The Elemantal Mage

17. Zoé

Reggel a tegnapi ruhámban ébredtem az ágyamba. Úgy tûnik Márkó behozott vagy alvajáró vagyok. Az elsõre tippeltem inkább. Elmentem gyorsan lezuhanyozni és magamra rángattam pár ruhát. Eszti kopogott majd bejött és elvégezte a sminkelést. Szó nélkül felmentünk a termünkbe. A fiúk persze már ott voltak. De Esztivel olyan fáradtak voltunk hogy leültünk és még a tanár bejövetele volt az utolsó emlékem mert utána szerintem elaludtam. A csengõ keltett fel. Mellettem Eszti is ébredezett. A fiúk már nem voltak a teremben. Mi is elindultunk órára Esztivel. Mikor kiléptem az udvarra egy kéz félrehúzott. Alexel találtam szembe magamat. Megölelt. Így esélyem sem volt elmenni. De olyan fárad voltam hogy nem is akartam volna futni.

-Zoé. Sajnálom! Nagyon sajnálom!-mondta és még mindig csak ölelt. Remélem ezt Márkó nem látja!-Figyelj.-nézett a szemembe.-Mit szólsz ahhoz hogy legyünk barátok?

-Hát...

-Kérlek! Nem kell nagyon jóba lennünk de ne utáljuk egymást így! Ez egyikõnknek sem túl jó!

-Alex. Próbáljuk meg!-enyhültem meg.

-Köszi.

Elengedett és szaladt is órára. Én is elindultam az enyémre ami mellesleg már tizenöt perce tartott. Mikor beléptem a terembe a társaim már javában idomítottak.

-Zoé! Hol voltál? Attól még hogy kiválasztott vagy az iskola szabályai rád is vonatkoznak!-nézett rám szúrós szemmel a mester.

-Sajnálom.

Beálltam a helyemre és neki láttam idomítani. Kevesebb idõ alatt elõbb kész lettem mint a társaim.

-Zoé.-szólított meg a mester.

-Igen?-fordultam felé.

-Még mindig ámulok a szorgalmadon az igyekezeteden és azon hogy milyen gyorsan tanulsz. Rég volt már ilyen lenyûgözõ idomár!

-Köszönöm.

Akkor most hogy is állok a mesternél? Á...mindegy. Mikor kicsöngettek Bencével visszamentem a termünkbe és lehuppantam a helyemre. Épp mikor elaludtam volna újra, valakik elkezdtek üvöltözni egymással. Felnéztem és láttam hogy Márkó és Alex veszekszik.

-Mikor fogod fel hogy tûnj a közelébõl?-ordította Márkó.

-Megbeszéltük hogy barátok leszünk!-üvöltött Alex.

-Elég!-álltam közéjük.

-Elõször is. Márkó! Alexel kipróbáljuk mi lesz ha barátok leszünk! És Alex nem tudom mi történt de nem kell ezt mindenkinek elkürtölni! Oké?

-Sajnálom. Veled kellet volna elõbb beszélnem!-nézett rám szomorúan Márkó.

-Semmi baj.-adtam neki egy gyors puszit is.

-Én is sajnálom.-mondta Alex.

-Semmi baj.

Márkó pedig míg beszéltem a derekamnál fogva magához vont.

Alex kiment mi is leültünk mert becsöngettek. Az a maradék két óra gyorsan véget ért. A srácokkal épp léptünk ki a meditációs terembõl mikor szembe találtam magamat a bátyámmal aki kereset valakit végül a tekintete megállapodott a mellettem álló Márkón.

-Gyere Márkó! Beszélgessünk!-morogta az orra alatt.

Mielõtt elengedem a pasimat a bátyámmal az elõtt még váltottam vele pár szót.

-Márkó! Ne izgulj, nem fog bántani...legalábbis remélem!

-Ne félj látsz még!-kacsintott.