A Hᴀʟʜᴀᴛᴀᴛʟᴀɴsᴀ́ɢ Áʀᴀ

✝ Part Twenty-Nine ✝

Amanda szemszög:

- Maga meg mit csinál itt? - kérdezte meglepetten.

- És maga? Miért nem végzi a dolgát? - kérdeztem vissza.

- Épp azt teszem. - vonta fel a szemöldökét az ápolónő.

- Tényleg? Nekem nem úgy tűnik. Itt áll, és engem nyaggat a felesleges kérdéseivel. - tettem keresztbe a karjaimat magam előtt.

Az ápoló szúrós szemekkel nézett rám egy ideig, de aztán sarkon fordult, és távozott a szobából. A folyosón egyre jobban halkult el cipőjének kopogása, ami jót jelentett. Eközben figyelmemet ismét az ébredező elfogottakra helyeztem.

Crystal szemszög:

Nagyon fáradt vagyok. Még soha ezelőtt nem éreztem magam ennyire kimerültnek. Szemeimre ólom súlyú szempillák nehezedtek, melyek nem akartak felengedni. Éreztem szabálytalan légzésem, mely hol felgyorsult, hol pedig lelassult. De mikor észrevettem, hogy valaki hideg kezével az én karomhoz ér, megijedtem. Aztán eszembe jutottak a történtek. Villámképként zajlottak le a fejemben a múlt történései. Reflexszerűen elrántottam a kezemet a hideg érintéstől, és rájöttem, hogy kezeim fogságban vannak, csak úgy mint a lábaim is: meg vagyok kötözve. Résnyire nyitottam a szemeimet, melybe a fény utat tört, ezzel kellemetlenséget okozva. Egyszóval: majdnem kiégett a retinám. Megláttam egy homályos emberi alakot, amint mellettem áll. Éreztem, hogy engem figyel...

- O-Owa-Owain... - suttogtam halkan.

- Owain? Szóval akkor így hívják őt.. - hallottam egy lágy hangot. Aztán lassú lépteket, melyek eltávolodtak tőlem. Fejemet a mozgó hang irányával együttesen mozgattam. Hamarosan visszanyertem teljes látásomat, és megpillantottam Owain-t, aki szintén meg volt kötözve. A szemem azonban egy sokkal aggasztóbb problémára figyelt fel:

- A-Amanda? - lepődtem meg - Mi a fene foly...

- Mielőtt bármit is mondanál vagy kérdeznél, előbb tűnjünk el innen. - felelte hadarva.

Értetlenül néztem össze-vissza, majd Amanda eloldozott. Hirtelen ültem fel az ágyban, és meg is éreztem a fejemben. Owain-hez léptem, majd Amandával eloldoztuk. Azonban ő még nem ébredt fel. Érthető is. Hisz több altatót kapott, mint én. Azonban pár perc elteltével ő is felébredt.

- Hát te meg ki a fasz vagy? - nézett Amandára, a fejét fogva.

- Amanda vagyok. - felelte a lány kellemetlenül.

- Aha... Értem. - Owain hirtelen rám nézett, és én pedig enyhén bólintottam.

- El kell tűnjünk innen. Nincs idő most erre! Gyertek!

Bizonytalanul, ámbár bizakodva követtük Amandát, azonban Owain egyáltalán nem bízott meg benne. A folyosón menetelve a lépteink visszhangot keltettek a síri csöndben. Amanda előttünk ment, és vezetett minket. Fehér köpenye kissé már beszürkült, haja csapzottan volt összefogva, és lépései néha bizonytalanokká váltak. Hirtelen a falnak dőlt, majd hátradöntötte a fejét.

- Amanda?

- Csak elgondolkoztam... Erre!

A folyosó végén egy öreg lift volt szolgálatban, és Amanda kulcsa segítségével feljutottunk az alagsorból. Mutatott egy titkos alagutat a lift melletti falban, majd mindannyian átléptünk rajta. Olyan volt, mint egy katakomba. Látszott, hogy magát az alagút falait fizikai erővel alakították ki. Néhol emberi csontok hánykolódtak a porban, és az imént repült valami a fejemnek. Inkább nem is kérdezek semmit. Még nincs itt az ideje...

Kijutottunk a Trinity épületéből, azonban a kertben kötöttünk ki. Meg is szólalt a riasztó, mely fülsiketítő hanggal ébresztette fel a népet. Roham tempóban közelítettünk a kapu felé, ami lassan kezdet bezárulni, mögöttünk pedig a Trinity testőrsége loholt.

- Álljanak meg! - hallottam mögülünk. De nem néztem vissza. Csak futottunk egészen a kapuig, és még épp időben a túloldalára jutottunk. Az őrség a kapun belül nézte, ahogyan lihegve elsétáltunk.

- Hu.. Ez közel volt. - jelentette ki Amanda, majd hirtelen megállt, és fejét hátra döntötte.

- Mi ez az egész? - kérdeztem.

Amanda magabiztosan elmosolyodott, majd elindult:

- Majd mindent megtudtok. De nem itt, és nem most. - lassan megállt, majd hátra pillantott felénk: - Gyertek, ha tudni akarjátok a történéseket.

Érdeklődve követtük őt. Nem tudni, hogy pontosan merre is tartottunk, de Owain egész úton feszült és éber volt. Az általam mondottak egy olyan képet festettek le Owain-ben, ami gondolom nem hagyta nyugodni. Az út során Amandán látni lehetett, hogy elővigyázatos volt: nem a fő útvonalakon hanem kevésbé ismert utcákon meneteltünk, és kerültük a feltűnést.

- A Trinity bizonyára már kerestet minket, lényegében csak titeket, szóval legyetek óvatosak. - tájékoztatott minket a megmentőnk.

Se én, sem Owain nem mondott semmit, csak némán hallgattuk Amanda szavait. Néhol tényleg láttunk fölbukkanni egy-egy Trinity őrt, de sikeresen elkerültük őket.

- Megjöttünk. - jelentette ki a navigátorunk.

Tekintetemet házra fordítottam, majd ledermedtem: Ez az én otthonom?! Mit keresünk mi itt?