" Ez egy sorsszerinti szerelem "
Mi a különbség a Végzet és a Sors között?
Lily Knight mindent megtesz azért, hogy életben maradjon. Viszont azt nem tudja, hogy másvalaki, nem is olyan messziről ugyanezt próbálja elérni, az élete árán is.
Ashton Hil...
Oups ! Cette image n'est pas conforme à nos directives de contenu. Afin de continuer la publication, veuillez la retirer ou mettre en ligne une autre image.
- Liliana, kérlek, el tudnád még egyszer mondani, hogy pontosan mi is történt? – kérdezte Mrs. Goldbert. Egy-egy fotelben ültünk, egymással szemben, tisztes távolságot tartva. 14 éves korom óta jártam ugyanehhez a pszichológushoz, tehát, körülbelül 3 éve.
Kezdetben remekül éreztem magam. Még a körömrágásról is majdnem sikerült leszoktatnia. Hetente egy alkalommal kezdtünk, majd csak kéthetente találkoztunk. 15-16 éves koromban aztán elég volt kéthavonta ellátogatnom egy-egy „vizitre", hogy lássa, minden rendben van velem. De mivel a szüleim egyik barátja volt, amikor elkezdett az állapotom rosszabbodni a rémálmok miatt, a találkozásaink újra rendszeresek lettek.
Nem mondtam el neki mindent, de a legtöbbet tudta. Kötelezte az orvosi titoktartás, még a szüleimmel sem beszélhetett rólam, az engedélyem nélkül. Még nem küldték rám az elmegyógyintézetet, szóval egyre több mindenbe beavattam Mrs. Goldbert-et, a tudatomon kívül. Tudta, hogy kilószámra olvasom a képtelen fantasy regényeket, az álmaimat a fantáziám megnövekedésének tudta be.
Nagy levegőt vettem és miközben elkezdtem beszélni, mintákat rajzoltam az ujjaimmal a fotel karfájára, hogy ne kelljen a pszichológus szemébe néznem.
- A tetőn vagyok, éppen az aktuális pizsamámban. Az eső épphogy csak csepereg, de egyre nagyobb vihar kezdődik. Az éjszakában van valami furcsa, mintha valami megváltozna. Mintha valami figyelne. Lyukat éget belém a pillantása. Ide-oda forgolódok, próbálom megtalálni azt a személyt, aki bámul. Félek, olyan, mintha a szívem bármelyik pillanatban kiugorhatna a helyéről, de nem tudom, hogy miért. Óvatosan megteszek pár lépést, de alig bírom megmozdítani a lábaimat. Félek a magasságtól. De tudom, hogy muszáj legyőznöm. Az álombeli énem tudja, hogy miért. Aztán leguggolok, rajzolok valamit a porba, de nem tudom kivenni, hogy mit. Mintha ezzel üzenni akarna, akarnék, annak az embernek, aki tudom, hogy figyel. Mint egy biztonsági mentés. Egy utolsó kapaszkodó. Biztosíték, hogy tudni fogja, bármi is történjék. Aztán hangokat hallok az erdő felől. Tudom, hogy az a valami, amire számítok, közeledik. Az álombeli énem tudja, hogy mi következik, míg én nem tudom, hogy mitől kellene félnem. Árnyak úsznak el a fák közül. Egy seregnyi árny. Csak úsznak a talajon, nincsenek végtagjaik, érzékszerveik, se testük. De... félek tőlük. Továbbra is a lényeket nézem, de a tetőre is érkeznek... valamik.
- Hatalmas, sötét szárnyakat látok, a hozzájuk tartozó test sötétségből áll, csak parázsló foltok jelzik, hogy merre vannak. Körbevesznek. Sehol sem látok menekülő utat. Kiabálni akarok, nem tudom kinek, de nem is jön ki hang a torkomon. Érzem, hogy bántani akarnak. Meg akarnak ölni. De nem tudom, hogy miért. Nem tudom, mit tettem. Csak állok ott, az összeesés közelében járok, de csak egy egérutat keresek, ahol elmenekülhetek. A parázsló kezek kinyúlnak felém, megérintik a kezemet, a hajamat, az érintésük, mintha ott sem lenne, nem érzek semmit. De látom, hogy ott maradt a nyoma a kezüknek. Tenyérlenyomatok, mintha megégettem volna magamat. Mozgolódni kezdenek. És rám vetik magukat. Elesem és elkezdek lecsúszni a tetőről. Kétségbeesetten sikoltozom, megpróbálom megtartani magamat egy cserépben. De a szörnyetegek utánam repülnek. Karmolásszák a lábamat, feszítgetik az ujjaimat, hogy leessek. Rugdosom őket, de semmi haszna. Mintha csak a levegővel harcolnék. Megérintik az arcomat, karmolják a bőrömet, erre én elkapom a fejemet. Találok egy biztonságos pontot és megtartom magamat. Nem törődök a magassággal, csak a túlélés hajt. Az árnyékok is közelebb értek, szinte körbeveszik a házat. A szörnyek szinte rám nehezednek. Lökdösnek. Meg akarnak ölni. Szörnyűségeket suttognak a fülembe, amiket nem értek tisztán, de tudom, hogy mit akarnak elérni. Hogy féljek, hogy megtörjek. Mit akarsz csinálni, kicsi Lily? Hogy akarsz innen elmenekülni, kis naiv? Nem tudnak megmenteni, ugye, tudod? Még ők sem képesek rá, hiába hiszel bennük ilyen erősen – ismételgetik, én nem tudom, hogy kikre gondolhatnak, de az álombeli énem, aki az életben maradásáért küzd, minden erejével és reményével rájuk támaszkodik. Hisz bennük. A teremtmények engedik, hogy visszamásszak a tető tetejére. A biztonságos pontra. Nem értem, hogy miért.
