A Hᴀʟʜᴀᴛᴀᴛʟᴀɴsᴀ́ɢ Áʀᴀ

✝ Part Thirtieth ✝

- Mit keresünk itt!? - akadok ki hirtelen. Owain felvont szemöldökkel nézett rám, én pedig Amandára. Létezik olyan, hogy az embernek fel sem tűnik, de az otthona felé vezetik? Ennyi idő után el is feledtem, hogy honnan jöttem? Ennyire nem számított nekem? Sok emlék villant be, miközben csak bambultam a ház felé.

-Miért jöttünk ide? - ismételtem meg a kérdést, mert nem kaptam választ az előbbire sem.

Amandának hirtelen felcsillant a szeme:

- Na vajon miért? - nézett rám önelégülten - Hát nem szeretnéd látni a szüleidet és a nővéredet?

- Nem. - válaszoltam egyhangúan - Egyáltalán minek hoztál ide?!

- Hm. Pontosan ezért. Hogy tisztázd a családoddal a dolgokat. Tudod, korábban ki akartak hozni a Trinity-ből. De te már nem voltál ott érdekes módon.

- Oh..

- Ezért kellene kibékülnöd a szüleiddel. Tudom, hogy megbánták amit tettek.

Elgondolkoztam, de még mindig nem tartottam jó ötletnek, hogy lássam őket. Nem hiszem, hogy készen állok szembe nézni a múlt hitetlenségével.

- Menj. - mondta Owain - Ott az otthonod. Ami már nem mindenkinek van. - nézett le a földre.

- Ha ti is jösztök. Egyedül nem megyek. - feleltem, és érdekelt több részlet Owain utalásából.

Közös megegyezésen közelebb mentünk a házhoz, majd megálltunk az ajtónál. Lassan felemeltem a kezemet a csengő felé, majd megnyomtam. Pár pillanat belül az ajtó kinyílt, és szembe találtam magam a nővéremmel: Mindketten ledermedve néztük egymást, majd Wanda elkiáltotta magát:

- Te jó ég... CRYSTAL?! - ugrott a nyakamba olyan erővel, hogy majdnem hátraestem - El sem hiszem, hogy te vagy az! - szorított olyan erővel, hogy már alig kaptam levegőt.

- Elég lesz.. - préseltem ki magamból ezt a két szót - Nem kapok levegőt. - nyomatékosítottam.

- Sajnálom, de el sem hiszed, hogy mennyire örülök, hogy itt vagy! - kissé bentebb ment a házba, majd elkiáltotta magát: -Apa! Anya! Gyertek ide! Nem találjátok ki, hogy ki van itt!

Wanda beinvitált minket, majd mindannyian bementünk a házba: a nappali semmit sem változott, és a lakásban terjengő illatok is a régiek voltak.

- Ki az Wanda? - jöttek le a lépcsőn a szüleim az utasításra. De mikor megpillantották az ismeretleneket a nappaliban, és közben megláttak egy ismerős arcot, ami épp feléjük nézett lefagytak:

- Crystal? Úristen, Crystal! - sietett felém anya, aki gyorsabban reagált a történésre. Apának még kellett néhány pillanat míg feldolgozta, de közben már megint fuldokoltam:

- Oh.. Istenem! Hogy vagy? Hol voltál eddig? Nagyon sajnáljuk ezt az egészet, úgy aggódtunk érted! - engedett el lassan a halálos ölelésből. Később még kaptam még egy ölelést apámtól, de ez érzéki volt, és nem "gyilkoló".

- És ők kik? - kérdezte apám furcsállva.

- Oh, ő itt Owain, ő pedig Amanda. - mutattam feléjük.

- Örvendek. - köszönt Amanda.

- Szint úgy. - nyújtotta oda Owain a kezét apámnak.

Apám kezet fogott Owain-el, ami után egy kisebb kellemetlen csönd telepedett le körénk. Hirtelen hatalmas fényáradat jelent meg a szemem előtt, ami csak úgy lebegett a levegőben, mint valami fénylő pont. Mellette egy sötét pont jelent meg, és ráeszméltem, hogy ezek a gömbök. Megböktem Owain-t, hogy ő is látja-e:

- Aha.. - gondolkozott el - Én is látom.

A gömbök elkezdtek cikázni a nappaliban, majd a házon kívül folytatták az utat.

- Megbocsátotok egy perce? - tettem fel a költői kérdést a családomnak, majd mentem is a lebegő gömbök után.

Amanda szemszög:

,,Nem tartom jó ötletnek szólni, hogy én is látom a repülő gömböket. Aztán megkérdeznék, hogy hogyan és miért. De én ezekre nem adhatnék választ. Majd ha eljön az ideje. Mellesleg, hamarosan úgyis rájönnek mindenre maguktól."

Crystal szemszög:

Követtük a gömböket egészen az utca végéig, ahol elkezdtek körözni az egyik ház ajtójánál: összenéztünk Owain-el, majd hirtelen becsengettünk a házba. Semmi válasz. Owain hátrébb lépett pár lépést.

- Mit akarsz csinálni? Ugye nem...

Hirtelen lendületet vett, majd betörte az ajtót:

- De. Pontosan azt.

- Gratulálok. Sikerült betörnöd egy házba. - jelentettem ki.

- Ez nem az első. - húzta meg a vállát.

- Hogy mi?!

Amanda elnevette magát. De arcáról azonnal lefagyott a mosoly, mikor meglátta a padlón fekvő, haldokló nőt. A két gömb felette keringet. Xantosz halovány alakja jelent meg:

- Válasszatok: Élet, vagy Halál?

Meredten néztem a földön fekvőt, és a gömböket: most arra gondol amire gondolok?!

- Igen. - olvasta ki a gondolataimat.

Nyeltem egyet. Mégis hogyan dönthetnénk mi? Hisz én még a legegyszerűbb döntéseket is képtelen vagyok meghozni.

- Halál. - mondta ki Owain határozottan.

- Várj, hogy mi? - néztem rá értetlenül.

- Igen. A nőnek se gyereke, se családja. Senkinek nem hiányozna. Azonban az életet adó gömb véges. Egyszóval nem menthetsz meg mindenkit Crystal. Még ha akarnád is, akkor sem.

- Mi a válaszod Crystal? - kérdezte Xantosz hangja, mely egyre halkabb volt.

El sem hiszem, hogy kimondom:

- Halál.

Az élet gömbje elszállt, a másik gömb, pedig beleszállt a nő testébe, majd fekete füst kíséretével elporladt.

Semmit nem tudtam a nőről. Nem is ismertem. Azt meg végkép nem tudom, hogy Owain honnan tudta az információkat. Mindenesetre az tudom, hogy Owain egy kész rejtély számomra, de mégis olyan közelinek érzem őt.

Amanda összerezzenve állt, és bambult felénk, és olyan arcot vágott, amiből arra lehetett következtetni, hogy látta a történéseket.

- Jól vagytok? - kérdezte Owain mindkettőnktől.

Enyhén bólintottam.

- Persze, csak sosem gondoltam volna, hogy szemtanúja leszek ennek... - felelte elképedve Amanda - Eddig azt hittem, hogy ez csak mese.