemes csattanása volt a padlón és a kulcsom csörgése a zsebemben. Bár nem láttam, tudtam, hogy a fél bár engem figyel. A pletykák gyorsan terjedtek a nephilim világban. A titok nem maradt rejtve sokáig. Főleg, ha olyan mértékű a szabálysértés, mint nálam. Az, pedig dobott a pletyka értékén, hogy kerub gyerek voltam. Nem törődtem a kíváncsi pillantásokkal, gondolom a bátyám – a dühös, temperamentumos bátyám – híre megelőzött és mindenki arra várt, hogy mikor robbanok. De nem tudták, hogy én nem olyan vagyok, mint a bátyám. Így némán ültem le Alison elé.
- Ó, az angyalokra! Igen, jól látjátok! Ő az! Vissza lehet térni a saját életetekhez! – kiáltott rá a lány a „nézőközönségre", mire mindenki a saját asztalát vagy italát kezdte el bámulni helyettem.
- Kösz – biccentettem hálásan és rákönyököltem a pultra. – Mi ez a haláli csend? Mintha mindenki gyászolna.
- Pletykák, és hihetetlenül gyorsan terjednek – válaszolta egyszerűen, de nem értettem, így kifejtésre vártam. – Történt valami pár nappal ezelőtt, itt.
Ekkor nézett először a szemembe, úgy, hogy a teljes arcát láthassam. A bal oldalán karmolás nyomok húzódtak végig, amit vörös hajával próbált eltakarni. Nem sikerült, még a vak is látta volna a vörös-fehéres vonalakat. Alison arcát örökre megbélyegezték. Az, aki Lily-t is.
- Csak Lexi volt itt? – kérdeztem és nyugtatgattam magam, hogy ne törjek össze menten valamit.
- Igen, meg pár szárnyas testőr. Ha azok nem lettek volna, megtépem a ribancot... - Alison is dühöngött, pedig nem volt jellemző rá. Az öklét összeszorította és indulatosan ráütött a pultra.
- Sajnálom, Allie. Miattam van az egész – és talán így is volt. Nem tudtam. Nem voltam ott. Ha ott lettem volna, egyik démontanonc sem éli meg az estét.
