A Hᴀʟʜᴀᴛᴀᴛʟᴀɴsᴀ́ɢ Áʀᴀ

✝ Part Thirty-Third ✝

- Az idő 17 óra 38 perc. Engedélyt kérek a kísérlet elkezdésére.

- Az engedélyt megadom. - felelte Carola.

Tehetetlenül néztem, ahogyan a fehér köpenyes ápolónő, lassan elfordítja az indító kulcsot. Egy piros gomb kezdett el vadul villogni az indító panelen, ami mintha a veszélyre akarna minket figyelmeztetni. Az asszisztens egy rideg érintéssel megnyomta.

- Most te jössz. - nézett felém az anyám.

Ő és még egy ápoló bekisértek abba a helyiségbe, ahol éppen Crystal és Owain feküdt. Lekötözték őket, és a vénájukból tű kandikált ki, amely úgy csapolta a vérüket, mintha csak víz lenne. Közöttük egy harmadik ágy volt: számomra. Nem akarom ezt. Csak anyám akarja, hogy éljek. Ez csak neki fontos. De nekem nem. Egy ember két emberért? Őrültség. Vagyis számomra az...

- Nem akarom. - húzom ki a karomat az ápoló kezei közül, aki éppen valamilyen anyagot próbált belém fecskendezni.

- Amanda... Tudod, hogy ez nem ilyen egyszerű.

- Dehogy is nem! - akadok ki - Csak le kell állítani ezt a gépet! - mutattam hevesen az ágyak mögött megbúvó gépezet felé. Ez már egy tovább fejlesztett verzió lehetett. Sokkal nagyobb, és erőssebb terhelhetőséggel rendelkezik. Működésének elve tulajdonképpen olyan, mint egy szűrő berendezésé. Kiszűri a vérből a halhatatlanságot adó sejteket. De ezzel közben roncsolja a vérplazma szerkezetét.

Rájöttek, hogy a teljes halhatatlansághoz mesterséges módon, két ember szükséges. Ez esetben Crystal és Owain az alanyok. A megszűrt sejteket pedig az én vérembe akarják beépíteni.

- Amanda! - szólt rám az anyám - Feküdj fel az ágyra!

- Nem! Nem akarom ezt! - ellenkeztem.

Minek kéne megmenteni egy már amúgy is halott embert? A szakadék szélén táncolok, elég közel a halál torkához. Kiskorom óta súlyos betegséggel küzdök. A szervezetem saját magát támadja. Nem tud különbséget tenni a "rossz" vagy "jó" sejtektől. Így mindent pusztít. Sokszor kaptam vér átömlesztést ismeretlen emberektől. Ha csak belegondolok, hogy már nem is a saját vérem kering bennem, elkap a hányinger. Ez már nem is az én testem. Csak egy össze kovácsolt gépezet.

- Akkor nincs más választásom. Biztosan jól átgondoltad ezt? - kérdezte Carola.

- Teljesen. - feleltem nyugodtan.

- Rendben. Állítsák le a gépet. - intett anyám az asszisztenseknek.

Értetlenül néztek, de engedelmeskedtek a parancsnak.

- Köszönöm. - mondtam ki, majd vártam, hogy levegyék Owain-t és Crystal-t a gépezetről. Most már minden rendben lesz. Vagy mégsem. Senki nem mozdult. Mozdulatlanság telepedett le, s mit a szobrok, mereven néztünk a helyiségbe belépő férfi felé:

- Hm. - tapsolt meg minket lassan, szarkasztikusan.

Anyám, én, és a szobában lévő asszisztens meglepett arccal néztük, ahogyan a férfi körbe jár, és jobban szemügyre veszi az alanyokat. Az ajtóban két fegyveres őr állt, fegyvert szegezve ránk.

- Rég láttalak. - törte meg a kínos csöndet Carola.

- Rég? Mi számít régnek? - gondolkozik el a férfi - Talán pár hónap vagy év? Esetleg 23 év?

Carola tisztelettel tekintett a férfi felé, ami tulajdonképpen annak volt köszönhető, hogy ő a Trinity megalapítója. Noha én is csak hallásból meg ugye az előtérben felfüggesztett képen láttam:

Joshua Schaliem
(1674-)
"A Trinity alapítója atyja"

Mindig is furcsálltam, hogy nincs ott a halálozási dátuma. Hihetetlen. Vagyis, képtelenség, hogy életben legyen. Hacsak...

- Tudom, hogy min gondolkozol ifjú hölgy. - emelte meg előttem kissé a kalapját - A válasz pedig igen. Halhatatlan vagyok.

Össze ráncolt szemöldökkel néztem rá.

- Mit szeretne? - tette fel a kérdést Carola.

- Amit eddig is. - húzódott gúnyos mosolyra a szája, majd felfeküdt a nekem szánt ágyra - Tudja a dolgát. - nézett mereven az asszisztens felé, bal kezének hajlatát kivillantva.

A nő hirtelen nyelt egy nagyot, majd a sterilizált tű felemelve, Josuha keze hajlatához irányította. Egy határozott mozdulat, és már a tű és a benne lévő "átvívő" szer is a férfi szervezetében volt.

- Most mit csinál? - néztem zavaradottan - Ha halhatatlan, akkor miért van szüksége a vérükre?!

- Nos, ez egy igazán érdekes történet! - kezdet bele nyájasan a meséjébe - Én voltam az első halhatatlan ember a Földön. Mindenem megvolt. Az emberek tiszteltek, nem kellett megosztoznom a hatalmon senkivel: egyedül dönthettem az emberek sorsáról. De ez megváltozott.. Egyre több halhatatlan lett, a Szakerutok ellenem fordultak, mert nem voltam hajlandó osztozni a döntés hatalmán. Igy hát kitagadtak. De az erőmet már nem tudták visszavenni, csak az egyik részét. Most gyakorlatilag fél életét élek halhatatlanként.

Összeállt a kép. Szúrós tekintettel meredtem Joshua felé, aki éppen jót lakmározik az alanyok véréből. Olyan mint valami modern vámpír.

- Más halhatatlanok vére tart életben, és így maradhatok örök életű. De az utóbbi időben egyre kevesebb a potenciális célpont. - tünődött el - Ezért alapítottam meg a Trinity-t. Hogy biztosítva legyen számomra a vér utánpótlás, ami 23 évente szükségeltetik.